*Sötét árnyékként sétál egymaga az erdőben, miközben egy számára kellemes
dallamocskát dudorászik. Az éj sötétjében csupán néha fel fel villanó
zöldarany szemei mutatják merre jár a fék között.~úgy tünik kezdek érzelgős
lenni... éjszakai séták... ahh... ez az unalom nem nekem való...~
elégedetlenkedik magában, és már épp visszafordulna, hogy átmeneti
szállására visszatérjen, egy eldugott kis barlangba, hogy szebb napra
ébredjen. Ám váratlanul érdekes, oda nem illő szagok kezdenek terjengeni a
levegőben. Ezer közül is felismerné a pusztítás szelének illatát, hisz volt
hogy ő is hasonló nyomokat hagyott maga után.
Halovány mosoly kúszik vörös ajkaira, ahogy elindul amerre a szagok
vezetik.~végre talán egy kis változás...~ gondolja kiváncsian, miközben az
egyre ritkuló fák közül kilépve megpillantja a falut. Arcán sötét árnyék
fut keresztül, ahogy végigméri a romokban álló falut.*
-Utálom a stílustalan tömegmészárlást...*morogja maga elé, majd elindul,
hogy körbenézzen, hátha megtudja kitől, vagy mitől származott ez a
tett.~vajon mit élveznek ebben? ez csupán mészárlás, amire a leggyengébb
szellemecske is képes...sosem fogom megérteni...~ vonja meg a vállát.
Érzékeny füleit mozgolódás zaja üti meg, mire az övén függő tokból
kirrántja eddig pihenő karmait. A mágikus fegyver azonnal kékes derengésbe
vonja alakját és harcra készen csendül össze. Ám úgy tünik, még várnia kell
arra a harcra, hisz csupán egy embergyerek botorkál elő. Mérgesen
szusszantva ereszti le támadásra kész fegyverét.~és még csak alapos munkát
sem végeztek...~ lemondó sóhajjal rakja el karmait, hisz gyremek, már így
is eléggé rémült tekintettel mered rá. Valószínüleg nem túl bíztató képet
festaz ártatlan lánykában hosszú bíbor hajával és harcias fellépésével,
mert a lány máris lekezd hátrálni, hogy bemenekülhessen a romok közé.*
-Nincs kedvem most bujócskázni, ugyhogy megtehetnéd nekem azt a
szivességet, hogy nem próbálsz kereket oldani. Nem lenne hosszú
hajsza...*mosolyodik el gonoszkásan. Úgy tüik hatott amit mondott, és ha
félve toprogva is, de helyén maradt a gyerek.*
-Na halljam... ember vagy szellem vagy mi pusztított itt?*kérdi
körbemutatva a helyen. Őt különösebben nem érdeklik az emberek
belviszályaik, de ha valami szellem keze vagy épp csápja van a dologban, az
kellemes hírként szolgálna számára.~úgyis rég nem találtam kihívható
értelmes egyedet...~ Ám úgy tünik csalódnia kell, a kislány nem tud semmi
konkrét információval szolgálni számára.*
-Hát ez bosszantó...*morogja maga elé, majd sarkon fordul, hogy
visszasétáljon a barlanghoz. De az emberkének úgy tünik más terve van, és
mivel más módot nem talál, így Jessina után szalad, és elkapja ruhája
szegélyét, így kénytelen visszairányítani figyelmét a lánykára. Döbbenten
hallgatja annak ötletét, hogy ő kísérje el a gyermeklányt a rokonához. Halk
csilingelő kacagása mosolyt csal a lány arcára, hisz azt hiszi sikerült
ezzel rávennie az útra.*
-Nem hiszem hogy erre a feladatra én lennék a legalkalmasabb... mellesleg
meg nem érdekel a pénz, úgyhogy ezzel nem győztél meg.*pillant le
kegyetlenül a gyerekre, aki lázasan töpreng, hogy is győzhetné meg őt az
utazásról. Végül félénk hangon megszólal.*
-Ha nem pénz akkor... akkor... egy ékszer? a bácsikám egy híres
ékszerész... aki képes mágikus tuljdonsággal felruházni a nyakláncokat és
gyűrűket.*ártatlanul pislog fel Jessinára és reménykedik a legjobbakban.*
-Hmm... okosabb vagy mint hittem kislány...szóval mágikus ékszer... nem
hangzik rosszul...*töpreng félhangosan, majd vállat von és int a
gyeremeknek hogy kövesse, aki egy boldok szökkenéssel nyomába ered.*
-Nah ez szép... káoszdémonból hirtelen bébi felvigyázó lettem...*lemondóan
sóhajt, miközben kelet felé veszi léptei irányát. Ügyel arra, hogy nem
menjen túl gyorsan, hogy a kislány számára is követhető legyen a tempó, de
még így is, egy idő után mind távolabbról hallatszik a gyermek botorkálása.
Úgy tünik kimerült és nem bírja már az iramot.
Jessina elégedetlenül szusszant, majd visszasétál a fa tövéhez, ahol a
gyerek szinte összeesett a kimerültségtől.*
-Na tessék... emberek... már egy kis testmozgástól lóg a
nyelvük...*helytelenítően rázza meg fejét, majd jobb ötlet híján megfogja a
lány ruháját s nyakánál és felemeli egyik kezével. Úgy tünik a gyermek
valóban elfáradt, mert még ez sem zavarja meg álmában. ~remek.. most már
hordár is vagyok...~ Egy darabig nézegeti az alvú gyereket, majd megindul
vele.~ezzel a tempóval tényleg egy hétig fog tartani az utazás...és szó mi
szó én is mát vágyok egy kis pihenésre...~ egy darabig még halad a
rengetgben, majd mikor talál egy szimpatikus, aránylag szélvédett helyet
leteszi aprócska terhét és ő maga is leheveredik a puha fűbe. Hátát a fa
törzsének támasztja, és lassan elszenderül.
Csupán kora délután rebbennek meg sötét pillái újra, és akkor sem
önszántából szakítjam eg szendergését. Egy ismerős hang sikoltása vet véget
pihenésének. Tekintete a kislány helye felé villan, ahova lerakta őt múlt
éjszaka, de ott csak elhajlott fűszálakat talál.~ostoba ember... ki monda
neki hogy elkószálhat?~ gondolja bosszúsan, miközben lassan talra áll.~de
utálom mikor megzavarják a pihenésem...~ duzzog magában, majd egy
pillaantra megmerevedik, mintha figyelneés legközelebb már egy fa ágáról
pillant le a lánykára aki szemmel láthatóan bajba jutott, mivel négy
éhesnek tűnő farkas közeledik felé.*
-Muszály volt nektek pont ezt a lányt kiszúrni reggeli gyanánt?*kérdi
elégedetlen hangon, miközben egy kecses ugrással a gyermek előtt ér földet.
Zöldarany szemei egyre haragosabban villognak a felvinnyogó farkasokra.
Mintha azok megérezték volna, hogy jobb lesz könnyebb zsákmány után nézni,
most ők kezdenek el hátrálni.
Jessina pár pillaantig eljátszik a gondolattal, hogy nem hagyja őket
megszökni, de hamar le tesz erről, mivel nincs kedve most a véres
jelenetekhez, pont egy gyermek előtt, aki amilyen kis bolond még megijedne
és ő is megpróbálna elfutni. Így hagyja a farkasokat eloldalogni, majd a
lány felé fordul.*
-Nme túl szórakoztató dolog utánnad futkosni és megmenteni ilyen aprócska
erejü lényektől. Ha már bajba kerülsz, legalább egy erősebb szellem miatt
kerülj bajba.*mondja az ijedten kuporgó lánynak, majdnagyot szusszantva
elhatárzásra jut.*
-Rövidítsük le ezt az utat... nincs kedvem téged pesztrálni egy egész
hétig.*miközb en beszél felső köpenyét leoldja magáról. Alatta már csak egy
nem túl sokat takaró ezüstös fémből kovácsolt felső fedi el a
legszükségesebb helyen.
A lány tágra nyílt szemmel kecmereg talpra, hogy tátott szájjal figyelje
mire készül időleges védelmezője.
Ám sokáig semmi nem történik, azon kívül, hogy lehunyja szemeit és
láthatólag összpontosít. majd hirtelen, mintegy varázsütésre két furcsa
kinövés kezd fejlődni csupaszon hagyott hátából. A fejlődés hamar
lefolyoik, melynek végén két bíborvörös tollú hatalmas szárnya
fejlődik.Láthatóan azonban eléggé fájdalmas, és kimerítő volt létrehozni
ezt, így egy pillanatra megtántorodik és csak annak köszönheti, hogyn em
esik el, hogy épp karnyújtásnyira volt egy fa törzse. Mély lélegzetet vesz,
próbálja lelassítani felgyorsult ritmusu szívverését, ami pár perc múlva
siekrül csak. Végül felegyenesedik és a bambuló kislányra pillant.*
-Ha befejezted a nézelődést gyere ide...*szól éles hangon a gyermekre, aki
elszégyelli magát és odasiet Jessina mellé.*
-Még jó hogyn em vagy valami kövér...*jegyzi meg magának, majd hirtelen
elkapja a lányt, átkarolja aprócska testét, hogy lehetőleg ne zuhanjon le
repülés közben. Mikor úgy ahogy kényelmesen elhelyezte a lányt felemlei
fejét az ég felé és lassan elkezd csapkodni hatalmas szárnyaival. Nemsokára
már a levegőből pillant végig a lányka szülőföldjén. Ezzel az utazási
módszerrel lényegesen hamarabban érik el uticéljukat. Mire leszáll az
éjj, már meg is pillantják a távoli fényeket, amik a városkához tartoznak,
ahová készültek.
Egy közeli dombocska tetejére végül elszáll Jessina és elereszti a
gyermeket. Eléggé kimerítette a huzamos repülés, szinte azonnal el is
tünnek szárnyai amint lábbal érinti a talajt.*
-Én meghúzódom itt a közelben... holnap reggel hozd el az ígért
ékszert.*mondja a lánynak, aki gyors egymásutánban bólogat. Furcsállja
ugyan hogy így megbízik benne, és nem most azonnal követeli az ékszert,
amiért idehozta, de végülis arra a következtetésre jut, hogy úgyse merné őt
átejteni, még ha akarná sem, de mivel nem is akarja, így könnyű a
választás.
-Köszönöm ezt a felejthetetlen utazást...*kiálltja a távolodó alak felé
még, majd egy boldog mosollyal arcán elkezd a dombon lefelé rohanni.*