Másnap reggel (igen, jól látjátok, reggel, a köd jóvoltából nem kell tartanom a nap kártékony hatásaitól) a családfővel indulok a nagy és titkos megbeszélésre a falubeliekkel. Elöl megy ő, faltól falig lopódzik s minden sarkon kikukucskál, mögötte meg én vonszolom magam. Percenként elnyomva egy ásítást.

- Nem elég, hogy éjszaka az a rohadt szél telefújta a pofámat falevelekkel meg ágacskákkal, még azt is el kellett viselnem, hogy nyamvadt emberek zaklatnak az idegesítő kérdéseikkel! Ráadásul nem hagynak aludni! Kirángatnak reggel az ágyból, hogy menjek és találkozzak még több nyamvadt emberrel! Ez már mindennek a teteje! – morgom magam elé. Ekkor egy holló száll le a vállamra. Vezetőm hátra fordul és elkezd beszélni:

- Megérkeztünk! Végre bemutathatom a kiválasztottat a… - észreveszi a vállamon csücsülő madarat- Az… az egy madár? Hogyan került ide? Hiszen az akadályon nem juthatott át!- a holló kérdőn néz rám és megszólal.

- Milyen kiválasztott? Milyen akadály? Egy kis ködöcskén kívül nem láttam itt semmit. Miről hadovál ez össze-vissza? – Vállat vonok.

- Fogalmam sincs, Raven, már nagyon régen nem figyelek oda. –Válaszolok unottan. Raven megköszörüli a torkát és mély, zengő hangon így szól a férfihoz:

- Mi folyik itt? Válaszolj, jóember, a nagy és bölcs Raven mágusnak! – Az ember szeme, az utolsó szó hallatán, elkerekedik.

- Te egy mágus vagy? Hisz ez nagyszerű! A kiválasztott oldalán egy mágus fog harcolni! Most már biztos a szabadulásunk! – A holló újra kérdőn néz rám, én újra vállat vonok. 

ﭾ

            A megbeszélésen kijelöltek egy remegő térdű kissrácot. Most ő vezet minket a kastélyhoz. Jellemző! Beszélnek mindenféle zagyvaságot a nagy és erős férfiak a bátorságról meg a hősiességről, aztán van képük egy szerencsétlen kölyköt küldeni…

- Itt van a kastély. – Jelenti egér vékony hangján a kölyök. Nyitnék be a kapun, de az be van zárva. Bosszúságomra a gyerek még mindig mellettem állt.

- Mit akarsz még? –Kérdezem, csöppet sem kedveskedő hangon.

- Én is veled szeretnék menni!

- Noh, lám! Csak nem szorult egy kis bátorság ebbe a takonypócba?- Gúnyolódok, de nem értem el a kívánt hatást. Azt vártam, hogy erre bömbölve hazafut majd, de ő csak makacsul áll. Hát, nem jöhet össze minden. Megadóan legyintek.

- Nem bánom. De ha kinyiffansz, én nem vállalok érted felelősséget! – Előveszem a Lanchasteri Katedrális Ezüst Keresztjéből készült fegyverem és a Féreg-írtó fegyverem. Mindkettővel egyszerre belelövök a zárba és berúgom a kaput. –Az ajtó ezennel nyitva van. – A kiszakadt ajtóra lépve besétálok a trónterembe. Ott egy furcsa, köpenyes alak ül.

- Mester?! – megrökönyödve felpattan ültéből az idegen. – Hogy kerülsz ide? – Az én vállamra bámul. Pont oda ahol Raven ül.

- Ezerszer megmondtam, hogy én többé nem vagyok a mestered! Megtagadtad a tanításaimat és elárultál engem! – Válaszolja a madár hűvös hangon. Erre az idegen mágus előveszi a kardját, de Raven zavartalanul folytatja. – Ha jól látom egy erősen tiltott dolgot használtál csak, hogy a szánalmas életedet fenntartsd! – Erre a férfi szélesen elvigyorodott.   

- Ezek szerint rájöttél?- Hirtelen elővesz egy vörösen izzó követ .- Ennek segítségével kedvemre alakíthatom a testem- ekkor felvette Raven egykori emberi formáját. – akár a Te alakodat veszem fel akár - Itt elkezd suttogni, hogy csak a madár hallhassa. – az általad szeretett nőét én örökéltű vagyok ez által!- Az én tökéletes másom lesz, de nem értem, hogy miért. Raven minden egyes tolla égnek áll. Rettentően dühös. A mágus visszaveszi eredeti alakját és elégedetten vigyorog a madár reakcióját látva. Felemeli a kardját és támadásba lendül ellenem. Kecsesen odébb csúszok, de ő már nem tud lefékezni és a mögöttem kuporgó kisfiúban felbukik. (Ugyanis a kis taknyos bátorsága addig tartott amíg be nem léptünk a terembe… azóta a lábam mögött reszketett.) Nagyot puffanva a földre zuhan. Kényelmesen ráülök a hátára és a hajánál fogva, hátra húzom a fejét, hogy a nyakát szabaddá tegyem a lakomám számára. A vörösen izzó kavicsot meg jó messzire dobom tőle. Harapásra nyitom a számat és már érzem az ereiben lüktető vért, de ekkor…

- Ne féljetek emberek! A ti megmentőtök megérkezett! Végzek a gonosz varázslóval és felszabadítom a falu népét! - …belép egy aranyozott páncélú szőke hajú dalia.

- Te meg ki a pokol vagy? – Kérdezi meg helyettem Raven. Én ugyanis teli szájjal nem tudok beszélni.

- Micsoda ostoba kérdés ez? Hát én vagyok a kiválasztott!

- Na most telt be a pohár! Kölyök! Ülj rá egy percre! –Ordítom. És mihelyst helyet cseréltem a gyerekkel, felpattantam és kilökdöstem a ló nélküli lovagot a teremből. Nem telik el sok idő és a számat törölgetve visszatérek a terembe.

- Izé, nagyon sürgős dolga akadt, és elment. – Mondom a takonypóc kérdő tekintetére válaszolva.

- És vele mi lesz? – Kíváncsiskodott Raven.

- Megkötözöm. És ha a falubeliek úgy döntenek… még akad hely a gyomromban. Rákacsintok segítő társamra és jó szorosan, összekötözöm a varázsló végtagjait.