Szia Ilyen (ilien) vagyok Isugi 1. karaktere.Bocs ha barátom email címéröl írok de a sagentás történetet nála írtam meg. Akkor itt az 1. küldi: 1. fejezet A Jégboszorkány Elindultam egyenesen észak felé. Úgy gondoltam jobb lenne inkább repülve eljutni oda. Az átalakulás közbe körülöttem furcsa fények és sötét felhők keringtek. Mikor végre szárnyakat érezhettem a hátamon akkor utána elindultam. A levegő furcsa módon egyre hidegebb lett minél jobban közeledtem az erdő közepéhez. Amikor az erdő közepéhez értem akkor már szinte jégcsap voltam, de mégis ott maradtam, mert megpillantottam egy furcsa asszonyt. Visszaalakultam elf alakomba. - Biztos belőle jön ez a furcsa erő, mert itt van a leghidegebb. Hirtelen körülöttem a fák jéggé fagytak a lábaimat, pedig nem tudtam mozgatni. - Ez meg mi volt? Kérdeztem magamtól, de helyettem az asszony válaszolt. - Óóó, semmi csak az én egyik képességem. Látom már szinte mozogni, se tudsz. - Mond meg, ki vagy? - Asharra a jégboszorkány. - Jégboszorkány? Szóval maga miatt van minden? Ezért van ilyen hideg? mást már nem tudtam mondani, mivel jég már nem csak a lábaimat fogta le, hanem már a karjaimat és a lábaimat is. - Csodálom hogy egy halandó ilyen figyelmes, na mindegy úgyis jéggé fagysz vagy, ha a jegemet túléled, akkor más módszerrel végzek veled. - Sssohaaa! A jég egyre jobban le fogott mozogni se tudtam. Eszembe jutott valami. Ha átalakulok pegazussá, akkor a jégnek le kéne állítólag jönni rólam, mivel csak ez az alakomat fogja le. - Nem vagyok halandó te házsártos, vén boszorkány! Összeszedtem minden erőmet és megpróbáltam átalakulni. Fehér és fekete fények és felhők vettek körül. A jég szinte egy varázsütésre lejött rólam. - Mi lehet ez? Kérdezte az asszony de, mire újra bevethette volna fagyasztó képességét addigra az engem körülvevő felhők annyira eltakartak, hogy nem tudta egyáltalán itt vagyok-e még. Mikor pegazus alakba voltam felrepültem a magasba és onnan próbáltam, úgyis mondhatjuk „lerohanni” a boszorkányt. Olyan gyorsan „rohantam” le a magasból hogy erre még ő se számított. Lábaimmal a földhöz szorítottam. Halottam valami halk mormolást: - A jegek erejét hívom Fagyaszd halálra támadóm! Sejtettem mi fog történni ezért próbáltam gyorsan elrepülni onnan, de a jég és a hideg úgy követett, mint valami „követőrakéta”. a szárnyaimmal megpróbáltam ezt a „hidegzuhatagot” visszarepíteni a boszorkány felé. Sikerült is valamennyire de egy-két helyen megbénultam. Visszaalakultam, és megnéztem mi lett a boszorkánnyal. - Jéggé fagyott. Megnéztem dobog-e még a szíve. Nem dobogott. Indultam tovább. 2. fejezet A szív szomorú könycseppe Lassan elértem a hegyekhez. Egy óriást láttam csak ott, de nem tűnt veszélyesnek. Közelebb mentem hozzá. - Ki vagy te? Kérdezte kicsit sírós hangon az óriás termetű szellem. - Ilyen (kiejtés: ilien). Egy furcsa ember küldött hogy öljelek meg, de nem tűnsz olyan veszélyesnek. - Biztos az egérszellem küldött. Ez a barlang már ősidők óta a családom lakhelye volt. De 25 évvel, ezelőtt amikor még gyerek voltam egérszellemek támadtak meg minket és kikergettek a lakhelyünkről. Ezeknek, a szellemeknek a gyereke ott nőtt fel. Amikor nagy lettem és megerősödtem, tudtam, mi kell tennem vissza, kell foglalnom a családom tulajdonát. Vissza is foglaltam. Mivel az egérszellemek utóda nem tudott, arról hogy ezt a helyet elfoglalták a szülei és nem az övéjük volt ezért a saját tulajdonának gondolta. Biztos azért küldött, hogy ha megölsz, visszajöhet ide, és boldogan élhet. - Értem. Sajnálom, ami történt. Nem tudom, mit tegyek, de most már tudom mi történt. Ha megöllek azzal a családotoknak kárt, teszek és az egérszellemnek lesz jó. Nem tudom belül úgy érzem nem akarlak megölni de küldetés az küldetés. Engem mindig arra neveltek, hogy a küldetésem teljesítsem de, én inkább legszívesebben a szívemre hallgatnék. 11 éves korom óta egyedül élek magamba zárva, és a tetteimet csak én irányítottam és a szívem. Talán ezért nem akarlak megölni, de sajnos meg kell téged ölnöm, mert a családomhoz még mindig húz a szívem. Nem tudom őket elfelejteni. - Én is sajnálom. Ha te így látod helyesnek, akkor ölj meg, de csak akkor, ha nem lesz lelkiismeret furdalásod. Én már öreg vagyok, és úgyis megölnél. Essünk túl rajta minél előbb, mert nem akarok sokáig szenvedni. Elővettem az íjam és egy nyílvesszőm és teljes erőmet próbáltam bele vinni ebbe, támadásba. A szívem teljesen összeszorult. Elengedtem a nyílvesszőt, ami egyenesen Sagenta felé repült. A szemeimből két könnycsepp hullott és azok a végigfolytak az arcomon és végül a földre hullottak. A nyíl egyenesen Sagenta szívébe fúródott és halálra sebezte. Pont akkor esett halottan a földre Sagenta mit mikor a két könnycsepp. Levágtam a fejét és egyszerre szívem megint sírásra ingerelt . A könnycseppek csak úgy hullottak Sagenta fejére . A cseppek Sagenta arcán végigcsurogtak. Végül betettem a fejét egy zsákba. Megadtam neki a végső tiszteletet: Eltemettem és egy papírra leírtam a történetét, hogy mindenki tudja mi az igazság. Elmondtam még egy imát . A zsákot a nyakamba akasztottam. Átalakultam pegazussá és elrepültem a szellem házához. 3.Fejezet Egy könycsepp mindent elárul - Nocsak végre itt vagy. Mondta gúnyos mosollyal. - Tessék itt a feje de most már ne adjon hazugságra alapuló küldetéseket,és vissza ne merjen oda menni ! - Miért ilyen vizes a feje? Te sírtál egy tuskó miatt! Látszik, hogy nem téged kellett volna megbíznom te, csak elbőgöd magad. Olyan gyerekes vagy, hogy az már szörnyű! - Maga nem tudja mi jelent a szív könnycseppe! Olyat tettem, ami a szívem nem akart! Túlságosan fájt a szívem, mert megöltem egy olyat, aki a barátom lehetett volna! maga nem tudja mien nagyon sok évet egyedül tölteni barátok, család nélkül! Mage egy önző tuskó! Amint ezeket kimondtam, megint elkezdtem sírni, és kimentem a házból. Átalakultam pegazusalakba és elrepültem a naplemente fénye alatt …..