Hamono, Liona és Xelosz megoldása

Hamono  2007.07.18. 19:47

Nem hittem füleimnek, örökké? Egy sötétségbe zárt kis faluba? Szemeimmel rémülten körbe néztem, mintha csak kiutat keresnék, egy szűk kis nyílást, vagy csak egy megoldást. De szemeim hirtelen megakadtak a kisfiú reményteli tekintetén, szegény , lehet ,hogy már elfelejtette a nap melegét, a fák illatát, oly rég vannak bezárva ebbe az őrölt játékba. Eszembe jutott a kis Keyko, aki körülbelül ugyan annyi idős lehetett, mint ez a kisfiú ahogy kinéz. A kislány emléke örökre bennem maradt és ez arra ébresztett ,hogy tennem kell valamit. Felbátorodtam és ezt látván a család nagyon megörült, de legbelül gyengének éreztem magam Kdar nélkül. Még reggel hagytam el azzal, hogy másnapra vissza térek, de mi van ,ha elbukok? Mi van , ha még sem én vagyok az a kiválasztott? Vagy talán nincs is kiválasztott? Ha csak pletyka az egész prófécia? Nem , erre nem gondolhatok, meg kell próbálnom, ha elbukok, úgy elbukok, de nem nézhetem tétlenül, hogy ezek az emberek tovább rabok legyenek. Aztán az is eszembe jutott, hogy nem rég felfedeztem egy képességet, olyan ,hogy gondolatokkal képes vagyok kommunikálni Kdarral, ő úgy nevezi ezt : ragyogás, de nem csak beszélni lehet így, de megfejthetem más emberek gondolatait is. Jól van, üzenetet küldök tigrisemnek, csak erősen koncentrálnom kell a mondatra és Kdarra. ' Erdő mélyén, sötét ködben, van egy falu, ott megtalálsz! Kérlek siess!' - Sikerült, elküldtem neki, már csak az a fontos,hogy megtaláljon , hisz , ha én vagyok a kiválasztott , ő ugyan úgy ide talál hiszen hozzám tartozik. 

Még egy kicsit beszélgettünk a családdal, majd nyugovóra tértünk. Mikor már mindenki aludt, s csak a szelet lehetett hallani, álom képek gyötörtek. Láttam valakit, egy csuklás idegent, erre közeledett, először dühös érzés fog el vele kapcsolatban, majd valami más is. Megáll, előttem áll, felemeli a kezét, megakarja mutatni az arcát...de ekkor riadtan felébredek. Körbe néztem, sötét volt, de láttam egy hosszú fekete foltot egy sarokban, közelebb jött. Megijedtem és felkeltem, de szerencsére a hold fényében megláttam Kdar sárga szőrének fényét. Boldogan oda rohantam.

- Végre itt vagy! - szóltam és átöleltem fejét.

- Nagyon ügyesen használtad a ragyogást, azonnal siettem , amikor nagyon erős szél támadt, tudtam, hogy közel járok! - dorombolt.- Liona, mondanom kell valamit, amikor már majd nem elértem a falut , megéreztem,hogy egy isten van a közelben, talán erre tart, lehet ,hogy érted jött. - elfordultam, hogy az ablakon keresztül bele nézhessek a holdba, ezüst hajamat egy szalaggal hátra kötöttem, s átöltöztem, még mi előtt elaludtam volna. Barna, kopott nadrág és rövid bordó felső. Arany szemeim csak a holdat figyelték, ábrándozásaimat megzavarta, hogy a férfi felébredt. Először megijedt Kdartól, majd mikor elmagyaráztam neki ,hogy velem van, megnyugodott. Legugolt és félre tolta a szőnyeget, a padlón egy kis csapó ajtó rajzolódott ki, felnyitotta, fogott egy gyertyát és előre ment. Én és Kdar utána, én kezemből lángot gyújtottam,hogy lássak. Egy hosszú lépcsőn mentünk lefelé.

- Ezt a lépcsőt még az őseink építették, erre szoktam lemenni, amikor gyűlés van, de a gyűlések egy ideje megszűntek,most viszont,hogy te itt vagy , meg kell törnünk a csendet. - szóltam a férfi. Kis idő után egy hatalmas terembe értünk, ott már vártak ránk. Körém gyűltek és ámuldoztak.

- Ő lenne a szabadítónk? - kérdezte az egyik.

- Biztos egy tündér! - ez szép- gondoltam. - egyszer már voltam angyal is, de most még tündér is.

- Jaj nem, ne ércsenek félre, én egy szellem vagyok, egy jó szellem, legalábbis félig. Csak véletlenül keveredtem ide, de hallottam , hogy milyen sanyarú sorsuk van ezért, megpróbálom megölni a varázslót. - jelentettem ki. - Hol tartózkodik? - mindenki egymásra nézett.

- Minden hold tölte kor kint jár a faluban, minden hold tölte kor, keresztül megy a falun egyenesen az erdőbe.

- De hisz ma hold tölte van és a következő egy hónap múlva lesz csak! - riadtam fel, ők csak bólogattak, később kivezettek egy átjárón, fel a felszínre, én és Kdar feljöttünk de a parasztok lent maradtak. Lassan elkezdtük keresni, még mindig sűrű köd volt, de a szelet alig lehetett hallani.

- Ez őrültség Liona! - horkant fel Kdar, megtörve ezzel halk lépteink zaját. - Csak így rárontani, terv nélkül, azt se tudjuk, kicsoda, mekkora ereje van, és ráadásul egy isten van a közelben! Régen , mikor megszöktünk az istenektől, azt mondtad, jó tettekkel akarod bebizonyítani jóságod! De ez csak öngyilkosság, nem hőstett. - suttogta, de érezte, hogy legszívesebben ordítana. Nem szólt többet, mert hirtelen lépteket hallottunk, az alak közeledett.

- Itt van, - suttogtam, pedig az orromig sem láttam, a léptek egyre erősödtek, majd közvetlenül a hátam mögött hallottam őket, hirtelen megfordultam és kardomat az ellenség felé csaptam, kivédte. A köd halványodni kezdett, és egy egy ismerős arc rajzolódott ki a szürke fellegből. Rémültem vettem észre, hogy ugyan az az alak akit láttam az álmomban, zöld szemek, barnás-szőke haj. Kdar ordítva ráugrott.

- Ő az isten! - a megnevezett birkózni kezdett Kdarral, de közben ezt kiabálta:

- Csak fél! De , ha te vagy a varázsló aki foglyul ejtetted ezeket az embereket, neked a halál vagyok! - kiáltotta felém. Kdar hirtelen abba hagyta a támadást és legurult az ismeretlenrül.

- A varázslóért jöttél? Nem értem? - kérdeztem értetlenkedve.Az idegen felkelt és újra rám nézett, volt szemeiben valami különös, valami ami megfogott. Nem tudtam mi lehet az ,de ő nem úgy nézett ki mint azok az istenek akik a halálomat akarták.

- Én csak gonosz démonokat és szellemek ölök! - kíváncsian végig nézett rajtam, kardomon, arcomon, kinézetemen. - Csak nem te vagy Liona, az a szellem akit üldöznek ott fent? - bólogattam. - Ez szép, a nevem Xelosz!

- Sheld fia? Aki megszökött mert üldözte az apja? Vicces , hogy pont veled futtottunk össze! - gúnyolódtam, de ő értetlenül nézett. Kdart hirtelen megint harag töltötte el.Támadva közeledett Xeloszt.

- A mocskos pokol démon öccse vagy, Drené. - Kdar felemelte éles karmait , de én Xelosz elé ugrottam, én sem értettem miért, de azt se akartam, hogy meg haljon.

- Kdar csillapodj! - most Xelosz felé fordultam, tekintetem kimért volt. - Bocssás meg neki, a bátyád rossz emlékeket keltett benne, Dren teremtette az én védelmemre , de csak bennem bízik, neked most el kell menned, a varázslót én fogom megölni! Te csak rontod a helyzeted, igaz ,hogy csak fél isten vagy, de akkor is az egyik legrosszabb fia! - megakartam fordulni, hogy elmenjek, de megragadta a karom és vissza húzott, Kdar megint támadni készült.

- Én is ugyan úgy gyűlölöm apámat, ahogy te is, és Dren sem ál közel hozzám, de azt tudom, hogy ő szeret téged. Csak szólok, hogy ne állj az utamba, a varázsló fejét én választom el a nyakától és ebben nem állíthatsz meg, csak egy szellem vagy, nem több. - lenézett engem, Trien dühös üvöltéssel kitört belőlem és a Shuriken kardomat a nyakához szegezte. Mikor szólni akart, nagy robaj hallatszott, a varázsló került szemünk elé. Hosszú ősz haja és szakálla volt, az egyik szeme üveges, a másik szemének csak a helye látszott, szája kicsi, arc csontja vékony, termete közepes , de látszott rajta ,hogy van hatalma. Szörnyű nagy ordítással nekünk támad és elővette vörösen izzó kardját, sajnos Xelosz és én későn vettük észre és így a kardját kersztül szúrta rajtam, hogy az átment Xelosz testébe. Félholtan össze estünk, de éltünk, hallottam ahogy Kdar neki támad, megragadtam a hátamba álló kardot és kihúztam mind kettőnkből, szörnyű kín volt, de sebeink gyorsan befortak. Feltápászkodtunk, elővettük kardjainkat, ő az Ondilt , én a Shurikent,  elvágtam a kezem ,hogy a vér lecsordult a kardon, Xelosz felemelte a kezét és egy hatalmas fadarabot neki röpített a varázsló hátának.

- Nyomorultak! Senki sem végezhet velem, ez az én falum és ti lesztek az első holtak benne! - megfordult és újra nekünk támadt, mi már felkészültünk, levágtam a fél karját és addig amíg , ő nem figyelt , Xelosz lecsapta fejét. Mindenünk véres volt, az arcunk, a ruhánk, a fej leesett a földre, de hihetetlen módon, a test még mindig élt. Borzadva figyeltük ahogy próbálnak kapcsolódni, de akkor észbe kapva tűz erőmmel megpörköltem a fejet, Xelosz is ugyan ezt tette a testel. Hosszú ideig tartott amíg porrá égettük, de sikerült. Fáradtan és mocskosan estünk össze egymás mellett, úgy lihegtünk akár a kutyák.

- Sikerült. - nyögtem. - Együtt öltük meg.

- Így igaz, - kezdte. - s akár milyen előítéleteim voltak veled kapcsolatban, tévedtem, bocsáss meg!- felültem, ő ugyan így tett. Szemeiben csillogást vettem észre, feltápászkodtunk.

- Nos ideje mennem. - jelentette ki. A boldogságom megszakadt, nem értettem miért, de nem akartam, hogy elmenjen. - Nincs már itt keresni valóm, megöltük a gonoszt, most további után kell kutatnom. - felénk biccentett, megfordult és elindult. Nem bírtam szólni egy szót sem, szívem tele lett érzésekkel, nem éreztem még ilyet soha, még Dren iránt sem. Csak azt láttam, ahogy távolodik, végleg kilép az életemből. Nem ezt nem hagyhatom, nem szabad elengednem, ha most elengedném egész életemben bánnám. Elkezdtem futni utána, szörnyen fáradt voltam, még is volt erőm, ezek az emberi érzések felül kerekedtek rajtam. Meghallotta lépteim zaját, megfordult és tárt karokkal várt, boldogan ugrottam a karjaiba. Nem bírtunk ellenálni egymásnak, lassan ajkain össze értek és lágyan megcsókolt. Furcsa volt számomra is ,hogy pár perc alatt szerelmes lehet a szellem, de nem bántam, szerettem Xeloszt, még ha alig ismertem is. Szorosan átöleltük egymást, éreztem, hogy többé nem hagy el. Most már minden hova együtt megyünk és segíteni fog nekem mindenben, még ha Kdar ellenzi is. Vissza sétáltunk a faluba és megkaptuk a jutalmat, bár engem már az annyira nem érdekelt, számomra Xelosz volt a jutalom.