Tina Harley megoldása

Hamono  2008.02.15. 18:39

- Hát ez csodás... - sóhajtottam el magam, mikor tudatosult bennem ,hogy talán végképp itt ragadtam. Hirtelen fejfájás fogott el, s összerogytam volna mint egy ronygbaba ,ha nincs ott az  anyuka.

- Óvatosan kedveském - mondta mosolyogva, s neki döntött a kunyhó falának, nehogy mégegyszer ilyen előforduljon.Épp megakartam köszönni, mikor valaki berontott az ajtón, s sietős léptekkel ( még engem sem vett észre) az asszonyhoz futott.

- Hiwa...- lihegte kétségbeesetten. - Hiwako asszony ... jöjjön, siessen...Mikage...Mikage haldoklik! - amint ezt meghallotta Hiwako rögötn felpattant,de előtte megragadta a kezemet és magával húzott! Köpni-nyelni nem tudtam... Mikor feleszméltem már a szemben lévő kunyhóban fekvő , haldokló nőt bámultam...( nem mintha eddig nem láttam volna félhullákat...csak egy kicsit váratlanul jött!) Hihetetlenül hosszú, éj fekete haja volt, s hátborzongatóan piros szemei ( kicsit irigykedtem, mert még nekem sincsenek ilyen vérfagyasztó szemeimXD) Gömbölyű izzadság cseppek folytak az arcán, szinte már alig élt Hiwako hihetetlenül nyugott arccal törölgette a nő homlokát.

- Tarts ki Mikage... - szólt neki lágyan, ám ebben a pillanatban megéreztem...megéreztem azt amiért néha ölni tudok...vér!  Egyre jobban fészkelődtem, nem akartam megharapni a nőt, így is halálán volt.  Összeszorítottam a kezeim, hogy a saját körmöm belemélyedt a húsomba. Apszolút nem érdkelet...olyan érzésem volt, mintha folytogatnának...vért akarok, de visszatartom magam... Percről-percre ahogy Mikage küzdött a halál ellen, én úgy küzdöttem az éhség ellen...valószínüleg a háta vérzett, mert apró vér patakok folytak a padlón...nem bírom sokáig...úgy szúr..úgy kínoz. Hiwako is észre vette szorongásom. Kezemet erősen a nyakmara szorítottam, a körmeim belemélyedtek a saját bőrömbe.  Egyre nehezebb volt ellenálnom, halottam saját lihegésem ,ahogy egyre közelebb és közelebb hajoltam Mikage nyakához. Arra számítottam,hogy Hiwa megállít és rájön ,hogy mire készülök és arra ,hogy mi vagyok, de nem történt semmi, csak egy halk sóhajtás. Először azt hittem én tettem, egyszerre belém hasított a villám,hogy megöltem Mikaget! Meghallt, szemeiben a fény végleg kihunyt, s mikor lecsuktam a szemét, kirohantam a kis kunyhóból.  Hörögve összerogytam... sosem gondoltam volna ,hogy képes vagyok idáig visszatartani magam! Hiába voltam olyan éhes, egyszerűen képtelen voltam egy haldoklóból inni. Első dolgom volt, elhatározni ,hogy távol tartom magam a falusiaktól, így is eleget szenvednek ( igaz én megkönnyítettem volna a szenvedéseik, de hát az én pici fekete szivem! ) Hiwa nyugott léptekkel közeledett felém.

- Hát tényleg te vagy a kiválasztott...- hirtelen leguggolt mellém és mélyen a szemembe nézett. - A jóslatok úgymondták, aki a kiválasztott lesz, egyben vért is fog inni...

- Na ne! - sóhajtottam és felálltam, Hiwako asszony követte a példámat. - Eddigig életmben is megvetettem a jóslatokat és ezzel az ostoba kiválasztott dumával sem vagyok másképp! Vámpír vagyok... nem arra születtem ,hogy megmentsek egy rakás falusit! - először nem szólt semmit, majd dühöngve mindent a fejemhez vágott.

- Hát hagynál minket úgy elpusztulni mint Mikaget? Hagynád hogy a saját otthonaink fogjaink legyünk? Lassacskán mindenki belehal a bezártságba! Mikage és a csládja illúzió démonok voltak! - 'Áhá! szóval ezért az irigylésre méltó szem!'  - Még a varázsló előtt érkeztek a faluba! Erősek voltak, s mindig segíítettek, erejükkel képesek voltak démonokat, szörnyeket idézni, hogy a falunkat támadó szellemeket elűzzék. Mindig békében éltünk. Mikage nagyon szép, fiatal lány volt, s nagyon erős. A családjával, ellentétben neki piros szeme volt, a többieknek viszont kék.ikor megérkezett a varázsló, ő  volt az első aki kiállt ellene, de elbukott, s a varázsló azt mondta,hogy a büntetése,hogy végignézi ahogy a családja lassan meghal, s ő lesz az utolsó élő démon itt. Most már ő is meghalt... - lehajtotta a fejét, és hagyta ,hogy a lelkiismeretem, lassan felemésszen.

- Na - sóhatottam. - Hol az kizsigerelni való , jövőbeli hulla? ű

 

Az elkövetkező napokban összehítuk a falu öregeit, férfiait és nőit minden nap egy gyüllésre. Az első percekben kíváncsi tekinteteket éreztem magamon, de az idő elteltével az emberek bizalommal fordultak hozzám. Hiwa lett a személyi tanácsadóm, mindig kisegített. A gyermekek ellettek küldve, viszont egyre inkább éreztem,hogy egy gyerek leskelődik a gyüllés feletti padláson. És egy nap megis láttam. Néha-néha el gondolkodom rajta,hogy a szemem nem-e káprázott, a fiúnak vállig érő fekete haja volt és detto olyan szeme mint Mikageé.

- Hiwa- szólítottam jobb kezemet. - az fiú, láttad? Ki ő?

- Nos, ő Youko...ő Mikage fia. - elállt a lélegzetem.

- De te azt mondtad,hogy Mikage az utolsó illúzió démon! - mrogtam.

- Nos, ez csak félig -meddig igaz. Mikage sosem mondta el, hogy kitől van a gyermeke, már terhes volt mikor ide érkeztek. Youko nagyon lassan növekszik, lényegében semmit sem nőtt, mióta a varázsló megérkezet, ez azért furcsa mert a többi démon igen. Azért mondtam,hogy Mikage az utolsó démon, mert a fia eddig még nem mutatta meg az erejét, nagyon visszahúzódó kifiú, sosem beszél senkivel és most ,hogy az anyja is meghalt, szegényke egyedül maradt.

- Nos szerintem ez egyáltalán nem azt jelenti ,hogy nincs neki ereje...vagy csak nem tudunk róla.

Aztán egy nap ...amit nem tudok leírni, olyan sokkos volt...a varázsló lemészárolta a falu negyedét. Mikor rátámadtam,olyan volt mintha előre tudta volna minden mozdulatom. Sok sérült szenvedtem...s volt egy ami különösen fájt, a bal lapockámtól egészen a jobb derekamig tartott.

Az utolsó emlékem a csatából , csak egy vörösen izzó szempár és fekete haj...

Másnap reggel arra ébredtem tudom! Újjult erővel rontottam ki a kunyhóból, s rögötn Youkot kezdtem keresni. Végre rátaltám egy fa alatt ült, s szomorúan bámulta az előtte tonyosuló homokot.

-Youko! - kiáltottam, mire a fiú rögtön futásnak erett, na de egy vámpírt senki sem tud legyőzni! Másodpercek alatt mögötte termettem, s két karommal szorosan fogtam.

- Nyugalom fiú -csitítottam. - Nyugi...semmi baj - kezdtem mikor meghalottam sírását. - Nem fognak bántani...senki sem fog..csak beszélgessünk.  - lazán bólintott, s én engettem a szorításon. Mind ketten letelepedtünk a fa tövébe, félénken bámult rám, s én ezzel nem törődve rögtön a lényegre tértem.

- Te idézted a varázslót? - először meglepődött, majd csügett arccal bólintott.

- Nem...nem akartam rosszat... csak barátot szerettem volna...senki sem akart barátkozni velem, ezért megidéztem Lazarust...- na itt már teljesen leesett az állam, borzadájok jutottak eszembe a név hallatán, de azért még rákérdeztem.

- Lazarus...- nagyot nyeltem. - Lazarus Morsh? - kérdeztem hitetlenkedve. Ha most a fiú bólint, akkor megváltoztattam jövőt... BÓLINTOTT! Behunytam a szemem, és  neki dőltem a fának.

- A fenébe! Ez nem lehet igaz! Megváltoztattam a jövőt... - Youko kérdően nézett rám.

- A jövőt? És honnan tudtad,hogy Morsh a neve?

- Hosszú történet... Az a lényeg, hogy valamikor, kb. 500 év múlva lesz egy hatalmas vámpír varázsló...Lazarus Morsh. Sokan belepusztultak a találkozásba...nagyon erős lesz és legyőzhetetlen...néhányan azt állították,hogy Lazarust egykor úgy idézték meg - s itt a szemébe néztem , amitől megrémült.

- Én...én idéztem meg? - kérdezte aggódva .

- Nagyon valószínű...hisz te démon-vámpír vagy. ha jól sejtem?

- Honnan tudtad? Hisz senki sem tudta, a mami snekinek sem mondta el...

- ilynekor vagyok apszolút büszke a logikámra - fényeztem magam. - Végül is egyszerű.  Hiwako azt mondta édesanyád terhes volt veled mikor ideérkeztetek, és azt is mondta,hogy csak Mikagénak volt piros szeme, a többieknek piros. Tudod nálunk vámpíroknál van egy furcsa dolog, az apukád valószínüleg vámpír volt, s mikor édesanyád együtt volt vele, átvette a szeme színét, nálunk ez szokványos dolog. A piros szem jelenti, hogy az illetőnek van köze a vámírokhoz, és mellesleg édesanyádnak aranyvérű vámíprokat- itt magamra utattam. - megszégyenítő piros szeme volt.

- Ez igaz...- motyogta az orra alá. - A mama mindig azt mondta ez normális...de nekem olyan rossz.

Elmosolyodtam.

- Vámpírnak lenni tényleg nem könnyű, de még egy félvámpír élete is nehéz. Tehát , ott tartottam,hogy a vámpírság miatt érezted magad egyedülnek, s ezért idézhetted meg Lazarust. Jól mondom?  - kérdésemre  ismét egy laza bólintást kaptam . - Gondolom, hogy Lazarus nem akart eltűnni , mikor azt mondtad neki, olyan lett amilyen te, félvámpír, viszont varázsló is , hisz annak találtad ki. Most már csak egy kérdés maradt hátra...hogy tudnánk megölni?

- Ezen már sokszor elgondolkodtam... a legésszerűbb megoldás, ha én velehalok...

- Jáj , könyörgöm, kímélj meg az önfeláldozásodtól. Ésszerű megoldást mondtam, nem mártír megoldást! És különben se segítene...

- Jól van , jól van, csak próbálkoztam...a megoldás : vérszívás.

- ÁÁÁÁÁÁ ne már!  - kiáltottam fel, az előző küldetésemre gondolva ott is a vérszívás volt az egyetlen megoldás. - Mondjuk általában a varázslóknak egészséges vére ve, de már megne sértődj, de a te lényed félvámpír és a saját vér olyan .... melyik a megfelelő szó rá? SÓS

Erre torkaszakadtából nevetni kezdett, szinte görcsöt kapott, s a hasát fogta.

Nos, gondolom az elkövetkeő eseményeket, nem kell leírom oly részletesen. Elkaptuk a varázsló csáveszt, amíg a falusiak lefogták én meg a fiú kiszívtuk a vérét. Végül igazat adott nekem ,hogy a saját vér tényleg rohadt sós!