Tina Harley megoldása

Hamono  2008.02.15. 18:28

 Az osonó lény végül memutatta magát, egy kislány volt, alig 6 éves. Hosszú szőke haja volt és piros csíkok villogtak benne. Szemei mint a hold világítottak, szakadt ruhában volt, látszott rajta ,hogy valami elöl menekült. óvatosan felém közeledett. Arca félénk volt és ijedt.

- Se...segíts...- nyögte és erőtlenül rám esett. Gyorsan leguggoltam és elkaptam, mielőtt a földre esett volna. Kicit meglepődtem, a saját viselkedésemen, ritkán vagy ilyen "emberi".  A kislány elájult, s halkan lélegezve pihent a karjaimban.  Nagyot nyögtem, a szemeimet forgatva.

- Óh, Isten, miért teszed ezt velem? - lepillantottam a pihenő gyermekre, s békés arcára, majd ismét nagyot sóhajtva megint az ég felé néztem. - Én meg az a hatalmas jó szívem! Néha kételkedem vámpír létemben, s ez a - itt elfintodtam. - jóság még rátesz egy lapáttal. - kicsit balra döntöttem a fejem. - LYELA! - hívtam, drága szelemet. Pá perc múlva három ugrott ki szószerint a semmiből. Wiane futott hozzám és átkarolta a nyakamat.

- Tina!!! Úgy hiányoztál? Hol voltál? Mit csináltál? Mikor jössz vissza? - a második alak is csatlakozott hozzánk, s megérintette Wiane kezét, mintha csak a gondolatamiban olvasott volna, lefejtette rólam az édes , túlzottan is ldes kislányt. Roránát nem akadályozta vaksága, soha nem is törődött vele, csak nevetett saját kínján. S mikor néha-néha megkérdeztem nem-e zavarja, mindig csak nevetett rajtam. Tiszteltem ezért, tudom, ha én lettem volna vak, megőrültem volna. Ismertem egy vámpír mestert, ki először, egyik majd a másik szemére vakult meg, s mégis ő volt az egyik legjobb harcos.

- Aggódtunk miattad Tina - kezdte kedves hangon. - láttam, amikor megküzdöttél azzal a szikladémonnal -elismerően bólintott. - nagyszerű műsor volt.

- Köszönöm , de megkérdezhetem, hogy mégis mi a fenéért jötettek át a középkori japánba? Én csak Lyelát hívtam! - a megnevezett ártatlanul felemelte kezeit.

- Ne nézz rám, megzsarlotak! - most a karjaimban tartott gyermekre pillantott. - Hát ez?

- Na végre valaki észre vette! - kiáltottam fel. - Ezért hívtalak Lyela, ezt a falut felégették,  valószínüleg neki is köze van hozzá, mert nézzétek csak megjobban! - felemltem a fejét. - Szerintetek így néz ki egy japán gyermek? A villogó szemek még elmennek, de szőke haj! Biztos van valami köze a mágiához! - Rorána helyeslően bólintott.

- Miatta jöttünk, láttam egy-két dolgot a jövőből - nagy levegőt vett, mintha felelne valamiből. -ő egy ...egy teremtő.

- EGY MI?????? -kiáltottam. Ismertem a teremtőkről szóló hiedelmeket, japán beli utazásom során hallottam ezt-azt. A teremtők az északi királyságban élnek, elzárva a többi néptől. Állítólag ők formálják az évszakokat, a temészetet, s mikor meghallnak csillag lesz belőlük. A teremtők azért élnek elzárva, mert idézem: " Ki megissza egy teremtő vérét, megeszi a szívét, s elveszi a lelkét,  örök hatalomra, erőre , fiatalságr és legyőzhetetlenségre tesz szert!" mondá a szóbeszéd. De akkor ez a törpe ,hogy kerül ide? Aztán ,hirtelen beugrott valami.Roránára néztem, ki a kicsi Wiane kezét fogta.

- Ugye nem? - könyörögtem. - Kérlek, mond ,hogy nem! - Rorána bólintot. - ÁÁÁ NEKÜNK KELL MEGMENTENI?

- Minket is megmentettél, még egy lélek ide vagy oda mit számít? - kacsintott Lyela. Segítet felemelni rólam a teremtőt, Wiane is jól megnézte, ő is hallott a teremtőkröl,de először látott egyet.

- Tina...ugye segítünk neki? - kérdezte felnézve rám,s s utánna ismét az ájult lányra. - Nem szabad...itthagyni.  - ártatlan arca volt, kedves és szomorú, hangja is lágy volt és kérlelő. Rorána szorosan magához húzta.

- Erről Tinának kell döntenie kicsim...- nagyot sóhajtott és bús , vak szemeivel felém nézett. -nincs más választásod...a jövő kiszámíthatatlan, néha , ha belenézek, azzal megváltoztatom azt, de msot szó sincs ilyenről! Úgy hogy ragadd meg ezt a kis lányt és ne  makacskodj! - ez utóbbi mondatnál felemelte hangját, s parancsolóan tett a helyemre. Imád anyáskodni felettem, csak mert 1 évvel idősebb, de én nem is bánom, rám fér ... Megint forgatni kezdtem a szemeimet, s sóhajtás sóhajtást követett. Aztán a 3 társamra tekintette, Rorána parancsolóan, Wiane kérlelően és Lyela haragosan nézett rám. Aztán hirtelen megadtam magam nekik.

- Hát jó!! Legyen, velünk jön! - emeltem fel kezemet.

A következő kép egy kis tisztáson van egy erdő közepén, tábor tűz lobogott középen, s lángjaival megvilágította fáradt és álmos arcaink. Persze én éber voltam, az ilyen nyugott éjjeleken mindig a csillagokat és a holdat bámulom. Me éjjel sem volt másképp. A tűz mellett Rorána aludt, szorosan átölelve a kishúgát, Wianet. Lyela az elején, próbált ébren maradni ,hogy ne csak nekem kelljen a kis teremtőre vigyáznom, a kislány még mindig nem ébredt fel, s lázas is volt. Végül Lyela is elaludt, s én a csillagokat bámulva várakoztam.
Körülbelül éjfél felé járhatott az idő, meguntam a csillagok bámulását, s inkább elindultam szét nézni az erdőben, hátha van egy állat, aminek kiszívhatom a vérét. Az erdő közelében egy hűs kis forrás csörgedezett. Elvetve a vérszívás ötletét, lementem hát a forráshoz . Tükörképem megviselt vámpír arcát mutatta, aki habár kívül nem látszik rajta, belül meg van törve. Túl sok minden történt egyszerre a múltban, mikor megöltem egy iskola társamat, s mikor Matt elvitt az iskolába, a vérteszt... - arcomat kezemibe temettem. ' És most itt vagyok a középkori japánban és kisírom a szemeimet!' - ezen a gondolatomon elvigyorodtam. Nem is vettem észre, hogy valaki épp a hátam mögött van és csak figyel. Erre hamarosan rájöttem, s hátra nem nézve kérdeztem:
- Ki vagy te? - mert se Lyela, se Rorána és Wiane szaga nem volt. Az idegen nem szólt, csak mellém ült. A tükörképéből láttam, hogy ő a kis teremtő.
- Köszönöm,hogy megmentettél... - szólt halkan. Majd a vízről rám emelte tekintetét. - Szégyenlem ezt kérni, de nem tudnál elvinni a nagybátyámhoz? - hát alaposan megkellett gondolnom. Sóhajtás tört ki belőlem.
- Ő is teremtő , mint te? - kis szemei is újra a vizet kémlelték. Bólintott.
- De ő nem használja az erejét, már régen feladta a teremtő életét, s a halanók közé telepdett le, én és a szüleim is utána akrtunk menni, mikor ránk támdtak minket abban a faluban.  - szinte láttam, ahogy a könnyei végig siklanak kis arcán ,s bele esnek a forrásba. Nagyon kelmetlen helyzetbe hozott ezzel, inkább megragadtam a kzét.

- Gyere menjünk vissza, neked is pihenned kell és nekem is...- zavarodottan pislantott rám.
- De ,hisz te vámpír vagy - még a vér is megfaygott az ereimben. Honnan tudja? - és a vámpírok éjjel nem alszanak! - értetlen arckifejezésem láttán megint lesütötte a fejét. - Sajnálom, csak észre vettem, nem akartalak megbántani... - megráztam a fejem .

- Semmi baj... - hirtelen erőteljes rengés rázta meg a vidéket, ahogy mindketten elestünk, reflexszerűen karjaimba kaptam, ő pedig belém kapaszkodott. Mikor kinyitottam a szeme, körülöttünk egy tucat csuklyás idegen állt.

- Ajjaj...- suttogtam, nagy levegőt szívtam. -LYELA! - kiáltottam ,reméltem,hogy sikolyom elhallatszódik hozzá. Azt hittem a kislányért jöttek, pedig , mekkorát tévedtem! A szaguk, a szaguk mindent elárult: VÁMPÍRVADÁSZOK! Felakartunk ugrani, a teremtőnek sikerült is, de az idegenek rám támadtak. Egy hirtelen bal egyenes észhez térített, s minden vámpír erőmet és képességemet összegyűjtöttem. Kardommal rájuk rontottam, s egyetlen suhintással sikerült 2 lekaszabolnom, mikor hátulról 3 támadt rám, már majd sikerült megölnöm őket, mikor egy hatalmas tűz tenger söpörte el. Oda néztem ,ahonnan a tűz tenger jött, a teremtőlány mosolyogva segített nekem! Pár perc múlva, már az összes vadász a földön vonyított. Mikor megbizonyosodtam róla,hogy nem fognak követni, megragadtam a teremtőt, s a tbor felé iramodtam vele. Lyela pont akkor botlott belénk, ziháló arcunk eléggé felidegesítette.

- Mi történt? - kérdezte rögvest. Megráztam a fejem.

- Erre nincs idő! -szakítottam félbe. S átadtam neki a kicsi kezét. - Elkell őt vinned inne, méghozzá minnél gyorsabba, vámpírvadászok üldöznek! - elkerekedett a szeme.

- Nem akarok menni! - mondta a kislány. - Tudnék segíteni!

- NEm! - mondtam rögvest. - Te visszamész a nagybátyádhoz, Lyela pár másodperc alatt képes elvinni oda. - leguggoltam hozzá. - Így lesz a legjobb! - Lyelará pillantottam. - Menjetek!- őcsak bólintott. Viszont a gyermek nem akarta elengedni a kezemet.

- Ígérd meg ,hogy egyszer megkeresel!

- Megígérem...

- Charna, a nevem Charna Morsht! -bólintottam.

- Ígérem Charna,hogy egyszer megkereslek! - én magam se értettem mi ütött belém, még csak most "beszélgettünk" először, s máris ígéretet teszek neki! Lyela gyorsan eltűnt vele, s sbes szellőként elvitte . Azonnal rohantam felkelteni Wianet és Roránát, de ők már fenn voltak ,s türelmetlenül vártak.

- Na végre! - kiáltotta Rorána, s Wiannal együtt mellém sittek. - Lyela elvitte?

- Igen, de sietnünk kell vagy 50...

- Vagy 50 vámpírvadász közeledik felénk, tudom! - szakított félbe a vaklány.

- Akkor miért nem szóltál?! - fakadtam ki.

- Mert nem szólhattam! Ha figyelmeztetlek, akkor ez nem fog megtörténni, s talán a teremtő halott lenne vagy még jobb, te is meghaltál volna! - veszekedésünket Wiane szakította félbe.

- MENJÜNK MÁR! - kiáltotta fel, mert a hátunk mögött a fák mozgolódni kezdtek. Velem az élen előre siettünk, rövidesen kiértünk az erdőből, s ott már várt minket Lyela.

- Sikerült? - kérdeztem azonnal, mikor lihegve odaértünk. Gyorsan bólintott, s egy kis erszényt nyomott a kezembe.

- A nagybátyja küldi, és Charna is nagyon hálás. Na de úgy láom társaságunk akadt, s elég sokan vannak, úgyhogy mindenki kapaszkodjon belém. - mondta, s mi úgy is tettünk. Mire a fejvadászok elérték a tisztást, mi már rég eltüntünk.