*Szinte azonnal megérzi, hogy valami megváltozott környezetében. De ez mint
általában most sem zavarja, tudomást sem véve róla lépde tovább elrevezett
útján. Talán túlzott önbizalma miatt hagyja hidegen tejfehér köd leszállta.
Egyedül akkor torpan meg, mikor hirtelene a faluban találja magát.
Meglepetten néz körül, erre még ő sem számított.*
-Mit keres itt egy település? Hisz ez előbb még az erdőben voltam... és
jött az a fehér köd...*töpreng el félhangosan, de végülis vállat von és
sarkon fordul. Nem szereti az ember falukat, így inkább úgy dönt kikerüli,
nincs olyan hangulatban, hogy ostoba parasztokat kelljen megleckéztetnie.
Ám ekkor éri a meglepetés. Egy erős, láthatatlan fal megakadályozza a
továbbjutásban. Rosszat sejtve érinti meg a masszív akadályt.*
-Varázsburok? Itt? Minek? És miért engedett át?*értetlenkedik egy sort,
majd úgy dönt mégiscsak jobb ha valamelyk falubeliből kiszedi, mi is
történik itt. Hangtalan léptekkel sétál a kihalt úton, a házakban, ugyan
lát világosságot, de esze ágában sincs bemenni egy családi kuckóba. Ahhoz
túlságosan finnyás.  Inkább vár. Bár a türelem nem tartozik az erősségei
közé, most mégis magára erőszakolja. és nem is hiába. A közeli ház ajtaja
nyikorogva nyílik meg, s egy fiatal suhanc lép ki rajta. Ragadozó mosly
terül szét arcán, miközben a fiút nézi, aki valószínüleg szerelméhez
igyekszik ily kései órán. Csupán pár pillaantra van szüksége, hogy utolérje
hátulról betapasztja a száját kezével és nem törődve a ficánkolással szélre
húzza.*
-Nem bántalak, nem kell ijedezni...*mondja kimért hangon, majd mikor érzi,
hogy a fiú lassan megnyugszik, vagy legalábbis már nem vergődik elereszti.
Az szinte azonnal szembefordul vele, hogy lássa kinek köszönheti
elrablását.
Jessina csak egy széles mosollyal figyeli a gyemrekférfi arcát, ahogy
szemei hitetlenkedve kerekednek el, miközben végigméri.*
-Álmodom?*lehelli vékonyka hangon*
-Nincs akkora szerencséd...és en bámulj, mert kapsz egy
pofont.*figyelmezteti fenyegető hangon, amire észbe kap a srác és inkább
felfelé néz. Ez a veszte. Amint belenéz a zöldarany tekintetbe a hatása alá
kerül.*
-Nem így akartam, de végülis nekem mindegy...legalább nem fog
hazudni.*vonja meg vállait, miközben a hatalma alá került fiút nézi.*
-Válaszolj nekem... mi ez a hely?
-Egy falú.*lehelli bambán a kérdezett.*
-Barom...miért van akadály a falú körül?*teszi fel konkrétabban a
kérdését.*
-Hogy ne lehessen elmenni.
-Nahát tényleg? Ki hitte volna... én meg azt hittem, azért hogy a színes
lufikák ne röpködjenek el.*már a fejét fogja, hogy pont ilyen üresfejű
tahógyereket fogott ki, de azért még tesz néhány kísérletet.
A végén már kezd idegileg kikészülni a sráctól, de a lényegt megtudja. A
szabadító résznél arca megnyúlik, majd néhány pillaantra rá hangos
nevetsében tör ki.*
-ÉN? Én lennék a ti szabadítótok? Na erre rányaltatok. Még hogy én
szabadító? Hát nem vagytok a szerencs kegyeltjei, ha én vagyok a ti
szabadítótok.*vigyorog veszedelmesen, bár maga sem tudja minek, hisz a fiú
annyira bamba, hogy csak bólogatni tud.*
-Ehh... na tűnj a szemem elől...*löki emg kicsit, mikor elindul, amitől a
fiú hamar a porban találja magát.*
-Na ezt tényleg nem értem... miért pazarolja valaki hatalmát egy falura?
Ennek semmi érteme sincs.*rázza meg vörös fürjeit, kelletlenül veszi
tudomásul, hogy találkoznia kell a mágussal, ha nem akar ő is itt ragadni.
Ugyanis veleszületett mágikus képességén kívül nem ért a varázsláshoz tehát
önerőből nem szabadulhat.*
-Jajj ez olyan jellemző... sötét varázsló, komor fekete várban
kuksol.*teszi csípőre kezét, mikor meglátja a falu végétől kicsit messzebb
magasodó tornyokat. Néhány pillanatig nézi, tanulmányozza a falakat, amjd
magadó sóhajjal veti le köpenyét.*
-Naná hogy simán nem jutok fel... miért is? Egy varázslóhoz repülni
kell...*dünnyögi magának, miközben lehunyja szemeit. Arca megfeszül egy
pillanatra, hátából hirtelen két hatalmas szárny bukkan elő. Nagy
kortyokban kapkodja a levegőt, próbálja lassítani megindult szívverését,
majd szárnyai lassú csapásaival a levegőbe emelkedik. Csupán a köpenyét és
néhány vörösen csillogó tollat hagy maga után. Pár pillanat és már el is
éri a megcélzott erkélyt. Világ nem szűrődik ki a kastély ablakai mögül, de
ez nem igazán érdekli. Lassan ereszkedik az erkélyre, majd mikor lába a
kőpadlót érinti megremeg, szárnyai ahogy előjöttek, úgy tűnnek most el
hátába.*
-Na hol van az a nyomorék varázsló?...*kérdi a sötétségtől, miközben
kézfejét beledugja övén függő egy-egy bőrtarsolyba. Mikor újra elővonja
őket, már kékesen derengő karmai vannak kezein. Nyújtózik egy nagyot, majd
minden finomkodás nélkül szétfeszíti az erkély ajtaját, hogy beléphessen a
kastályba. áthatolhatatlan sötétség fogadja a falak között, így az orráig
sem látna, ha fegyvere nem bocsátana ki jótékony, halovány fényt. Ennyi
neki bőven elég, hogy tájékozódni tudjon.*
-Hé te... mágusok gyöngyszeme... dugd már elő az orrod!*morogja maga elé,
hisz biztos benne, hogy a varázsló már tudja hogy itt van. nem is kell
csalatkoznia, szinte azonnal hangos pukkanás, amjd egy ösztövér torzonborz
aggastyán jelenik meg tőle néhány méterre.*
-Na végre... illik megváratni egy vendéget?*kérdi korholó hangon, amire az
öreg csak vékonyka hangon felnyihog.*
-A vendégnek be kellene jelentkezni nem?*vág vissza még mindig vihogva.*
-Jajj nemááár... egy agyament mágus? Te is becsavarodtál öregkorodra?*kérdi
szenvedő arcot vágva. Már valóban elege van a ván trottyos mágusoktól akik
félőrülten járják a világot csakazért, hogy őt bosszantsák.*
-MICSODAAA??? Én vagyok a hatalmas Mavr!! Hogy merészelsz őrültnek
nevezni?*tajtékzik hangosan az öregember, miközben indulatosan tépkedi
hosszú ősz szakállát.*
-Fáj az igazásg mi tata...*viyorodik el gonoszkásan, ám mikor meglátja,
hogy az öreg mozdul, fel akarja emelin varázsbotját, tekintete vészjóslóan
villan, s rögtön felé veti magát. A szegény kis összeaszott embernek annyi
ideje sincs, hogy a sértést megtorolja, már a földön fekszik, nyakán egy
éles karommal.*
-Ne légy marha...ha a botod felé kaparászol hamar megjárod...*suttogja bele
a ráncos arcba szavait. Ám hirtelen megakad, nem tudja folytatni. Nyakához
kap, arca először vörössé, majd falfehrré válik.*
-Nyomoronc...meg..megátkoztál?*préseli ki szavait, miközben próbálja
lefejteni a fantomkezeket torkáról, amelyek kia akarják szorítani utolsó
lehelletét is.
A kis emberke kárörvendő vihogással pattan fel a földről, miközben hangosan
kántál, még jobban megerősítve láthatatlan szolgája ölelését.*
-Dög...dögvész rád!!*csusszan ki száján, majd végtagjai elernyednek, feje
mellkasára bukik. Valóban úgy néz ki... meghalt. A vénség nem is
teketóriázik sokat, megszűnteti a varázslatot, hisz már így is túl so
kerejét emésztette fel az elementálszolga előhívása.*
-GYŐZTEEEEM!! ÉÉÉN!! LEGYŐZTEM A SZABADÍTÓTO...!!!*ordítja magából kikelve,
ám a végére már nem jut, először értetelen, bamba arckifejezés jelenik meg
öreg arcán miközben mellkasára néz, ahonnan kékes derengést lát, majd
szinte rá azonnal véges karompengék szakítják át a finom kelmét.*
-Ez...nem... ilyen... nincs....*sóhajtja utolsó szavait, a varázsló,
miközben vér buggyan szája szélén és összeroskad. Mielőtt eldőlne, Jessina
kirántja az aszott testből karmait. Ajkán kegyetlen, érzelmemmentes mosoly
játszik.*
-Mondtam hogy ne varázsolj...*suttogja még a kupac emberroncsnak, majd ahol
jött ott távozik, az erkélyen. Még csak vértől csöpögő karmát sem húzza le,
úgy veti amgát a mélyben, zuhanás közben buntva ki szárnyait. Puhán ér
földet, ott ahol köpenye és néhány elhullatott tolla várja.*
-Hát... nem volt egy nagy kaland a vénság...*jegyzi emg magában, miközben
felveszi a földről ledobott ruháját.*