Hamono és Liona megoldása

Hamono  2007.06.29. 19:24

- Ne , nem szabad..- kezdtem volna, de én is ledöbbentem. A seb ami még az előbb ott tátongott, eltűnt, a bőre tiszta volt, semmi nem látszott rajta.

- Te egy angyal vagy? - kérdezte , s én szemeiben egy kis csillogást vettem észre, hisz ilyen fiatalon mindenki mesebeli angyalokról, tündérekről álmodik. Nem értettem mi történt , nem tudok gyógyítani , csak a haldoklókat.

- Nem , legalábbis nem tudom, de a nevem Liona. - nyújtottam a kezem ,hogy felsegítsem és ő mosolyogva felkelt.

- Az enyém Keyko , köszönöm ,hogy segítesz. - kedves kislány volt, emberi álmaimban mindig is egy ilyen húgot képzeltem el magamnak. De sajnos hajnalodott és megígértem Kdarnak , hogy hajnal előtt vissza érek.

- Figyelj Keyko, most sietnünk kell , fel veszlek , mert úgy gyorsabban haladunk, rendben? - ő bólogatott.  - Trien! - mondtam és behunytam a szemem, másik énem kiszabadult. Bájosan rá mosolygott Keykora, hogy nincs semmi baj. Felkapta és szaladt ahogy csak tudott. Az erdőben Kdar már aggódott értünk, s mikor oda értünk ki is adta aggodalmát.

- Hol a fenében voltál ennyi ideig Li... Trien? - lepődött meg amint meg látta szemünk. Trien letette Keykot, a kicsi megijedt Kdartól és mögénk bújt. Trien eltünt és én vissza tértem.

- Semmi baj, ő Kdar , jó barát, ne félj nem bánt kedves cicus. - Kdar felhorkant.

- Cicus? Liona légyszíves ne alázz meg mások előtt. Egyébként jó látni ,hogy már ennyire megbízol Trienben. Leguggoltam Keyko mellé. Keyko felnevetett, nagyon viccesnek találta Kdart,s én örültem ,hogy kicsit elfeledkezhet az őt ért csapásról.Védelmezőm közelebb lépett hozzánk, s már a kislány megmerte simogatni.

- M történt vele? - kérdezte tigrisem. Keykonak hirtelen eszébe jutottak a rém képek, ahogy apját és anyját legyilkolva látja, sírni kezdett.

- Szegényt nem messze találtam , a faluját teljesen lerombolták csak ő maradt életben, a neve Keyko. El kell vinnünk a nagybátyjához, azt mondta egy hét az út.

- Egy hét? Liona, éppen üldöznek az istenek démonjai közel vannak, nem hiszem ,hogy biztonságos lenne neki velünk. - nem akartam leállni vele vitázni ,de ha már így alakultak a dolgok.

- Akkor szerinted mit tegyünk? Mi vagyunk az egyetlen esélye - itt arrébb mentem Kdarral. - szerintem vannak képességei, amikor bekötöztem a lábát, egy pillanat múlva eltűnt a seb,de én nem tudok ilyen sebet gyógyítani. Kelet felé kell mennünk.

- Kelet felöl jönnek a démonok! Őrültség az ellenség markába futni.

- Ha igazam van és tényleg van hatalma vissza jönnek érte! Ezzel lezárom a vitát, Keyko velünk jön! - mondtam ellenkezést nem tűrő hangon, ekkor éreztem valamit, valakik jönnek.

- A démonok, itt vannak! - kiáltottam, Kdar átváltozott hatalmas tűz szörnyé, Keyko tudta ,hogy le kell győznie félelmét és felszállt a hátára. Nagyon sokan jöttek.

- Menjetek! Kdar vidd el Keykot! Feltartom őket! - szóltam. Elővettem Shuriken kardom és kiengedtem Trien gyilkolási vágyát. Kdar kénytelen volt engedelmeskedni viszont Keyko nem akart ott hagyni, nyújtotta a kezét, hogy kapjam el.

- Liona! - kiáltotta a kislány , de én mosolyogtam rá.

- Menj, ne félj hamarosan utol érlek! - mondtam , ekkor hátam mögül két tűz démon rontott elő. 2 m magasak és rettentő ocsmányak voltak, fogaik élesek. Trien kitört. Már előre élvezte a gyilkolást, a tűz démonok támadtak, egyik előttem próbált megölni a másik a hátam mögött. Így egyszer hátra és egyszer elém sújtott le a kardommal. Trien mesterien bánt a kard forgatással, de észbe kapva lehajolt és így a két ocsmány dög egymás szívébe szúrta bele éles karmait. Felkaptam kardom és vártam a következőket, nem is kellett sokáig várnom, mert azonnal két furcsa kinézetű , magas csuklyás alakok vettek körül. Hangjuk halk volt mint a szél, de ijesztő volt ahogy négy ilyen rém körül állt.

- Hol a kislány? -kérdezte a legmagasabb.

- Miért kell nektek?- kérdezte Trien fenyegetően.

- Ahozz semmi közöd , nyavalyás szellem. Azzal már leakart sújtani mérgező karmaival, elugrottunk a támadás elöl, de még sem tökéletesen , egy hatalmas mély seb volt a hasamon, de nem akart begyógyulni. A démon közelebb lépett.

- Te vagy Liona! A lázadó szellem! Vér pezsdítő lesz keresztül szúrni a szívedet, ha nem mondod meg hol a lány!

- Ne hidd ,hogy félek tőled!  És én Trien vagyok!- kiáltotta és felemelte a kezét, ujjai láng csóva csapott fel és halálra perzselte az egyik szellemet. Sajnos nem azt amelyiket szerettem volna, közben testemben a méreg egyre terjedt és fájdalmam nőttön nőtt, de nem hagyhattam el magam. Elvágtam a kezem és a véres kardommal neki ugrottam a legmagasabbnak. Először nagyon jól védte támadásaimat , majd szerencsémre legyengült és egy adott pillanatban levágtam a fejét. A másik kettő eltűnt, nem jött több démon, amin elcsodálkoztam. Szerencsére volt annyi erőm ,hogy megtaláljam Kdart és Keykot. A kicsi boldogan rohant hozzám, átölelte derekam ,de nekem ez iszonytató fájdalommal járt.  Nyögve a földre kerültem és elvesztettem az eszméletem.

A nap vakító fénye sütött szemembe, hunyorogtam,majd lassan kinyitottam.

Keyko állt felettem mosolyogva és a távolban Kdar sütötte a hasát.

- Mi.. mi történt? - kérdeztem.

- Amikor megjelentél a földre zuhantál mint egy zsák krumpli, nagyon súlyos sebed volt és mha tovább vártunk volna a méregtől most alulról szagolnád az ibolyát! - kezdte a közelebb jött tigris.

- Mióta vannak ilyen humoros megjegyzéseid? - érdeklődtem.

- 6 napja amióta , alszol, tudod sokat beszélgettünk Keykoval. Mindig ott ült melletted és figyelte mikor ébredsz fel. Most hogy érzed magad? - szólt Kdar és mellém telepedett.

- Egész jól, de várjunk csak! Hat napig aludtam? - rémültem meg. -Az lehetetlen, mondjuk most kipihentek és erősnek érzem magam. De hogy sikerült meg gyógyítanotok?

- A törpét kérdezd ne engem! - mosolygott Kdar, de Keyko rátámadt a törpe megjegyzés miatt, jót kacagtam rajtuk. Mikor befejezték Keyko mellém feküdt.

- Azt hiszem tudok varázsolni! - mondta elpirulva.

- Varázsolni? Egész kis csoda volt, ahogy ez a kislány begyógyította a sebeid. A kis Keyko boszorkány! - a megnevezett cékla vörös volt. Tehát igazam volt, tényleg van ereje.Pár órával később elindultunk és megtaláltuk Keyko bácsikájának házát. Mit házát? Egy egész kastély tárult a szemünk elé. Kohuro, Keyko bácsikája nagyon megörült a kislánynak ,mert hallotta hírét a szörnyű mészárlásnak. Jól megfizetett minket az öreg, de hamarosan nekünk tovább kellett állnunk. Keyko nagyon szomorú volt, az ajtónál átölelte kis karjaival a nyakamat.Letöröltem könnyeit.

- Ígérem ,hogy egyszer még találkozunk! - mondtam és elbúcsúztunk én és Kdar tovább repültünk sok arannyal  a tarsolyunkban.