Gyönyörűen sütött a nap a középkori Japánban nem kis örömömre:).Ám
nem volt minden rendben az idő ugyan zavartalan és csendes volt de
gondolataimban óriási viharok dultak.-Mégis merre induljak?-kérdeztem
magamtól fennhangon amint egy elágazáshoz értem. Erre csak egy
válasz lehetet...miért is ne... egy éles sikoly és orrfacsaró bűz, melyet
észak felől hozott a késői szél. "úgy látom nem Sagenta volt az
egyetlen veszélyes szellem a környéken!"-szám akaratlanul is mosolyra
görbült "Már egy hete hogy elintéztem azt a boszorkányt s ideje egy
kis szórakozásnak."-azzal északra vettem az irányt és futottam mintha
az életem mulna rajta (végülis ha nem is az enyém másoké biztos). A
vér szag egyre erősödött estére egy faluban kötöttem ki csalódottan
láttam hogy elkéstem.Minden felé tetemek feküdtek saját vérükben
fürödve láttam az emberek szánalmas próbálkozásainak nyomát a
menekülésre de nem igen jártak sikerrel. Épp egy szellem tetemét
vizsgáltam meg -Ezek csak 2 szintű szellemek voltak könnyen elbántam
volna velük!-jegyeztem meg (a világomban a szellemeket erősségük és
képességük szerint osztályozzák 1-12 skálán) ekkor furcsa neszt
hallottam a hátam mögött egy lány volt egy lány..."Igen ő az ő az akit
megmentettem Sagenttától a lány aki annyira emlékesztet Yurara!"-
Ő..hogy vagy?-kérdeztem meglepetten és egyben rémülten mert a lány
ruhája csupa vér volt. A kislány szemeiben eddig a rettegés homálya
ült,de amint rá jött ki vagyok e homály szerte foszlott s mire észbe
kaptam már szorosan ölelt magához.-Úgy örülök hogy
meg..megmentettél megint!-ölelt egyre szorosabban és könnyei is utat
törtek a felszínre.-Mi történt?-tudakoltam kissé kényelmetlen volt a
helyzet.A keserves zokogás nem sokkal kérdésem után csitulni látszott
hamarosan már csak hüppögést hallatott és mesélésbe kezdett:-Nem
igazán tudom mi történt épp virágot szedtem a bátyámmal-szemében
ismét könnyek jelentek meg-..mikor sikolyt hallotunk a bátyám
elbújtatott egy barlangba és..azt..mondta ne..menjek utánna...-néma
csend már már kínos csend egy gyermektől-...s több..é nem láttam...-
szemeit rám szegezte a sós ártól derenegő szemek
megrémítettek ,"Megvígasztaljam magamhoz öleljem..Nem nem tehetek
ilyet!"-de nem is kellet ő maga ölelt át.-És a szüleid?-toltam el
magamtól-Ők nem rég..haltak meg egy betegségben..-Senkid sincs te
lány?-megértést eröltettem magamra. "Utólag be kell vallanom ez nem
volt nehéz együtt éresztem a lánnyal tudom milyen mikor elvesztesz
valakit aki nagyon fontos számodra."-De van a szüleim meséltek egy
nagybácsiról aki kelet felé lakik.-jelentette ki.-Nos...nézd az épp nem
esik az utamba.-magyarászkodtam-De a szüleim szerint a nagybácsi
nagyon gazdag és..kárpótolna a kitérőért.-vágott vissza .-Nézd
jelenleg van elég pénzem de ha netalántán fegyverkovács is lenne a te
bácsikád talán arra vinne az utam!-jegyeztem meg tréfásra fogva a
dolgot.-Ő nem az de ha gazdag biztos akad neki kovácsa
jószerivel.Nem igaz?-nézett rám kérlelő pillantással."Szükségem lenne
fegyverekre egy kicsorbult kardon kívül semmim sincs."-Rendben!-
.Másnap reggel neki vágtunk az útnak a gyereket a hátamon cipeltem
ezzel is gyorsítva a tempót.Egyáltalán nem nyafogott az út során pedig
látszott rajta milyen nyúzott de nem is figyeltem erre egészen addig
míg korgó gyomra ki nem zökkentett gondolataimból.-Itt jó lesz!-
mondtam és elmentem tüzifát gyűjteni.Estére már a tűz körül ültünk és
megvacsoráztunk.A lány nem sokkal ezután elaludt."Mi ez a szag?olyan
ismerős!,"- Áh-" egyre csak közeledik majd kiderül."azzal én is álomra
hajtottam fejem.Másnap sikítozásra ébredtem a gyerek bár
megtiltottam mégis elkószált valamerre és most nagy bajban van.
Rohantam a hang irányába ,ahol is több tucat szellem vett körbe egy
rémült kislányt. - Óh..már megnyugodtam azt hittem valami komolyabb
bajba esett.-erre az összes szellem rám figyelt.-Ó hogy mért nem
tudom be fogni a számat most össze kell véreznem a szép kimonómat!-
jegyeztem meg az ilyesféle szellemek nem bírják a nagyképű
megjegyzéseket egyből nekem rontottak a kisebbekkel el is bántam,
de egyre csak jöttek és jöttek.Rá kellet ébrednem van itt valami...vagy
valaki aki utánpótlással látja el őket."Én és a nagy szám legközelebb
előbb gondolkodj aztán beszélj"korholtam magam. A szellemek
eközben úgy megszaporodtak jobbnak láttam bevetni egy sárkányigát
az összes szellemmel végeztem.Hál isten! mert eléggé kimerültem a
reggeli tornától.A második nap ezt a kis galibát leszámítva jól telt este
egy tóparton pihentünk meg ahol végre megmártóztathattam fáradt
végtagjaim a kölyköt megint elnyomta az álom. "Érdekes minél többet
van velem egyre inkább megkedvelem á, ez badarság!" tanakodtam
miközben a lány arcát fürkésztem."Vajon Yura hogy van?".Majd engem
is elnyomott az álom. Harmadnap ugyanúgy telt mint a második néhány
idegesítő szellem jött utánnam semmi több.Viszont a rákövetkező nap
igen érdekes volt.A nap már magasan járt mikor különös zajra lettem
figyelmes elbújtunk egy bokor mögött s vártam mi fog történni. Nem
sokkal azután megjelent egy furcsa kis csapat egy hanyouval az élen
akin piros kimonó volt hosszú ezüst hajában megrebbentek aranyos
kutyafülei." Nem volt kétség az ő szagát éreztem párnappal ezelőtt az
erdőben".A félszellemet követte még egy fura öltözetű miko.Ruhája a
régi iskolai egyenruhára emlékeztettet."Tehát ő is a még közeli jövőböl
jött, ezek szerint a kút nemcsak egy párhuzamos világot köt össz
hanem többet is!"-ekkép méláztam a bokorban őket követte még egy
szerzetes és egy szellemírtó lány valamint egy rókaszellem és egy
démonmacska egy ideig eltartott még feleszméltem ők azok..."Ők
harcolnak az ékkőszilánkokért Naraku ellen de a csatában elbuknak
vagyis az őket követő nemzedékek. Akkor az a hanyou Inuyasha az
elődöm Kagoméval együtt, mondhatnám úgyis a reinkarnációjuk
vagyok." A kis csapat észre sem vett pedig Inuyashanak kutyaszellem
révén jó szimata kell hogy legyen."Nem értem mért nem fedeztek fel".
A találkozás után tovább folytattuk utunkat, még hallani lehetet a
csapat szavait amik ha jól értettem kb így hangoztak:-Inuyasha te
ostoba faragatlan bunkó kinek képzelsz te engem!!!FEKSZIK!Haza
megyek!-,-Jó menj csak ne hidd hogy egy percig is érdekel!!!-
akaratlanul is de vágtam egy grimaszot és az utitársam se tett
másképp boldogan mosolygott.Másnap elértünk a palotába ahol a
nagybátyja lakik.-Jaj de örülök hogy elhoztad nekem. Már ezer éve nem
láttam a kicsit!-üdvözölt a lány nagybátyja és kikapta a kezemből az
alvó csöpséget.Ölelgette a lányt nem igazán vett róllam tudomást
mintha ezzel el is lett volna intézve az egész zavaratan köhintettem
egyet:-Khm... elnézést de a fuvar nem volt ingyen tartozik nekem egy
pár kardal és tőrrel..-Oh értem már!-olvadt le a vigyor a képéről de
azért a legjobb kovácsokkal megcsináltatta az általam kért
fegyvereket. Másnap kora hajnalban indultam el nem akratam
elbúcsúzni a lánytól tulságosan megkedveltem bár ezt még magamnak
is nehezen ismertem be. A kapun kilpépve nyugatnak vettem az irányt
még a dombról utoljára vissza néztem ekkor megláttam a kislányt ki a
kapuból mered rám s könnyeivel küszködik majd elordította magát:-
Köszönöm hogy segítettél a nevem Yura kérlek ne felejts el soha!!!
Bólintottam majd meglegyintettem a kezem s arcomon boldog mosoly
ült "Ég veled..hm Yura'"