Hatodik megbízás

- Az illúziók kastélyában -

(látod Pandora, beleraktam az illúziókat ^^)

 "Újabb megbízás, újabb kaland!" - zeng fejedben egy régi zsoldos ismerősöd jelmondata. De ezzel valahogy most nem értesz egyet. Minden tagod nehéz a fáradtságtól, ahogy egyre csak haladsz felfelé a vég nélküli emelkedőn.

 - Még hogy ne hozzak magammal senkit! Még egy hátaslovat sem! - dohogsz magadban. - Nincs az az épeszű lény, aki ilyen hegyek közé emel magának palotát! Remélem, jó oka van rá, hogy iderángat ahelyett, hogy ő keresett volna fel, ahogy egy normális megbízóhoz illik. Biztos olyan nagy lesz a jutalmam, hogy alig tudom majd elcipelni...

 Utolsó gondolatodra kissé kapzsi mosoly ül ki arcodra, de megrázod fejed és folytatod tovább az utadat. Már az éjszaka is leszáll, mire végre eléred célodat. Elismerően füttyentesz, mikor végignézel a hatalmas és díszes kastélyon. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

 Kopogtatásodra és figyelemfelkeltésre szánt kiáltozásodra sokáig nem érkezik válasz. Végül a kapu mégis kitárul előtted és beléphetsz az udvarra. Ám hiába nézel körül, senkit sem látsz, akitől eligazítást kérhetnél, a kapu viszont becsapódik mögötted.

- Jaj, olyan unalmasak már ezek az "ijesszük halálra a látogatót" trükkök - legyintesz unottan és benyitsz az általad bejáratnak kinevezett ajtón, ami valóban bejuttat a falak közé. Kis idő múlva egy magas teremben találod magad. Egyre türelmetlenebbül kutatsz valaki után, mikor hirtelen egy férfi tűnik fel melletted. Pontosabban már ott lehet egy ideje, mégsem tűnt fel eddig. Meglepetten hátrébb ugrasz egy lépést és a fura alakra meredsz. "Meg kellett volna éreznem, hogy itt van! De olyan... olyan, mintha itt sem lenne...."

- Üdvözlöm! - szólal meg az immár előtted álló. - Remélem, nem ijesztettem meg. Gazdám jelenleg nem elérhető, de meghagyta, hogy értesítsem önt a részletekről.

 Érdeklődve felcsillan a szemed - vajon mibe botlottál ezúttal?

- Igen? - kérdezed a komornyiknak látszó illetőtől.

- Igen - bólint. - Térjünk is a lényegre. Ön azért lett iderendelve, hogy az elkövetkező néhány napban szórakoztassa a kastély urát.

- Mi van?! - fakadsz ki.

- Jól hallotta. El kell vonnia gazdám figyelmét az őt aggasztó problémákról.

- Már bocs, de nem vagyok bohóc! Az egy dolog, hogy iderángattak, de hogy ilyen munkának nevezett szeméttel álljanak elém! Hát kösz, én ebből nem kérek. Inkább megyek is vissza, kár egymás idejét pazarolnunk!

 Dühösen indulsz az ajtó felé. Hogy merték ezt tenni veled, veled, az egyik legnagyobb harcossal!

- Sejtettük, hogy ez lesz a válasza, de fel kellett ajánlanom. Mindenesetre megkérem, töltse itt az éjszakát. Holnap mehet, amerre akar és még az "iderángatás" költségeit is álljuk.

 Szavai megtorpanásra késztetnek. Pénzt fizetnek csak azért, hogy aludj itt? Valami csapdának biztos kell lennie, de a pénz mégiscsak pénz, és be kell vallani, eléggé üres mostanában a pénztárcád...

- Rendben van - fordulsz vissza - De holnap reggel rögtön indulok!

*   *   *

 Elégedetten heversz újonnan szerzett szobád hatalmas ágyán. Már csak ezért megérte idejönni, idejét sem tudod, mikor aludtál utolára normális ágyban (ugyebár a vaddisznó kocsmája és fogadója nem a legkifogástalanabb hely). De még mindig nem érted, miért pont téged választottak erre a röhejes feladatra, hisz nevedet sokan ismerik és nem vagy éppen kispályás...

 Észre sem veszed, hogy egy újabb férfi tűnik fel az ágyad végén. Végigsimít frissen vasalt öltönyén, megigazítja nyakkendőjét és vár, hogy észrevedd. És mivel ez nem akar megtörténni, úgy dönt, ő teszi meg az első lépést.

- Kellemesnek találja a szobát?

 Hangja villámcsapásként ér, rögtön felpattansz. Hogy a fenébe került ide?! Titkon a belülről bezárt ajtóra pillantasz, de a kulcs érintetlenül áll a zárban.

- Hát maga meg kicsoda? - kérdezed gyanakodva.

- Kérem, ennek a kastélynak az ura.

 Összevont szemöldökkel végigméred kései látogatódat. Őt sem érezted meg, akárcsak a komornyikot. Mi folyik itt?

- És mit keres... öhm... az ágyam végén?

- Csak közlöm a szabályokat.

- Miféle szabályokat?

- De hisz belement a játékba azzal, hogy itt maradt - mosolyodik el a férfi.

- Én nem mentem bele semmilyen játékba!

- Az nagy kár, de sajnos már nincs visszaút. A kapuk mindaddig zárva maradnak, amíg én nem döntök az ellenkezőjéről.

- És előreláthatóan ez mégis mikor következik be?

- Az csakis magától függ.

- Nem értem...

- Hamarosan úgyis megérti, de akár el is mondhatom. Három napja van. Ha túléli, szabadon elmehet, a kapuk a három nap leteltével kinyílnak. De ha elbukik... a kapuk akkor előbb is kinyílnak, csak már nem lesz rajta kinek kimennie.

- Mit kell itt túlélnem? Ez csak egy kastély...

- Honnan tudja, mik élnek e falak között?

- Hova a francba hívott engem, ember!

- Ember? Ennek is régen neveztek már... de hagyjuk a múltat, koncentráljunk a jelenre. És a kérdésére felelve: szívélyesen üdvözlöm az Illúziók Kastélyában!

 A férfi mélyen meghajol, majd egyszerűen eltűnik, te pedig megrökönyödve nézel magad elé.

- Mibe keveredtem már megint?

 A következő pillanatban furcsa zajt hallasz a folyosóról. Mintha valaki nagyon sietne... Óvatosan kinyitod az ajtót és kilépsz rajta. Aztán azon kapod magad, hogy egy hatalmas kutya fogai éppen bal alkarodba fúródnak. A döbbenettől magadhoz térve kis időn belül végzel a bestiával.

- Látja, mondtam, hogy ne ítéljen a látszat alapján - hallod magad körül "házigazdád" hangját. - Remélem, jól fogunk szórakozni az elkövetkező napok alatt, akár még beszélgethetünk is. Remélem, sikeresebb lesz, mint az elődjei, mert már unom a sok holttestet. Sok szerencsét!

- Kösz, meglesz... akárcsak a labirintus, ott voltam így bezárva. De még szerencse, hogy ez mind csak illúzió - lábaddal megbököd a dögöt, mire az lassan eltűnik. Bal karodba viszont beléhasít a fájdalom, és nagyon is valódi kis vérpatakok csordogálnak belőle. - Vagy mégsem?

______________________________

 Megoldásaitokat továbbra is e-mail-címeim valamelyikére várom. Sok sikert!