Inu-nevelde
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Indulás: 2005-11-26
 
 
 
 
 

 


Inus linkek

 

 
 
 
Naysha 16. karaktere

Naysha 16. karaktere

 

 

Karakter neve: Naysha Flower

Pénze: 2000 arany

Naysha egy 4 gyermekes, okos, szép, életvidám és mindig kedves családanya, aki Cyrillel, férjével boldog házasságban él. Szülei még kiskorában elváltak (később újra összeházasodnak) és mivel nem szeretett volna édesanyja terhére lenni, az egyetem után elköltözött otthonról. Ezen az egyetemen ismerte meg Cyrilt is, ahol viharos kapcsolatukból meg is született első gyermekük, mikor Naysha még csak 16, kedvese, pedig 17 éves volt. A kis Barbara csak 6 év múltán került vissza szüleihez, mivel Adelah, Nay édesanyja ármánykodással elválasztotta őt lányától és annak párjától. Naysha élete nagy részét az újságírásnak szentelte, míg egy nap újra keresztezte útja Cyril útját. Az események felgyorsultak…rövid időn belül összeházasodtak, született egy kislányuk, Naomi és két fiúk is, Clyde és Clive. Naysha ekkor döntött úgy, hogy felhagy az újságírással és inkább olyan munkát vállal, ami mellett családjára is koncentrálhat, ekkor szülői segítséggel megalapította saját újságírói cégét. Végtelenül szereti családját, gyermekeit és férjét. Ha teheti minden idejét velük tölti, ők adják számára a boldogságot és magát az életet is.

Jellemzése: Mindig vidám, cserfes és szókimondó lány. Komoly csak akkor szokott lenni, ha a helyzet is úgy kívánja, kaméleonként alkalmazkodik környezetéhez. Ám mindezek ellenére is egy megfontolt és érett nő. Teljes szívéből szereti gyermekeit és végtelenül szerelmes férjébe ^.^. Nagyon nagy szíve van, folyton szerettei kedvében akar járni és megtenni minden értük, amit csak lehet.

Tulajdonok:

 
 

10.20. (hétfő);

Új karik:

 

Cagolin mostantól Melinda név alatt elérhető! ;)

Egy új teljesíthető megbízás, szám szerint a hetedik! Hajrá, kalandorok!

________________

  M.A.SZ.E.K.: egy fórum csak nektek: http://www.freeforum.hu/maszekforum.

_____________________________

Szeretnélek megkérni titeket, hogy ha a vendégkönyvbe vagy efélékbe írtok, pl. a Kihez tartozol?-ba, akkor írjatok nevet, mert különben nem tudom, kire vonatkozik. Köszi!

Üdvözlettel: Rhysa

 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.