|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.22. 15:02 - |
| A Fekete Erdő közepén magányos tó áll. A tó partján pici kunyhó. Benn barátságos tűz ég. A ház Úrnője szívesen fogad látogatókat. És az arra érdemeseknek megmutatja a nagy Titkot. |
[160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
Már nem. Csak kerestem. Már régota nem...*nem felyezi be amit elkezdett mondani. Hangjában érezni a keserűséget de mégsem lehet semmilyen érzelmet leolvasni az arcárol. Hosszú ideig csöndben marad majd egy határozott mozdulattal nekilódul és végre sikerül megtalálnia a tökéletes ritmust. Elindul vízet keresni* |
-Szívesen. *mondta, aztán egy kis idő után megkérdezte:*
-Netán keresel valakit? *szemében tükröződött ugyan a kíváncsiság, de hangja közönbös maradt. Mivel ő is sebesült volt, úgy gondolta nem akad jobb dolga, minthogy egy számára ismeretlennel társalogjon.* |
*Ha normális állapotban lett volna nem engedte volna hogy segítsen, de most...., maximum azt tehette volna meg hogy nyüszít de az az ő szemében egyenlő a teljes szégyennel. Szemrebbenés nélkül türte a fájdalmat ami a bekötözéssel járt, nem lepődött meg a kentauron. Tudta ha ő egy farkas aki ért az emberek nyelvén biztos léteznek más furcsa lények is rajta kívül* Nagyon köszönöm*mondta most már könnyebben, majd elindult nehézkesen hogy vizet keressen. Pár méter küszködés után feladta, megállt* |
/Köszi, megtaláltam ^^ Közben Adelina-nak el kellett mennie. :(/
*Egyeltalán nem lepődött meg róla, hogy egy állat tud beszélni. "Minden bizonnyal van emberi alakja is." *gondolta aztán közelebb lépett és lehajolt a farkashoz. Látta, hogy a lábát fájlalja.* -Csak segítek. *mondta egy halvány mosollyal, és végig simított a farkas lábán. Mot már jobban bízott az ösztöneiben, amik azt sugallták, hogy Zen sem lehet gonosz.
-El van törve a lábad. *jelentette ki és a kötszerhez nyúlt. Átkötözte az ordas lábát.*
|
/Death-nak a végefelé lévő 10 karakter közül valamelyik :D/
IIII....*bróbálja elmondani de nem sikerül, nyelve egyszerűen nem képes szavakat formálni. Valószínüleg a fáratság és a sebek teszik de nagyobb az esélye annak hogy azért van ez mivel már jó ideje nem szólt senkihez, és senki se hozzá* IIIgg...en*böki ki végül nehez hosszas próbálkozás után, majd lefekszik. Egyszerűen nem bír állni* |
/Szia! Te kinek és hányadik karaktere vagy? :)/
*Amikor a farkas kilépett a bokorból, még akkor sem eresztette le a fegyvert. Hosszan nézett a szemeibe, de látta, hogy nincs mitől tartania, sem neki, sem Adelina-nak. Látogatójuk nem veszélyes. Ő is pont úgy meg volt sérülve, mint Sinella. Így hát a kentaur leeresztette a fegyvert és közelebb lépett a lényhez.* -Megsebesültél te is? *kérdezte halkan. A hangjában egy aprócska aggodalmat lehetett hallani.* |
*Nincs kedve balhézni így hát enged a fenyegetésnek. Lassan, gépiesen kilép a bokorból. Csabzott alakját megvilágítja a hold fény. Ha valaki úgy nézné hogy közben szemébe süt a hold akkor szinte fehérnek látná a ronda, mindenféle sötét színnel átitatott bundát ami mögött ott rejtőzött az a szép szürkeség. De nem, most csak egy szinte élettelen farkasalakot látni akinek az egyik lába el van tőrve így csak három lábán tud "ugrálva" közlekedni és akinek nem látni mást az arcán csak a saját csorgó nyálát a szája szélén, és élettelen szürke szemeit amiben egy pillanatra megcsillan a nyílvessző hegyének a fénye* |
*Kicsit megsajálta a lányt, nem értette ezt a szomorú sóhajt. Úgy gondolta embernek lenni lehet a legkönyebbnek lenni ezen a világon. Itt, ahol már nagyon kevesen hisznek a misztikus lényekben, és hogyha az emberek mégis találkoznak velük azokkal kegyetlenek és durvák, hiszen félnek tőlük. Sinella-t is azért üldözték a helybeliek és minden ember, akivel eddig találkozott, mert nem mindennapi látvány volt.*
-Szívesen meghallgatom hogy éltek ti, emberek. Tudod akikkel eddig találkoztam, azok engem mind bántottak. Nem értem miért teszik ezt. Én nem bántottam őket...*mondta aztán megérezte, hogy akad még valaki rajtuk kívül. Adelina elé lépett és védelmezően takarta el nagy lótestével.* -Ki van a bokorban? Gyere elő...*mondta nem túl kedvesen, mert nem szerette a váratlan látogatókat. Így próbálták csapdába ejteni általában ezért sem kedvelte a rejtőzködőket. Elővette az íját és a nyilát és a bokorra szegezte, pontosan Zen mellkasára.* -Gyere elő, vagy véged... |
*Nem érdekelte nagyon a beszélgetés csak túl fáradt volt hogy feláljon. Nem akarta bevallani magának de már alig élt. Már nem beszélt, nem volt közel senkihez hosszú hónapok óta. Még mindig olyan merev, tekintélyt parancsoló volt a tekintete, de már nem volt olyan mint régen. Gyenge volt, és ezt tudomásúl kelett vennie. |
*Csöndesen hallgatta a beszélgetést egy bokor mélyén, nagyon fáradt volt, már napok óta nem állt meg, A lábai koszosak voltak, sebesek és ezer tüske állt ki belőlük. D e nem törődött vele. Most is csak azért állt meg mert már egy lépést sem tudott volna megtenni. Hallkan lihegett, közben hegyezte a fülét* |
-Tényleg megengednéd? *csillantak fel szemei*-Ó az nagyon jó lenne, igazán hálás lennék. Tudod az újságírás..hát hogy is fogalmazzak..*törökülésben leült a fűbe és egy pillanatra az égre nézett*-Szóval írok dolgokról..például most majd rólad. És ezt sok ember elolvassa és ha tetszik nekik, akkor szeretnének még többet olvasni...és hogy kielégítsük a kívánságaikat, nos ezért vagyunk újságírók. Ha gondolod majd elhozom neked legközelebb a kész cikket és te magad is elolvashatod...De embernek lenni, hát nem olyan nagy csoda ám*sóhajtott kissé szomorúan*-Ha szeretnéd szivesen mesélek a szokásainkról, sőt akár meg is mutathatok néhányat, persze ha van kedved találkozni még velem*mondta megint mosolyogva* |
*Amikor a lány azt mondta, hogy csípni fog, az ajkába harapott, hogy nehogy felkiáltson fájdalmában. De meglepődve tapasztalta, hogy nem érez semmit. Nagyobb fájdalmakhoz volt szokva, ezért meg sem érezte a fertőtlenítőszert. Elmosolyodva és hálásan nézte amint Adelina a sebét kezeli.
-Köszönöm Adelina. Ha szeretnéd, én cserébe szívesen segítek neked. Mivel te is segítettél nekem, megengedem, hogy lefényképezz...és írhatsz is rólam. Nem ismerem az emberek szokásiat és nem is értem igazán mi az az újságíró, de izgalmas dolognak hangzik. Ti emberek, nagyon furcsák vagytok. A szememben inkább a ti fajtátok a csodalények. Én sem sértésnek mondom ezt. *mosolyogta már sokkal barátságosabban, mint pár perccel ezelőtt és újra lábra állt.* |
-Nem kell meghálálni, nem azért akarok segíteni*mondta kedvesen és már neki is látott hogy lefertőtlenítse a kentaur sebét*-Ez most kicsit csípni fog..*mondta, miközben a sebet tisztította*-És mondd csak...mit keresel éppen ebben az erdőben? Én gyakran járok erre de még sajnos egy csodalényt sem láttam...mármint...bocsi nehogy félre érts*pirult el kissé, reméli nem vette gúnyolódásnak a csodalény szót*-Egyébként újságíró vagyok, egy fantasztikus dolgokkal foglalkozó cikk vezetője..*mondta kedvesen, közben már kötözte a sebet*-De még sosem sikerült valós dolgokról írnom, csak amiket kitaláltam*mosolyodott el*-Valahogy egy fantasztikus lény sem akart összetalálkozni velem. Na kész is van, remélem hamarosan meggyógyul majd*nézett a kentaur szemeibe* |
*Egy pillanatra hosszabban behunyta a szemét. A kentaurok mindig megérzik, ha egy ember, vagy bármely lény rossz, ill. jó szándékkal közeledik hozzájuk. Ezt a képességet elf testvéreiktől örökölték s megmaradt jó ítélőképességük a mai napig.
De Sinella már olyan régóta egyedül bolyongott, hogy kellett neki egy kis idő amíg eldöntötte magában, hogy megbízhat-e ösztöneiben. Végül aztán a szíve is azt súgta, hogy Adelina milyen kedves teremtés és ezután fáradtan a földre rogyott. Sebe ismét felszakadt és a vér lassan folydogált le a lábáról.* -Ha segítenél...nagyon megköszönném. Igaz, nincs nálam semmi, amivel viszonozhatni tudnám, de...*nem mondta végig a mondatot. Azt szerette volna mondani, hogy a barátságát fel tudja ajánlani neki. Viszont nem akart elhamarkodottan dönteni. Neki évtizedek óta nem voltak barátai és nem hitte volna, hogy az első új kapcsolata egy emberrel születik majd meg...* |
-Látom, hogy megsérültél és történetesen nálam van kötszer és fájdalomcsillapító...tudod mindig hordok magamnál, ha kirándulni megyek, ki tudja mi történhet az emberrel...*mondta kedvesen és egy lépést közelebb lépett a kentaurhoz. Alaposan végignézte, még sosem látott élőben ilyen nemes lényt. Nem undorral vagy csodálkozással nézte, hanem barátságosan, mintha egy embertársát nézné..*-Biztosan nem akarod hogy segítsek? Ígérem nem foglak bántani, nincs bennem semmi hátsó szándék...becsszó..*mosolygott még mindig töretlen kedveséggel, szemei őszinték voltak* |
*"Egy ember? Ilyen...kedves velem...? Ez csak valami csapda lehet. Talán egy másik ember irányítja. Óvatosnak kell lennem. -gondolta és hosszan bele nézett Adelina szemeibe, majd lassan felállt. A melső lábai kissé megremegtek. Ahogyan teljes méretében ott állt a lány előtt, félelmetes, de ugyanakkor gyönyörű látvány volt. Mivel a kentauroknak nincs szükségük ruhára, -lótestük miatt,- a nőnemű egyedek még a felső testükre sem szoktak felvenni semmit. Sinellán sem volt semmilyen ruha, csak hosszú, selymes szőke haja takarta el a női jellegzetességeket.* -Segíteni? Te segíteni akarsz nekem? Miért...? *hangja kíváncsi és egyben mélységesen szomorú és magányos is volt.* |
-Ne haragudj hogy megzavartalak*lépett ki a fa mögül*-Nem akarlak bántani, csak erre sétáltam. De látom megsérültél...*nézett aggódva a kentaúr sebére*-Tudok esetleg segíteni valamit?*kérdezte kedvesen. Adelina már csak ilyen volt. Közvetlen és kedves mindenkivel, nem érdekelte, ki milyen lény. Nem félt senkitől és semmitől...*-A nevem Adelina*lépett közelebb*-Ember vagyok, de ne aggódj, nem foglak bántani, erről biztosíthatlak*kacsintott Sinellara* |
*Sebesülése ellenére a hallása még kiváló maradt, amilyen mindig is volt. Rögtön felkapta a fejéta zajra. Megszokta már, hogy üldözik, de hatalmas rúgásaival könnyedén megölte az ellenfelet, ha pedig mással nem, akkor íjjal és nyillal, vagy csatabárddal harcolt. Most azonban egyikre sem volt igazán képes. Próbálta eltakarni a sebét.* -Ki van ott? *kérdezte cseppet sem kedvesen.* |
*éppen egy új újságcikken kéne dolgoznia, de sajnos mostanában eltünedeztek a különleges lények, így nem tud miről írni. Gondolta, csak úgy kikapcsolódásként sétál egyet, hátha kitalál valami jó, mielőtt még a munkájába kerülne a lények eltűnése...és tessék megérte eljönni. Egy fa mügöl lépett ki éppen, amikor meglátta a kentaurt. Alig hitt a szemeinek. Gyönyörű teremtmény volt, de még nem merte megszólítani, hátha megzavarja...csak állt és várt, hátha kezdeményez a kentaur* |
*Fáradtan és szüntelenül menetelt már napokon keresztül. A faluba ahol megtért, másnapra már kiüldözték, furcsa, már-már rémisztő -kentaur- kinézete miatt. Érezte, hogy megremeg az egyik lába. Lassan lehajolt, és megsimogatta azt. Mély vágás húzodott rajta, csúnya seb keletkezett, amely úgylátszik kezd elfertőzödni...egy patakhoz sétált és lemosta a sáros vért, aztán elfeküdt a fűben, úgy akárcsak egy ló. Fenti "emberi teste" szintén békésen nyugodott a fűben, kissé szokatlan helyzetben.* |
[160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
