|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.27. 18:09 - |
„Lothlórien! Megérkeztünk Lothlórienbe! Az Arany-erdő szegélyére. Sajnos télen.” |
[38-19] [18-1]
/Szia Nővérkém (L) Semmi baj, most én is elég későn válaszoltam, ne haragudj :$ Megértelek, mert mindjárt itt a félév és a sulin kívül még annyi minden dolga van az embernek :S Az írásod pedig gyönyörű lett *.* :)/
-Olyan gyönyörű a táj...érzed a leveg sziporkázó illatát? Nézd...-egy fára mutatott, hol a megfagyott, jégbe zárt, apró gyümölcsök, mint megannyi gyémánt ragyogtak. Hogy felmelegítse kedvese jéghideg kezét, forró csókot lehelt rájuk. Léptük nyomán megelevenedett a táj,egy mókus dugta ki a fejét az öreg tölgyfa odvából, gombszemei érdeklődve csillantak fel. A két fiatal bizonyára megzavarhatta téliálmát és felébredt, hogy az eltárolt csonthéjas termésekből falatozzon ^^.-
|
*sokáig, végtelennek tűnő percekig csókolta a férfit, kit immár kedvesének érzett. Szíve minden egyes csóknál nagyobbat dobbant és bár még oly kevés időt töltöttek együtt, de Arwen szívébe mégis kimondhatatlan boldogság és ragaszkodás költözött. Tudta mostmár teljes bizonyosággal, hogy jól döntött és az érzés, hogy Legolasnak végre boldogságot nyújthat csak mégnagyobb szeretettel és odaadással töltötte el. Egy idő után abbahagyta a csókok viszonzását és miközben végigsimította a tünde arcét, mélyen szemeibe nézett*-Kedvesem...*suttogta halk, édesen csengő hangján, arca közben halványan megint kipirosodott. Még új volt neki minden élmény, így zavartságát nehezen tudta leküzdeni*-Azt hiszem ideje visszatérnünk Apám földjére...még hosszú út áll előttünk, ezért úgy vélem ideje minél hamarabb elindulnunk...*nézett kedvesen a férfire és egy apró csókot nyomott annak ajkaira. Majd felállt, összehúzta magán szőrmés kabátját, ugyanis nagyon hideg volt odakinnt. Majd jéghideg kezét összekulcsolta Legolas kezével és elindultak ki a házból, otthonuk felé. Odakinnt csodás őszi idő volt, igaz kissé hideg. A nap fényesen ragyogta be a környéket, igaz már lemenőben volt...mégis ahogy megvilágította az ősz minden színében játszó tájat, egy igazi, romantikus tündérmesét teremtett a 2 fiatal számára...*
˛/Jaj ez a szerep annyira aranyos, hogy nem tudok betelni vele^.^ ne haragudj, hogy későn írtam, csak annyira ritkán jutok nethez és olyankor meg annyi minden foglal le, szóval mégegyszer bocsáss meg Hugi(L) Remélem sikerült méltó folytatást írnom ehhez a gyönyörű történethez:$ ;)/ |
-Álmáimban gyakran hallottam amint csengő hangod kimondja ezeket a szavakat, amint édes ajkaid lágyan érintik az enyéimet. Szívem mélyén azonban mindig reméltem, hogy ezek az álmok valóra válnak egykor... A remény hagy el utoljára mindenkit, Arwen. Te a Remény Csillaga vagy nekem. Így hát tudd, hogy nálam türelmesebb és megértőbb lényt nem találsz a földön Hercegnő. Tudom, hogy még furdal a lelkiismeret, a női szívbe minden belevésődik. Azonban szeretném, ha éreznéd: áldozatot-hogy lemondtál Aragornról- nem hiábavaló. Vetkőzd le a szégyenérzetet, ne emésszen bűntudat. Én mindent megadok neked amire vágysz, s amit a másik férfi nem tudott megadni Neked, vagy ha meg is adott, csak egy kis ideig. Én a szerelmem igaz, szenvedélyes, örökké heves, kiolthatatlanul lobogó lángjával foglak szeretni Arwen, Undomiel lánya. -a mondat végén óvatosan eltolta magától a lányt, de csak azért, hogy őszintén és mélyen a szemeibe tudjon nézni. Ezután pedig forrón és hosszan csókolta és csókolta, olyan szenvedéllyel, mint még soha, senki mást.- |
| *Lágyan viszonzta a tünde csókját, aztán mosolyogva révedt annak szemeibe*-Ne köszönj meg semmit Legolas...*súgta selymesen csengő hangján*-Még ne...csak hagyj időt nekem kérlek...hagyd hogy én is kimondhassan azt, melyre oly régóta vársz..hogy szerethesselek.*mondta kicsit elpirulva, de szemei még mindig mosolyogtak. Gyenge karjait a férfi teste köré fonta és gyengéden bújt hozzá. Szíve már egyenletes tempóban vert, de még mindíg fázott*-Ölelj át kérlek..olyan jó az illatod, szeretnélek még közelebb érezni magamhoz..olyan nyugtató a közelséged..*mondta kedvesen és megcsókolta Legolas arcát. Az ő arcán még mindig rózsaszínes pír lobogott, valami megmagyarázhatatlan szenvedélyt érzett*-Az egész életemet le tudnám élni így veled....a karjaidban, békességben és örök megnyugvásban. Azt hiszem benned megtaláltam a rég elvesztett boldogságomat...*mondta őszintén és a fiú vállára hajtotta fejét* |
-Aggódó, összeszűkült szemei a meglepődöttségtől tágra nyíltak. A türkizkék szemekből boldogság sugárzott.- Arwen...le hannon...le hannon Melethril! /köszönöm...köszönöm szerelmem!/ -súgta őszintén, hiszen szíve legmélyéről törtek elő ezek a szavak, amiket már oly' régóta szeretett volna mondani a hercegnőnek, de eddig csak álmaiban tehette ezt meg. Érezte a lány lehelletét, szinte beleremegett abba, hogy ajkaik már csak pár miliméterre vannak egymástól. Óvatosan, szinte alig érintve a tündelány selyes bőrét, a két tenyere közé fogta hófehér arcát, és közelebb húzta magához. Az puha ajkak egy lágy csókban forrtak össze, a szívek egy dallamot játszottak. A kandallóban pattogó tűz egyre erősebben fénylett, mintha a két szerelmes összetartozását akarná erősíteni.- |
*bágyadt, kék szemeit a fiúra meresztette és szája apró mosolyra húzódott. Aztán a tűzre tekintett, mely újra erőre kapot a hasábtól, melyet Legolas dobott rá az imént....ez volt a jel... A tűz segítségét kérte, hogy melyik út lesz számára a helyes, és az megmondta...a tündével kell maradnia, és nem adhatja fel életét egy halandó múló szerelme, vagy éppen szeszéjei miatt*-Le hannon..Legolas...*mondta édesen csengő, most mégis halk és szomorúságot tükröző hangján*-Köszönöm, hogy visszajöttél...és én...szeretném ha már mindíg mellettem maradnál. Tudom furcsán hanganak-e szavak egy olyan szájból, mely nemrégen még egy barátod után sóvárgott....*sütötte le egy pillanatra elfáradt szemeit*-Nem a kötelesség miatt akarlak magam mellett és nem azért, hogy barátom legyél....Szeretnélek....sőt akarlak szeretni téged!*arcán a hideg ellenére is vörösen izzó rózsák rajzolódtak ki és gyengén megfogta a fiú kezeit*-Viszonozni akarom, sőt fogom az érzéseidet, történjék eztán bármi is velünk! A hallhatatlan életet választom!*mondta határozottan és közelebb hajolt a fiúhoz*-Megmentetted az életemet és rádöbbentettél mi a helyes út....a helyes út pedig Te magad vagy! Ígérem minden errőmmel azon leszek, hogy a vonzódás, melyet érted érzek és a szeretet, tüzes szerelemmé nőlje ki magát lelkemben....*miközben beszélt, kedvesen elmosolyodott és ajkai kezdtek újra vörösesen izzó fényükben pompázni. Egyre közelebb és közelebb hajolt a férfihoz és egyre csak gyönyörű szemeibe nézett. Őszintén beszélt az imént, és azt akarta hogy ezt Legolas szavak nélkül is elhiggye...ajkaik csak pár miliméterre voltak egymástól, de Arwen még nem merte megcsókolni a szép szőke herceget. Várt...mert félt, hogy a fiú esetleg visszautísítaná és nem értette meg előbbi érzéseit...* |
-Elmesélte a bánatát a fának, rajta kívül már senkije sem volt, aki meghallgathatná. Viszont a hűség Arwen apja iránt, és az aggódás a tündelányért mégis vissza vezette a házba. Amire visszaért már semmi világosság sem volt, de kitűnő látásának köszönhetően a vak sötétben is megpillantotta az Úrnőt. Látta, hogy a szépség ajkai már kékes lila színekbe fordultak a teste hidegétől.- Nae! /Óh jaj!/ Arwen! -kiáltotta és oda futott hozzá, letérdelt elé, és az ölébe vette. Hevesen dörzsölni kezdte a kihűlt, hófehér kezeket, ajkaival meleg csókot lehelt rájuk. Az ágyra tette Arwent, és jól betakarta, ezután pedig tűzet gyújtott. A kadallóban hamar felgyúlt a fény, csak új fát kellett tenni a hamura. A fiú letérdelt az ágy elé, és újból megcsókolta Arwent, hogy életet leheljen a testébe. "A Valák ereje elhagyja őt! Akarva cselekszik így, de ő tündének született nem halandónak! Arwen, ébredj! Ébredj...kérlek..." -gondolta kétségbeesetten.- |
*a haldokló parazsat nézte, mely már alig nyújtott valami fényt és meleget. Mivel megint egyedül maradt, így a tűzhöz beszélt, ki akarta önteni a szívét valakinek*-Tudod, most olyan vagyok, mint te. Hajdanán erős és tündöklő volt a fényem, de szívem megkeseredett, és szépségem kezd kihunyni. Azt hiszem Legolasnak igaza van...ha a józan eszemre hallgatnék, végleg kiverném a fejemből Aragornt, hiszen már nem a boldogságom forrása ő csak keserűségemé...Ó fensséges tűz, kérlek segíts nekem...segíts eldöntenem melyik a helyes út, mit válasszak, hogy újra meglelje szívem a boldogságot. Ha eszemre hallgatok, esélyt adok Legolasnak, hiszen ő mindíg mellettem állt barátként, és ő igazán szeretne engem. Ha csak rá nézek úgy érzem képes lennék viszonozni a szenvedélyét...én is úgy tudnám őt szeretni, ahogy ő engem. Oly szivesen vesznék el tengerkék szemeiben, mindig csak ölelném, hogy érezhessem a szívverését, mely ugyanúgy ver, akárcsak az enyém...minden nap mellette akarok felébredni, hogy együtt nézhessük a csillogó Nap első sugarait....Igen! Azt hiszem képes lennék szerelmes lenni...Legolasba...De szívem nem engedi, még mindig sóváróg, sóvárog a keserűségért, melyet Aragorn ad neki. Még ha szenved is, de akarja azt a halandó férfit...nem tudom, hogy a szerelm-e amit iránta érzek, vagy csak a megszokás, hogy eddig mindíg mellette voltam késztet-e arra hogy reménykedjek...A bölcsek sokszor mondták: -Lányom, a remény az minek fénye legutoljára hal ki szívedben! Azt hiszem félek, félek, hogy ez a remény örökre kihuny és ezzel életem lángja is...De nem tétlenkedhetek sokáig, hiszen fájdalmam már oly hatalmas, hogy nem tudom el bírom-e viselni a terhét...segíts nekem kérlek! Segíts, hogy dönthessek, melyik a helyes út, még ha szenvedek is, mikor útnak indulok rajta...*mondta az utolsó szavakat keserű, mégis lágyan csengő hangján és egy újabb ezüstbe burkolózott könny gördült le hófehér, fagy csípte arcán. Egy ideig még a kandallóban haldokló tűzre tekintett, melynek hamarosan utolsó parázsa is kihunyt....* |
-Sem...semmi baj. -súgta kedvesen és átölelte a lányt. Megint érezte azt szúró fájdalmat a szívében, de megértően mosolygott.- Nem akarom, hogy az, ami Közted és Aragorn között még tart, felbomoljon miattam.
Amikor Aragornnal egymásra találtatok, boldog votál. A lelked is boldog volt, hófehér arcodon láttam azt a pírt, amit a szerelem tűze gyújtott a szívedben. Hallottam hangod bájosságát, kacajod tiszta csengését. Veled együtt örültem én is, hiszen akkor vagyok jókedvű, ha te is az vagy. Most azonban szomorú vagyok, mert te is szomorkodsz. Kérlek bocsáss meg, hogy megzavartalak, felejtsd el ezt a csókot, és...élj boldogan tovább...azzal a férfival akit szeretsz...aki nem más,...mint Aragorn. -nehezére esett kimondani a nevet, nehezére esett kimondani magát a mondatot is, de látta, hogy Arwen döntött. Lehunyta a szemét, úgy merített újabb erőt, de szinte érezte megsebzett, vérző szívének gyenge lüktetését, amit az igazság keserű mérge mart szét a testében.- Egy kicsit magadra hagylak, aztán visszajövök. Megfogadtam Apádnak, hogy vigyázok rád. -mondta, majd meghajolt és kilépett a hűs levegőre. Az Ősz már lábujjhegyen járkált, itt-ott nyomott hagyva Lothlórien erdejében. Egy rövid séta után Legolas egy nagy tölgy alá állt, ami már szinte minden levelét lehullajtotta, csupasz ágai remegve nyúltak az ég felé, mintha fohászkodna. A herceg szerette ezt a fát, ez volt a legidősebb mindközött. Gyakran járt ide. A vén tölgyfa megrepedezett kérgén végig simította puha ujjait, közben egy nagyon halkan egy verset szavalt:- Sui glawar i dôl e chîth velui, sui glîr vain i glirnen minui, sui Ithilril bo nen luin en-aer falthol, le enni, ar nauthon, estel cuiol.../Mint édes ködből előtűnő napfény, mint először elszavalt csodás költemény, mint hullámzó tenger kék vízén a holdfény, azzá lettél nekem, s hiszem, hogy van remény.../ |
*elengette a fiú kezét és összébb húzta magán a köpenyt*-Gyönyörű és megható vallomás volt ez tőled Legolas...*ekkor lesütötte szemeit és a padlót nézte*-Tudom, most arra vágysz, hogy a karjaidba omolva én is azt mondjam: -Szeretlek! Igazad van, Aragorn csak egy ember....de nekem ő többet jelent mindennél. Minden boldogságom forrása ő volt. Mikor belenéztem a szemeine, elfeledkeztem arról, hogy ember és hogy mellette örök kétej és keserűség vár rám..elfeledkeztem arról, hogy fel kell adnom az örök létet...De úgy tűnik neki minden igyekezetem és szerelmem kevés volt. Eltűnt...hiába várom vissza, csak a magányba és akadályokba ütközök, melyek kettőnk kapcsolatát akarják szétzilálni. Sajnálom Legolas....sajnálom ami az imént kettőnk között történt. Olyan vagyok most mint a riadt és szárnyaszeget énekesmadár, aki menedéket keres a fák óvó és féltő karjaiban. *kezdett egyre inkább elszomorodni, hangja újra komoran és hűvösen csengett, minden elszürkült körülöttük a hercegnő bánatától. A tűz lángja már nem égett és világított olyan fényesen mint azelőtt, az elhaló parázs kezdte átvenni az uralmat a kandalló felett*-Ennek a csóknak nem szabadott volna megtörténnie...nem akarom, hogy kihasználtnak és becsapottnak érezd magad, mert én menedéket keresek.......Én tartozom bocsánatkéréssel neked Legolas..*ekkora már elpirult és szemeivel komolyan és őszintén meredt a fiú szemeibe*-De mégis...a te szemeid olyan mások..gyönyörűek és melegséget sugároznak felém...szeretnék elveszni ebben a tekintetben...szeretnélek...sőt akarlak szeretni téged...igazán, teljes szívemből. De ez még nem megy...még nem tudom kiverni a fejemből őt és úgy érzem elárultam most ezzel a csókkal...és nem csak őt, téged is! Sajnálom Legolas....bocsáss meg*egy apró könnycsepp gördült végig arcán, melyet a haldokló tűz arany színűvé varázsolt* |
/Köszönöm (K) A tiéd is nagyon szép! *.*/
-Goheo nin Arwen! /Bocsáss meg Arwen!/ Bocsáss meg, azért amit tettem. Ám, a mikor bele pilantottam szemeidbe...egy vágyat éreztem, amit még nem éreztem soha. -lassan eleresztette a lányt, kezét a kezeibe kulcsolta.- Ezzel elárultalak Téged, a barátomat, és magamat is. De legfőképpen Aragornt. De beszélnem kell veled Úrnő. Már nem bírom tovább nézni, a hófehér arcodon a leguruló ezüstös könnycseppeket! Emlékszel amikor Édesapád megtiltotta, hogy Aragornak add a szerelmet...? Azt mondta, hogy ne dobd oda az életed miatta. Te elf hercegnő, ő halandó ember. S bár ő a trón örököse, mindenki úgy hitte összeilletek...te a jövőbe látsz Arwen. Mit láttál?! Láttad, és tudhattad is, hogy a halandók szerelme közel sem olyan hosszú kimenetelű, mint nekünk, tündéknek. Az ő szerelme, csak évekig tartott. Nekünk, a Szépek Népének, ez pár röpke pillanat. Aragorn szíve bűnös, mint a legtöbb halandóé, bármennyire szeretem is őt, hiszen a barátom. Nyisd fel a szemed Arwen! Hiszen te is tudod: a halandók szíve már rég nem olyan tiszta, mint az elfeké. Apád is intett erre, s titokban én is aggódtam. Csak remélni mertem, hogy makacsságodon felül kerekedik a józan ész, de nem így lett. Úgy gondoltad földöntűli szépségeddel örökre magadhoz láncolhatod Aragornt. Sajnálom Úrnő, hogy ilyen nyíltan megmondtam neked az igazat, de nem nézhetem tovább tétlenül, ahogy sírsz, s magányos óráidban a Halálhoz fohászkodsz! Hát nem látod...? Arwen...Le eithel-glass uireb vi guren! Gerich veleth nín..../Te vagy az örök boldogság forrása a szívemben! Én szeretlek.../ |
*Először meglepődött Legolas szavain...álmában sem hitte volna, hogy a fiú ilyen mély és forró érzéseket táplál iránta. De ahogy nézte a gyönyörű, boldogságot és melegséget sugárzó szemeket egyre közelebb és közelebb hajolt a férfihoz és lágyan viszonozta annak csókját. Édesnek és mámorítónak érezte Legolas ajkait, nem is akart elválni tőlük. Most ő kezdeményezte az újabb csókot, és szinte Legolas karjaiba omlott. Finoman bújt a fiúhoz és érezte annak minden egyes szívdobbanását, nem akarta elengedni..ölelni akarta, úgy érezte ők már összetartoznak....nem emlékezett már semmire csak a fiú csókjára figyelt, gyengéden simította végig arcát, és puha szőke hajfürtjeibe túrt*
/Annyira szépet írtál (L) Egészen meghatódtam/ |
-Arwen...Aníron le míthad. /Szeretnélek megcsókolni :P/ -súgta a lehető leghalkabban. Úgy érezte elveszik a lány éj kék szemeiben, s egy más világba ébred fel. Vakító feherségben nyitja fel a ragyogó, türkiz szemeit. A levegő kristálytiszta, millió és millió fehér csillag sziporkázik körülötte. Valami fagyosat érez, amely mégis olyan puha, mint a vaj. Becsukja, majd ismét felnyitotta szemeit, az álomvilág eltűnt, helyébe a valóság költözött vissza. Érezte, látta, tudta, hogy Arwen ajkait csókolta. A hamvas, ugyanakkor vérvörös, fagyos ajkak úgy simultak a fiú meleg, halvány rózsaszín ajkaihoz, mintha egyek lettek volna.Az erdőben uralkodó ködfátyol felbomlott, s egy pillanatra az égbolton megjelent a Nap világossága, mintha a földre nézve mosolyogna az egymást ölelő tündékre.* |
-Nincs miért bocsánatot kérned...*mosolygott rá kedvesen és fejét a fiú vállára hajtotta és úgy melengette tovább jéghideg kezeit*-Mit érzel most Legolas? Elmeséled nekem? Én is feltártam előtted szívem bánatát, tárd fel te is a tiédet. Kiskorunk óta ismerlek és kedvellek..olyan voltál nekem mindigis mint egy jó barát. Mikor éjszakánként bemásztál az erkélyemen, mikor egyedül raboskodtam a szobában a csintalanságokért...most is ugy érzem magam..akkor is mindig hozzád bújtam, valahogy mindig sikerült megnevetettned és felmelegítened fagyos szívemet..*mondta kedvesen és szemeivel Legolas szemeibe nézett. Mindkettőjük szemében láng gyúlt és ez nem a tűz tükörképe volt :$* |
-Arwen...Im gellui le achened! Im naer. /Örülök, hogy ismét látlak! Sajnálom./ Sajnálom, hogy magadra hagytalak, hiszen tudhattam volna, hogy nehéz idők ezek számodra. Elveszteni a szerelmed...kérlek ne haragudj, hogy magadra hagytalak. Vígasszót vártál volna, de én cserben hagytalak. Nem értem miért, de valami olyan érzelem költözött belém, amit még nem éreztem soha. -vallotta be zavartan, mert féltékenységet érzett barátjára, Aragonra.- |
-Igen hivattalak...gyere ülj ide mellém*mutatott maga mellé, a földön ült, közel a tűzhöz*-Szeretném, ha beszélgetnénk még...apám azért küldött téged utánam, hogy ne legyek egyedül, de te mégis elhagytál..*mondta szomorúan*-De a kedves szélnek köszönhetően visszatértél hozzám. Le *hannon! (Köszönöm!) Le milui!(Nagyon kedves vagy!)-Nem fáztál át? Elég hideg van ma...*mondta kedvesen* |
-Alig látható, halvány pír jelent meg az arcán, amikor a lágy szellő megsimogatta az arcát. Egy pillanatra szinte érezte Arwen hideg ujjainak gyengéd simítását. Arca szomorú volt, szemeiben csillant csak meg a remény és a boldogság halovány fénye.- Hívattál Úrnő? -kérdezte halkan és szárazon, amikor a lány elé ért.- |
*leült a tűz elé és egy ideig figyelte. Hiába égett előtte, szíve hidegsége miatt egész teste fázott. A szellő befújt az ablakon és elmondta neki Legolas óhaját. Egy ideig döbbenten bámult maga elé, majd a szélnek súgott*-Kérlek vidd el neki az üzenetemet...kérd, hogy jöjjön vissza ide...mondd el neki hogy tudom mire vágyik szíve, és hogy szeretnék vele beszélni..kérlek mondd el neki drága szellő..siess* a lágy szél engedelmeskedett a hercegnő óhajának és sebesen fújt végig a tájon, felkavarva az avart. Megsúgta Legolasnak a szépség óhaját és lágyan hajába kapva kérlelte, hogy tegyen eleget a kérésnek* |
/Ez a tündék erdeje.../
-Lábai szinte nem is érintették a talajt, csendesen sétált az erőben. Hosszú, selymes, szőke hajába belekapott a pajkos szél, mintha incselkedni akarna vele. A herceg megszólalt szomorú, halk hangon:- Óh, Szél! Milyen jó neked, hogy szabadon szállhatsz, meg nem állsz soha, mindig úton lehetsz. Te vagy társam ebben a szomorú, magányos órában, senki más. Most hirtelen nagy lett a súly a szívemen, s csak Ő enyhítheti ezt a keserédes kínt. Láttad gyönyörű, hófehér arcát, hallottad ruhája suhogását, megpillantottad csodás, éj kék szemét? Te annyiszor láthatod, ahányszor csak akarod, mennyire szívesen lennék most a helyedben... -egyre halkabb és halkabb lett a hangja, a végén már csak a puha ajkai mozogtak zajtalan.- |
| *leszállt egy puha levélre és lehajtotta a fejét...szerette ezt a vidéket* |
[38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
