1. Fejezet:

A szél szárnyán

Láttam a kislányon, hogy nagyon megviselte, ami a falujával történt.
Tudtam, hogy nem hagyhatom itt egyedül.
- Mi a neved? Kérdezte a kislány.
- Ilyen, és neked?
Leguggoltam a kislány mellé, és odanyújtottam neki egy kis kendőt, hogy
könnyeit megtörülhesse benne. Mikor már láttam rajta, hogy már nem olyan
szomorú vagy csak nem mutatta, akkor újra megkérdeztem tőle:
- Mi a neved?
- Anna. mondta halkan a kislány.
- Rendben. Akkor Anna, szeretnél repülni? Kérdeztem tőle ,és örültem
,hogy már teljesen megnyugodott .
- Te tudsz repülni? Nocsak mien cuki füleid vannak. Nem is idevalósi vagy.
- Hát nem.
- Igen szeretnék repülni.
Fekete, fehér felhők jelentek meg körülöttem, amitől Anna kicsit
megrémült.
- Mi történt veled? Kérdezte csodálkozva a kislány.
- Átváltoztam pegazussá.
- Ahonnan te jössz, ott azt mindenki meg tudja csinálni ?
- Nem, sajnos ezzel egyedül vagyok.
- Gyere, ülj fel a hátamra!
Felszállt a hátamra és néhány pillanat múlva már fent repültünk az égbe.
Nagyon hideg volt bár az attól volt, hogy magasba repültünk.
- Nnagyon hihihidegvan. Mondta reszketve a kislány. Én is éreztem, hogy
hideg van de, mivel sokat repültem már ezért annyira nem zavart, de tudtam
,hogy egy kislány nagyon könnyen meg tud fázni főleg ,hogyha nincs hozzá
szokva a hideghez.
Kicsit lejjebb ereszkedtem.
- Most is fázol?
- Már nem annyira.
- Akkor jó.
- Még sohase láttam ijen közelről felhőket.
A kislány tátott szájjal bámult az égbe, én meg repültem tovább.
- Akkor most itt a lehetőség.
Egy ideig még nézte a felhőket, de egyszer észrevett valami furcsát.
- Mi az ott? Kérdezte, de most már látszott rajta, hogy a felhők már nem
érdeklik.
- Nem tudom.
Leereszkedtem a földre, és visszaalakultam. A kislány már tudta miért
jelentek meg körülöttem a felhők ezért most már nem ijedt meg.
- Maradj, itt mindjárt visszajövök. Azzal elmentem egyenesen a furcsa erő
irányába. Remélem nem lesz baja a kislánynak, addig ameddig szétnézek.

2. Fejezet:
A váratlan találkozás


Amikor elértem azt a helyet ahol még nem rég a sötét erőt éreztem addigra,
csak egy üveget láttam a földön. Egy üres kinyitott üveget.
- Vajon mi volt benne?
-
Nem gondolkoztam azon sokáig, hogy mi volt benne, mert egy sikítás törte
meg a csendet:
- Segítség! Hagyjál már békén!
Futottam, ahogy csak tudtam a hang irányába. Mire odaértem a kislány már
nem volt eszméleténél.
- Ki vagy te? Olyan sötét volt, hogy csak annyit láttam, hogy nem ember,
mert ahhoz túl nagy meg a formája nem volt emberi. a sötétség hamarosan
eltűnt. Az alak nagyon ismerős volt.
- Hát nem emlékszel rám? kérdezte gúnyosan arccal.
- De most már igen. Te vagy az az egérszellem, aki utálta Sagentát.
Valamitől most sokkal nagyobbnak és erősebbnek tűnsz. Csak nem… Abba
az üvegbe, ami a földön volt abba ékkőszilánkok voltak igaz?
- Igen, elég gyorsan rájöttél halandó létedre.
- Miért bántottad a kislányt? Ő nem az ellenséged!
- Ő csak a terv része volt.
- Mien terv? Erre már sajnos nem tudtam rájönni.
- Azzal, hogy az altatóporommal elaltattam, előtte elkezdett sikítani és te
idejöttél, így végre leszámolhatok veled. A barlangba, ami északon van, azt
most ellepték macskaszellemek.
- Arról nem én tehetek!
- Mivel eltemetted Sagentát ezért a macskaszellemek, azt hitték már kihalt
az egész hely, ezért elfoglalták! Ha nem temetted volna el, akkor azt
hitték volna, van egy erősebb szellem a közelbe, és nem jöttek volna oda !

- Azt te meg honnan tudod?
- Megérzés, itt a bosszú ideje! Meghaltok mindketten!
- Azt majd meglátjuk!
Úgy éreztem rajtam, múlik minden, ezért nem tétováztam elővettem az íjam
és belelőttem egyet, ami egyenesen a szemébe ment. Míg ő a nyílat próbálta
kihúzni a szeméből és közbe ordibált a fájdalomtól addig én odarohantam és
felkaptam a kislányt a földről és elszaladtam. Amikor, úgy éreztem nem
követ akkor átalakultam pegazussá és a kislánnyal, együtt elrepültem. A
kislány lassan felébredt ezért a föld fele kezdtem repülni. Amikor már a
kislány felébred akkor elmeséltem neki mi történt.
- Köszönöm, hogy megmentettél. Háháhápchii!
- Te megfáztál, várj, hozok tűzifát.
Elindultam az erdőbe tűzifáért meg két kőért hogy tűzet, csiholhassak.
Találtam is tűzifák és egy-két követ. Visszamentem a kislányhoz.
Szerencsére nem esett baja. A fadarabokat egymás közelébe tettem a kövek
segítségével pedig tüzet csiholtam.
- Most itt északázunk ha nem baj. Tudom egy házba jobb, lenne de, nincs a
közelbe egy falu se.
- Itt is jó csak ne jöjjön az a szellem.
- Éhes vagy Anna?
- Igen.
- Várj, hátha van nálam valami.
Elővettem egy táskámat, ami tele volt mindenféle dologgal:
Gyógyfüvekkel, üvegekkel, meg egy-két almával.
- Tessék itt egy alma reméljük jó lesz. Odanyújtottam neki az almát. A
másik almát én ettem meg. Mire végeztem vele addigra a kislány már elaludt.
Reggel arra ébredtem, hogy kislány valakivel beszélget.
- Ki ez a furcsa lány itt Anna? Kérdezte egy számomra ismeretlen férfi.
- Ő itt Ilyen (Ilien). Ő kísért el idáig és képzeld, repültem a hátán,
amikor pegazusalakba volt, megvédett egy egérszellemtől és nagyon kedves
volt hozzám.
- Ennek örülök Anna.
Mire felébredtem a kislány már nem volt ott. Csak egy levél és egy zsák.
A zsák teli volt pénzzel. A levelet pedig Anna írta, hogy hazament a
bácsikájával.
Amikor a levél végére értem akkor nagyon boldog voltam és elindultam az
erdőbe…