Az éjszaka sötét lepedőként ölel körül. Minden csendes, egy árva nesz sem hallatszik. Valami mégis azt súgja, baj van. Történt valami, vagy csak fog, valami rossz. Megszaporázom lépteim és ösztöneimet követve vágtatok a fák között. Egyszer csak a fák ritkulni kezdenek, majd végleg eltűnnek és egy nagyobb tisztáson, találom magam, közvetlenül egy kis falu bejáratánál. De a házak lakói már örök álomra hajtották fejüket... Megtorpanok, és komoran végignézek a lerombolt falun
-„A rohadt életbe! Nem látok semmit se ebben a sötétben. Ráadásul még valami füst is van. Tudom, hogy tele van ez a hely hullákkal, de így nem tudok gyönyörködni a látványukban.”Apró talpak neszeinek zaját hallom valahol a sűrű füst mélyéről. A hang irányába fordulok, és éles szemeimmel ki tudom venni egy kislány alakját.
- Ki vagy te? - kérdezem tőle. Nagyon megijedt és megszeppenve lépett közelebb hozzám. ( A kis naiv!). Alig lehet idősebb 7-8 évesnél, ruhája koszosan, tépetten lóg rajta. Karján a rögtönzött fehér kötés szinte világít a sötétben. A lány arca megviselt, szemei mérhetetlen bánatot tükröznek. (Tehát mégis maradtak túlélők... a fene!)
- Uhm... szervusz – kezdem unott hangon, amikor látom, hogy képtelen megszólalni a sokktól (Amit feltehetőleg én okozok) .
- Szia - feleli a gyerek, sírós hangon.
- Mi a pokol történt itt? Te csináltad?- Faggatom széles vigyorral. 
- Ne-em... én... nem voltam a faluban akkor, mert az erdőben játszottam... amikor visszaértem... minden... égett...- Megint bőgésre görbül a szája.
- Vannak még más túlélők is? Kezdek éhes lenni. -A lány szótlanul rázza a fejét.
- Ha éhes vagy akkor adhatok egy kevés szedret. Nem túl édes… de én neked adom. – Koszos kis kezét  nyitva, felém nyújtja és benne ott csücsül két nyomott bogyó.
- Ehh? Minek nézel engem? Én nem eszek ilyesmit!- förmedek rá és hátat fordítva neki, elindultam eredeti úti célom felé. Hirtelen megállok és valami nekem jön hátulról. –Mit akarsz még? –Kérdezem ingerülten. (Még arra sem méltatom, hogy megforduljak. Mit képzel magáról, ez a mini fruska, hogy elkezd követni engem?)
- Vigyél... vigyél a bácsikámhoz...
- Mégis mért tennék én ilyet?- szinte már fulladoztam a visszafojtott röhögéstől.
- Csak mert ő nagyon gazdag és sokat fizetne neked érte!
-„Uhm- lefagy a mosoly az arcomról-, ez így már más tészta, jól jönne Akanenek egy pár új cucc.”- És... ő merre lakik?
- Egy kicsit messze... azt hiszem.. egy hét innen kelet felé...
-Nah ide figyelj, - kezdem darálni egy levegő vétellel- nem szeretném ha púp lennél a hátamon, ezért most jó előre lekötöm a szabályokat. Ha bármelyiket megszeged abban a pillanatban otthagylak! 1. szabály: nappal alszok és tilos nyaggatni….
Így vonakodva bár, de magam mellé veszem a lányt és együtt vágunk neki az útnak.

Már második „napja” hogy eljöttünk abból a faluból. A kölyök némán nézte, ahogy lakmározok. (Megjegyzem másokból, mielőtt valakik rosszallóan néznének rám.) Valami nem hagyott nyugodni. Az a kevés emlékem, ami megmaradt az ilyesféle kölykökről az agyamban, mind hisztiző, nyavalygó, bömbölő törpe-csitri képében jelent meg lelki szemeim előtt.
- Márpedig itt valami nem stimmel. - Mondom ki hangosan. (Jól van már…. hozzászoktam a magányhoz!)
- Micsoda? – kérdi remegő hangon.
- Az, hogy te bűzlesz. Nah ugorjál fejest nagyon gyorsan abba a forrásba! – Parancsolok rá miközben leülök egy fatönkre és a hátam mögé mutatok. Gondolkodás nélkül követte az utasításaimat.
- „ Biztosan fél, hogy itt hagyom… de miért akar ennyire eljutni abba a faluba?” –Mindkét kezem bedugom a kabátom alá és az alól két kattanás hallatszik.
- Ha van egy kis eszed, - mondom nyugodt, talán kissé negédes hangon- nem követsz minket tovább, - Előveszem és az előttem lévő bokorra célzok a Lanchasteri Katedrális Ezüst Keresztjéből készült fegyverrel és a 13mm-es Féreg-írtó fegyverrel –és kiállsz velem mint egy tisztességes démon! – Hangom a mondat végén élessé vált. A cserjés kissé megzörrent és elősántikált belőle egy farkas szellem. Elég szánalmas látvány volt: bundája csapzott, kormos és itt-ott még szenes is, bűzlött a füstszagtól és a sebeiben megalvadt vértől. (Pfúj… gyűlölöm az alvadt vért…) Emberi alakot ölt és esdeklőn néz rám.
- Én kiállok elle…
- Ááááááá! –egy sikítás szakította félbe a démon mondatát. A kölyöké az, aki most ér vissza a fürdésből.
- Ugyan, nem kell félned! –förmedek a lányra – Ez nekem nem ellenfél. – Ez a liba elkezdett tiszta erőből futni a szellem felé és őt védve átölelte. (Mi van? Ez nekem sok! ) Miután felvakartam az állam a földről a farkas démon megszólal.:
- Én szeretem őt, és amikor elmondta nekem, hogy az apja bántotta őt… én nem tudtam türtőztetni magam… az egész világ vörösben izzott. –Ekkor már a patakokban ömlenek a könnyei, és térde rogy. – Megtudsz bocsátani nekem valaha? – Nagy kiskutya szemekkel nézte a kölyköt. (Ha akart volna se tudott, volna ellenállni neki.)
- Hát persze, hogy megbocsátok, sose tudnék rád haragudni, hiszen én… szeretlek. –Már megint zokog. Ekkor megszólal egy az, ebbe a romantikus helyzetbe nem illő hang:
- Jaj nem már! Ez gusztustalan! – Természetesen én mondom ezt.
- Neked is meg kell ezt értened. Hiszen téged is szeret valaki, ott van a gyűrű az ujjadon. – mutat a démon a kezem felé… mivel már a fegyvereket elraktam, sokkal bátrabban. Én meglepve pillantok le az ujjamra.
- De ezt én Chiakitól kaptam! Ne vonj le következtetéseket pusztán a látszatból! Ez egy varázs gyűrű! – Ordibálok, és mérgemben behúzok neki egyet. Talán egy kicsit túl erősen, mert összeesett. (Hihihi) Megragadom a kislány karját és elrángatom a kedvesétől. (Még mindig kavarog a gyomrom!)

5 nappal később elérjük az úti célunkat.  A kölyök azóta nem is szólt hozzám, csak szipogott állandóan. (Roppant idegesítő!) Leadtam őt a nagybátyjának, és örömmel elfogadtam az _____ aranyat érte. Vígan sétálok visszafelé a holdfényben. Hirtelen megállok és sóhajtok.
- Én a helyedben még ma éjjel megszöktetném. És kívánom, hogy legyetek gusztustalanul boldogok. – jó hangosan mondom, hogy a bokor biztosan meghallja. Tovább megyek a magam útján. Nem telik el sok idő és valami szőrös vágtázik a holdfényben a falu felé. Hogy honnan tudom? Még a vámpírok  is lehetnek kíváncsiak néha… egy fán ülve leskelődtem na… most már boldogok vagytok? Ne nézzetek már rám vigyorogva! *Duzzogva elbújik egy barlangba*