Másnap korán reggel ébresztettek legalábbis nekem úgy tünt (lehet
hogy azért mert már 2 napja nem aludtam...) ugyanolyan sötét volt
mint mikor megérkeztem tegnap éjjel. Szemeimet komótosan nyitottam
ki. A csilingelő gyermeki hang hallatán-Kérlek ébredj kiválasztott...-
szólingatott a kicsiny lány mire én csak hátatfordítottam neki. -Kérem
kérem ébredjen...-nem szándékoztam válaszolni de ekkor érzékeny
orrom kiszimatolt valami reggelihez hasonló illatott mely elárasztotta a
szobát.Álmos tekintetem a szőke lányra emeltem.Annak szemei
csillogtak az örömtől hogy végre hajlandó voltam felébredni.-Nya mért
ébresztettél fel?-kérdeztem flegmán bár tudtam a választ.-Kész a
reggeli és az édesanyám úgy gondolta biztos éhes vagy.
-Hát-tápászkodtam fel-..akkor ne várassuk még tovább!- a szöszke
teremtés vidáman szaladt ki a vendégszobából , boldogan újságolva
anyjának a kiválasztott felébredt.A reggeli után be kell vallanom ilyen
rossz kaját még életemben nem ettem azt kell mondjam ennél még az
én főztöm is jobb volt. Nem tudom hogy képesek ezen a zöld
moszatszerű trutyin élni. Egyszerűen pocsék íze van.No de a reggeli
után összehívták a tanácsot és az ügyemről vitatkoztak.A tanács elég
fura fickókbol állt. A legfiatalabb is kb. 200 éves lehetett.Legtöbbjüknek
hosszú ősz szakálla és hófehér haja volt.Számomra a tárgyalás alatt
megállt az idő. Bár minden szavukat hallottam de nem igazán figyeltem
csak unottan bólintottam .Elmém teljesen elkalandozott. Igaz az utóbbi
2 napban nem kellet megküzdenem hatalmas erejű szellemekkel
csupán néhány haramia állta utamat, de ez nem aggasztott inkább az
uticélom."Miért pont nyugatnak kellet indulnom?"-kérdeztem magamtól
két bólintás közepette.Ekkor ismét megéreztem azt a szagot amit
akkor éreztem mikor elbúcsúztam Yurától. "Az nem lehet!"-patantak ki
szemeim. Majd se szó se beszéd ott hagytam a tanácsot a szagot
követve. Az emberek meglepetségtől tágra nyílt szemekkel követték
mozdulataimat.-Furcsa ez a lány!-jelentette ki az egyik bölcs s a
többiek egyöntetűen bólintottak."Az nem lehet....nem lehet Ő....az
lehetetlen!"-gondolataim az őrületbe kergettek arra késztetve hogy
megszaporázzam lépteimet.
Már-már úgy éreztem szállok, de mégsem jutok előbbre. A sűrű köd
miatt látásomra nem hagyatkozhattam csak szaglásom vezetett
utamon. Kb. egy teljes nap vágta után elértem egy sötét védőburokkal
körbe vett palotához melyben érezhető volt Naraku erőteljes bűze. De
ő itt most csak vendég lehetet mert még annál is erősebben éreztem
az "ő" szagát akit gyűlöltem...és ezek szerint gyűlölök.A védőpajzsot
könnyedén át tudtam törni valószínűleg tehát nem ez volt fő
célja.Berontottam a palota csarnokába.Maga az épület hatalmas volt
rengeteg szobával ,ráadásul a bűz olyan méreteket öltött hogy még
szaglásomat is elvesztettem.Nem csoda hogy elveszetnek éreztem
magam.Ezekután csupán ösztöneimben bízhattam, arra támaszkodva
szeltem át a kígyózó folyosók hadát míg végül elértem egy sötét lila
ajtajú szobához. Kopogás nélkül berontottam. S ott volt ő szinte egy
évet sem öregedett hosszú ébenfekete haja lófarokba volt kötve.
Kimonója ugyanolyan sötét volt mint szíve. -Mi hát te vagy az?-
kérdeztem.Hiába próbáltam leplezni még én is éreztem a
meglepetségett hangomban.
-Úgy látszik vannak még csodák!Ayame!-vérben úszó szemeit az
enyéimbe vájta. Be kell vallanom a félelem szikrája gyúlt szívemben
-.Mh..meglehet?! Mondcsak hogy hogy itt vagy azt hittem meghaltál?-
ezen szavaimmal el is oltottam kétségbeesésemet.
-Ez furcsa ezt én is kérdezhetném tőlled te korcs?!-válaszolta félválról.
-El hallgas!-Testem felett a düh vette át az irányítást .Utólag belátom
ez nagy hiba volt.
-Úgy látom még mindig olyan hirtelen haragú vagy mint régen!-ugrott
félre csapásomtól
-Keh...Majd meglátjuk! Ezt véd ki te féreg!!!-üvöltöttem, s kardommal a
levegőbe hasítottam.
-Ostoba hát semmit sem tanultál!-hangja még jobban irritált mint eddig
bármikor.
-Nem vagyok Ostoba! Te átkozott!-de ismét elvétettem." A fenébe meg
kell nyugodnom különben sosem tudom legyőzni!"-torpantam meg egy
pillanatra, ezzel egy újjabb baklövést vétve.
-Ismét hibáztál kicsi Ayame!-most azonban ő is támadott.Nem voltam
elég gyors. Botjának egyetlen suhintása majdnem elvette az
életemet."Jobban kell vigyáznom!"-korholtam le magam és ugrottam el
a következő csapás elől.Kevesebb mint 5 perc alatt több súlyos
sérülést is szereztem míg ő csak karcolásokkal dicsekedhetett.Egy
váratlan mozdulattal kicsapta kezeimből a fegyveremet és elordította
magát.
-Mennydörgés!-botja szikrázni kezdet és egy villám hatalmas robajjal
csapódott testembe. Ájultan estem össze.Nem tudom meddig voltam
eszméletlen de mikor felébredtem puha dolgot éreztem. Szemeimmel
lassan kémleltem körbe. "Vajon hol lehetek?"- Itt nem volt olyan sötét
mint a faluban szemeimet bántotta a hirtelen jött napfény. Miután
ismét megszoktam az éltető fény erejét. Rájöttem egy nagy szobában
vagyok. A falak ízléstelen rózsaszínűek voltak,de az ágy az kényelmes
volt.Miután megbarátkoztam idéglenes lakhelyemmel, látogatóm is
érkezett.
-Nahát kölyök! Már fel is ébredtél!-hangja kellemes volt hátamon mégis
a hideg futkosott
-Mit akarsz velem? Miért nem öltél meg?Kurosawa-hangom lemondóan
hatott.-Nagyot csalódtam benned a mesterem a tanítom nem volt
képes végezni velem sem most sem pedig 2 évvel ezelőtt.

~Visszaemlékezés~

-Csak erre vagy képes?-üvöltött egy hosszú fekete hajú férfi ,miközben
kitért egy gyenge támadás elől
-Majd meglátod!-visított az ezüst hajú lány és kardját a 'mesternek'
hajította Amit az könnyen kivédett.
-Kis csitri túl nagy a szád a képességeidhez képest....mh de hisz pont
azért vagy itt hogy ezen csiszoljunk!-a férfi a lány háta mögé került és
erőteljesen fejbe vágta. Az amazon aléltan esett össze.
-Hol hol vagyok!-később egy kis szobácskában feküdt a földön.
-Hát feléledtél kölyök ha így haladsz nem viszed sokra!-Ayame tüzes
tekintetét a férfiéra emelte.
-Meddig voltam eszméletlen?-ez volt a legértelmesebb kérdés ami
eszébe jutott.
-Hát egy napot talán ,kölyök!
-Ne nevezzen kölyöknek már nem vagyok kis csitri!
-Oh tényleg mond csak mennyi idős is vagy-gúnyolódott a férfi.
-12!-válaszolta
-Igen kis csitri-hahotázott-És mond csak mi a neved?
-A nevem Ayame!-válaszolta bár kissé habozott.
-Mi?"Ayame akkor ezért volt olyan ismerős a jelleme az apját is én
tanítottam! Ő volt a legjobb harcosom!"
-Mi van ez se tetszik?-a flegma kérdésre flegma válasz érkezett
-Nos itt a neved Ayame-hangja gúnyos volt -Kis csitri és ne hogy azt
hidd hogy megengedem ezt a hangnemet!Az én nevem Kurosawa de
neked Kurosawa mester érthető?!
-Rendben!-Ayame tekintete rideg és gúnyos volt tetszet neki hogy fel
tudta idegesíteni a 'mestert', kinek fgyelmét ez sem kerülte el.
-S az engedetlenséged miatt ma nincs vacsora holnap pedig egész nap
takarítani fogsz míg a többi edz!-majd a férfi kiment a szobából.Így
kezdődött ez a nem túl rózsás tanár és diák viszony ami később csak
romlott.

~2évvel később~

-Hogy teheted ezt?-egy kétségbe esett sikoly törte meg az esti
csendet. A lányra egy fekete hajú férfi vérvörös szemei meredtek.
- Oguri!- Ayame könnyekben tört ki mikor meglátta a férfi lábai előtt
heverő éledtelen testet. A fiú vére Kurosawa kimonóját tarkította és
kardjáról sűrűn csöpögött.
-Ayame!-ez volt Oguri utolsó szava majd testét az éles acél
mégegyszer átdöfte.A lány odarohant szerelméhez és ébreszgetni
próbálta..de hiába a teste többé nem mozdult.Ayame szívét a gyűlölet
markolta meg mérhetetlen dühöt facsarva ki belőle. szikrázó szemeit
Kurosawara emelte.
-Mi-ért?-sutogta. A férfi szája mosolyra húzódott majd nyelvével kardját
végig nyalta.
-MIÉRT??????-üvöltött most már s könnyei utat törtek pillái gátjain.
-Nos ez igen egyszerű kölyök. Te az enyém vagy!!! Így hát nem
nézhettem tétlenül hogy másé legyél!-vált egyre ingerültebbé a férfi
hangja.-Itt voltam neked segítettelek és te mégis erre a gyáva nyúlra
vetettél szemet.-köpött a fiú testére.
- Csak ezért csak ezért ölted meg te ostoba!!!Te átkozott ezért
meghalsz!!!-patant fel a lány a holtest mellől. Arcát a fiú vére foltoszta
be. Gyorsan támadt.Kurosawa mester még inkább elmosolyodott és
állta az eszement rohamot.
-Ayame! ha tudom hogy így fogsz harcolni miatta már hamarabb
megöltem volna!-jelentette ki. Ayame térdre csuklott és csak sirt csak
sirt ezen ellenfele is meglepődött
-Hogy merészelted én...én szerettem Ogurit !! Érted?!,
SZERETTEM!!!"Életemben először!"-szíve darabokra tört viszont eddig
sosem érzett melegség öntötte el majd ismét a gyűlölet felhői ölelték
át szíve szilánkjait.Ajkait beszédre nyitotta de hang nem hagyta el
száját.ezüstös lila szemei most ében feketévé váltak feltűzött haja
kecsesen omlott a vállára majd egy furcsa színű erő örvény keletkezett
körülötte . Sötét tekintetéből sugárzott a bánat és a szomorúság. A
gyilkos teste megmerevedett a lány fagyos tekintetétől, aki mint a
villám csapott le. A küzdelem hosszú volt.
-Engem te nem tudsz legyőzni! és tudod mért?! Mert nincs gyenge
pontom!! - jelentette ki Kurosawa elvéve ezzel Ayame minden
reményét.
-Majd meglátjuk!"Valahogy le foglak győzni, sikerülni fog
megbosszulom Ogurit, de sietnem kell különben én veszek oda!"-
motyogta fáradtan maga elé a bágyadt lány. Támadásai egyre
lassabbak lettek egyre több hibát vétet s már nem bírta tovább a
fájdalom térdre kényszerítette. Ekkor Kurosawa óriási hibát vétett.
Teste fölött a vágy vette át a hatalmat az ájuló lányhoz rohant karjaiba
vette. Ayame száját széles mosolyra húzta majd karmait a 'mester'
szívébe vájta Kurosawa össze csuklott a testét átjáró fájdalomtól.
Csalódott szemeit a lányra szegezte -Ayame?-majd holtan esett össze.
Hősünk Oguri mellé vonszolta magát és várta a megérdemelt pihenőt
de ezt nem kaphatta meg az utolsó pillanatban érkezett meg Yura aki
sietősen orvoshoz vitte barátnőjét. A doktorok megmentették a lány
életét.Ayame békésen sétálgat a tó parton testén a sebek már alig
láthatók de szívén a sérülések nem fognak egy könnyen
begyógyulni."Soha soha többé nem leszek szerelmes nem akarok
mégegyszer csalódni azt nem bírnám ki!"-Nem mégegyszer nem!-dőlt
neki az egyik fának könnyeit próbálta visszafolytani az elmult boldog
napokra gondolt amit Ogurival töltött el majd megjelent a fiú élettelen
vérbe fagyott teste és Kurosawa ocsmány mosolya a tekintete előtt .
Váratlanul egy kezett érzett meg vállán hátra pillantott és Yurat látta.
Yura szemei együtt érzésről árulkodtak Ayame a lány ölébe borult s
sirni kezdet. Yura támogatóan ölelte át.Aznap Ayame utoljára sírt tiszta
szívből. Soha többé nem mutatta ki gyengeségeit.

~Visszaemlékezés vége~

-Mit akarsz velem? Miért nem öltél meg?Kurosawa-hangom lemondóan
hatott.-Nagyot csalódtam benned a mesterem a tanítom nem volt
képes végezni velem sem most sem pedig 2 évvel ezelőtt.
-Hallgass!!! Ami késik nem múlik!-vigyorgott és húzódott közelebb
hozzám.
-Ne gyere közelebb undorodom tőlled!! te gyilkos!!-hányinger fogodt el
amint megéreztem ujjait arcomon. Védőpajzsot nontam magam köré.
-Óh..csak nem megijedtél tőlem?-hangja elfojtott vágyról árulkodott.
Egyszerűen undorító volt.
-Ne reménykedj!! De mond csak hogy élted túl?-kérdésem láttam arcán
megsebezte.
-Ezzel most ne foglalkozz ne bolygassuk a multat.A-ya-me! Én akarlak
most! Szükségem van rád!-tört ki belőle a szenvedély.
-Ne is álmodj róla te féreg!!!-haraptam meg kezét-Nem leszek Soha
sem a tied és most válaszolj a kérdésemre! Persze csak akkor ha még
akarsz néhány órát élni!-intettem magam nyugalomra.
-Mh...úgy látom mégis tanultál valamit a hosszú évek alatt. Hát legyen
miután azt hitted hogy megöltél. Hangsúlyoznám AZT HITTED, ugyanis
azután hogy Yura megmentett téged magamhoz tértem Narumi állt
előttem.-szemei megint megcsillantak.
-Narumi???-kérdeztem vissza mintha szavai nem jutottak volna el
fülemig
-Igen ő vitt el Narakuhoz legalábbis ami maradt belőle!
-A nővérem az az átkozott! Tudtam hogy gonosz de azt nem hogy
hülye is hogy volt képes egy ilyen férgett feltámasztani mint Te?!
-Bizony bizony Naraku azt akarja hogy szenvedj!Vagyis a jövőbeli
Naraku az itteni azt se tudja hogy létezel. Sőt még engem is csak a
csatlósának tart. Az ostoba!-magyarázkodott
-Na de most befejezzük amit 2 évvel ezelőtt félbehagytunk!
-Hogy mi???"Mit akar ez jelenteni?"-hangom meglepett volt nem
értettem mit akar.
-Készülj!- a rajtam lévő varázslat feloldódott és hirtelen az udvaron
találtam magam.
"Már értem! Meg akar küzdeni velem be akarja fejezni amit nem sikerült
elintéznünk!"
-Látom megértetted! Akkor készen állsz a halálra?
-És te hisz már egyszer legyőztelek most se lesz ez mésképp!
-Csak ne bízd el magad Ayame!-támadt rám botjával.-Ne feledd nekem
nincs gyenge pontom!
-Látom Kurosawa mester a vén ember már semmi ujjat nem tud
mutatni!-mondtam miközben könnyedén félre ugrottam a csapás elől
-Ugyan ugyan...Hosszú idő óta most először szólítottál mesternek.
Talán elfelejtetted mi történt 2 évvel ezelőtt? Hogy is hívták?Meg van
Oguri!Milyen régen is volt ugye?!-nézett szomorúan csillogó szemembe
amit hirtelen szorítottam össze elmémben régi emlékek sokasága
kavargott egy arc egy mosoly és egy halott szerelem.
-Ahogy mondod régen volt!-nyitottam ki most már magabiztosságot
sugárzó szemeimet amik még őt is meglepték. Támadásba lendültem
és ezúttal találtam.
-Látom te azért tanultál valamit. Jó sok idő kellet hozzá.-szorította el
oldalán a vérző sebet.
-Folytathatjuk?-kérdeztem tőle és végig nyaltam a kardom melyről vére
csöpögött.
-Hát persze kölyök bolond lennék nemet mondani egy ilyen szép
teremtésnek!-botja hirtelen alakot váltott egy hatalmas fekete élű kard
jelent meg kezében mellyel hevesen támadott. A legtöbb suhintás elől
kitértem ám egy pont telibe kapott eltalálta vállam amiből ömleni
kezdet élénk piros vérem.Most ő ízlelte meg vérem ízét.
Küzdelmünk sokáig tartott mindketten rengeteg sebet szereztünk és
több igen súlyos volt közülük. Egy pillantra egymás fáradt szemébe
meredtünk, ekkor ébredtem rá hogy egyforma jók vagyunk és tudtam
csak egy aprócska hiba csak egy és végem."Mh...vagy vége!"Ismét
egymásnak estünk izadt testeinkről csöpögő vérünk összekeveredett.
Tekintetünk üveges lett az óriási vérveszteség miatt szédülni kezdtem
és...és hibáztam. "Most most végem"-gondoltam ám ekkor nem az
történt amit vártam. Kurosawa izmos karja védelmezőn csavarodott
körém.Pontosan úgy mint akkor éjjel."Pontosan úgy!"Nem
késlelkedhettem ez volt az a pillanat hibázott és ki kellett használnom.
Hideg acélomat szívébe vájtam és megforgattam.. Kurosawa saját
vérébe huppant ,és mégegyszer utoljára beszédre nyitotta kiszáradt
ajkait.
-Ayame! Hogy...hogy tudtál hogyan?
-Egyszerű mesterem rá jöttem valamire a 2 év alatt amit veled
töltöttem mindenkinek van gyenge pontja-szerényen elmosolyodtam
miközben vér csordult ki száján majd folytattam-és neked én voltam
az.-végig simítottam arcát mely vértől és földtől volt mocskos.
-Értem!-visszamosolygott s szemeit most már végleg le sütötte. Teste
hamuvá porladt
Be kell vallanom jól esett a bosszú.Tulságosan is lelkemben a szégyen
és a lelkiismeret szólalt meg de már késő a mester már elment...
örökre. "Teljesítettem a küldetésem!". A köd szerte foszlott de a
sötétség megmaradt viharfelhők vették körbe a romba dölt palotát
majd szakadni kezdet az eső megtisztítva a területet a mocsoktól.
Fáradtan a sárba estem s csak 3 napra rá ébredtem fel a faluban.Egy
kislány sétált be hozzám majd édesanyjához rohant kiabálva:-Anya
felébredt a kiválasztott felébredt!!!. Reggeli közben sikerült felidézni
magamban a történteket."Ha Naraku ide tudta küldeni Kurosawat
akkor valószínűleg másokat is fog küldeni ellenem. Mh..ez azt jelenti
hogy veszélyesnek tart, tehát jó nyomon vagyok!"-elmosolyodtam.
Miután megkaptam a fizetségem ismét útra keltem az ismeretlenbe.