Már mentünk pár napja amikor az éjszaka egy erdőben lepett meg minket. Megálltam egy tó mellett és lepakoltam.

-         Itt megállunk éjszakára. Üljél csak le, én addig hozok tűzifát meg valami élelmet. – mondtam, majd eltűntem a bokrok között.

Szerencsére gyorsan találtam, így igyekeztem vissza kis védencemhez. Ám akkor hűlt helye volt. Gyorsan ledobtam a fát és elkezdtem fülelni. Egy halk sikítás jött a tó felől. Odarohantam. Egy gyönyörű nő, polipszerű kék hajfürtökkel a tó közepén állt. Az egyik tincse a kislány köré csavarodott és vonszolta befelé.

-         Kérlek, segíts! – kiáltott a kislány.

Nem sokat tétováztam, előkaptam a kardomat és levágtam a köré fonódott tincset. Szegény zilálva vette a levegőt.

-         Állj oda a fához. – utasítottam, ő pedig szó nélkül megtette.

A kardommal egy kört húztam a lány köré.

-         Ne gyere ki a körből. Amíg itt vagy bent, nem érhet hozzád. – mondtam neki, majd a nőhöz fordultam. – Ki maga és mit akar?

-         A nevem Yuko! A tó tündére vagyok!

-         Mégis mit akar ettől a szegény gyerektől?!

-         Minden 50 évben fel kell jönnöm és egy tiszta lelket el kell fogyasztanom! Állj félre halandó!

-         Ezt utálom a legjobban! Ha valaki halandónak néz! – kiáltottam és ellöktem magam a talajtól.

Jó magasra felugrottam, közben levágtam pár rám támadó tincset. Megtámadtam a nőt is, de az kitért a támadásom elől. Így egy sziklára érkeztem. Elraktam a kardot, majd a nő felé fordultam.

-         E tónak gonosz lénye

    Többé ne merj jönni a felszínre

    Halld hangom, lásd arcom

    Jegyezd meg jól, ki megtörte bűbájod!

Yuko erre felordított. Elkezdett szétolvadni a teste, majd örökre a habokba veszett. Zilálva vettem a levegőt, majd elindultam a kislány felé. Feloldoztam a boszorkánykört. Ő nagyon hálás volt.

-         Köszönöm szépen.

-         Igazán nincs mit. – feleltem mosolyogva és megborzoltam a fejét.

-         Mondd csak, te ugye boszorkány vagy? – kérdezte csillogó szemekkel.

-         Igen, amint láthattad. – közben visszaértünk a táborba én pedig meggyújtottam a tüzet.

-         Mert én is tudok egy-két trükköt. – mondta mosolyogva.

-         Na hadd lássam. – ültem le a tűz mellé.

-         Növények csak nőjjetek

Takarjátok be e helyet

    Mágia mi bennem laksz

    Növeszd meg a bokrokat!

Erre elkezdtek körülöttünk a bokrok és fák nőni. Ámulva néztem, hol a növekvő növényeket, hol a kislányt. Semmi kétség, ő is boszorkány. Nem tudtam mit mondani, a tekintetem elárult mindent. A kislány mosolyogva lefeküdt mellém. Hamar el is aludt. Én meg végig fent őrködtem, nehogy valami baja essék.

Reggel gyorsan összeütöttem egy kis reggelit és bár a szívem szakadt meg felébresztettem a kislányt is. Ásítva ült fel.

-         Még meg sem mondtad, hogy hívnak. – mondtam miközben eléraktam a reggelijét.

-         Reikonak… - mondta már tele szájjal. – És téged?

-         Hotaru vagyok.

Mindketten végeztünk a reggelivel és tovább indultunk. Pár óra múlva kiértünk az erdőből. Közvetlenül mellette egy békés és barátságos falu feküdt.

-         Megjöttünk! – kiáltott fel a kislány, majd az egyik ház felé kezdett el futni.

Én némán követtem. Amikor odaértem, a kislány már egy középkorú férfi nyakán csüngött. Mikor már rendesen kiörülték egymást, a férfi odajött hozzám.

-         Mennyivel tartozok?

-         Ó, én igazán nem a pénzért csináltam! – próbáltam ellenkezni.

Ám a férfi ekkor kérdés nélkül egy zacskó pénzt nyomott a zsebembe.

-         Köszönöm, hogy visszahozta nekem.

-         Igazán nincs mit. – mondtam, majd leguggoltam a kislányhoz. – Hát itt a búcsú ideje.

-         Nagyon fogsz hiányozni. – szipogott a kislány. – azért ha erre jársz, majd meglátogatsz?

-         Persze. – feleltem mosolyogva, majd a kezébe adtam egy kisebb követ. – Varázskő. Meg fog védeni. Csak szorítsd magadhoz és érezd az erődet, ami benned lakik.

Furán nézett rám, de aztán megértette.

-         Remélem egyszer olyan leszek, mint te. – suttogta.

Én mosolyogva felálltam, majd elindultam a messzeségbe, újabb kalandok után.