Visszamentem a szobámba, és leültem az asztalhoz. Elteleportálhatnék, de akkor elmaradna a kaland... és ki tudja milyen kincsek, rejlenek a kastély falai között...

A táskámat ráteszem az asztalra, és kinyitom. Két sárga szem néz ki belőle. Ryuu előmászik, és feltekeredik karomra.

-Kimenjünk körülnézni?

Ryuu bólogat.

-De akkor mássz le a karomról, mert így nem lehet kardot forgatni.

Ryuu lekúszik, és kardot rántok. Kinyitom az ajtót. Üres a folyosó. Elindulok jobbra. Hirtelen hallottam valamit. Mintha kb. egy tucat ember rohanna felé. Mikor feltűnnek, elakad a lélegzetem. Sárkányvadászok közelednek felém. Megfordulok, és elkezdek rohanni.  A szobám előtt felkapom Ryuut és tovább, rohanok. Elteszem a táskámba, és felugrok a plafonra. Ott megkapaszkodok, és a sárkányvadászok elmennek alattam. Nem akartam megölni őket, és ezeket az utolsó csepp vérükig harcolnak. Ahogy látótávolságon kívül értek leugrok, és elindulok arra, amerről jöttek.

-Vajon mi van még itt?

Nézem a falakat, és az egyiken észreveszek valamilyen karcolásokat. Nem tudtam kivenni, hogy mit akarnak jelenteni. Megnézem a folyosó másik oldalát. Ott egy csontváz fekszik, és a karcolások irányába néz. A kezében egy kard van. Biztos ezzel csinálta a karcolásokat.

Közelebbről megvizsgáltam. Az biztos, hogy ez nem illúzió. És nem ember. Valami ork. Akkor azért nem tudtam kiolvasni a falon a vonalakat.

Elővettem egy papírt, és gyorsan lemásoltam. Visszamentem a szobámba és egész este azt próbáltam megfejteni. Már a második nap megy de, nem tudom megfejteni. Azt tervezem, hogy egész nap a szobában maradok, és az írást próbálom megfejteni, de elkezdett korogni a hasam. Az ennivalóm az ideúton elfogyott. Így elindultam az írással a táskámban felkutatni a konyhát. A földszinten megtaláltam, de sehol semmi. Se hús, se zöldség, se gyümölcs, se tejtermék. Semmi. Egyik székről lesöpörtem egy másik csontvázat, és leültem a helyére. Ott fejtettem tovább. Közben arra gondolok, hogy miért nem támadott meg semmi és senki a vadászok óta. Ez így túl csöndesnek látszik. Épp már kezdek rájönni az írásra, mikor kattanásokat hallok az ajtók felől. Gyorsan elrakom az írást, és odarohanok. Megpróbálom kinyitni, de valami varázs védi. Nem tudom kinyitni. Elkezdek keresni valami kijáratot, de nem találok semmit. Az ablakok egyszerűen eltűntek a falról. Leülök az asztalhoz, és várok. Már vagy fél órája ott ülök, mikor a falból valami folyni kezd a falból. Valami vörös. Ez vér!

Gyorsan fellebegek a plafonhoz. "Odatapasztok" egy tűzgolyót, és arrébb húzódok. Az felrobban, és plafonon lévő lyukon kimegyek a konyhából. Egy sötét, ablak nélküli szobában vagyok. Középen egy asztal, rajta egy gyertya, és mellettük egy szék. Odamegyek, és leülök. Abban a pillanatban egy tűzörvény jelenik meg körülöttem. Ez egy csapda. Megpróbálom megszüntetni a tüzet, de nem megy. Biztos csak illúzió. Belenyúlok, de ez nem normális tűz. Ez megéget. Visszahúzom a kezem, és mivel nem tudok kijutni, valami hasznossal töltöm az időt. Elkezdem tovább fejteni az írást. Már egy része megvan. To... szob... te... vér... var... Még nem tudom mit jelenthet. Mikor már csak pár betű hiányzik, a tűzörvény elkezd közeledni. Hirtelen felkapom az asztalt, és a tűzre dobom, és mielőtt még elégne, átugrok ott, ahol az asztal miatt nem jutnak át a lángok. Minden fél pillanat volt. Visszapillantok, de a tűz eltűnt, és az asztal ugyanúgy van ott, mint amikor feljöttem. Inkább kimegyek az ajtón, és visszamegyek a szobámba. Leülök az asztalhoz, és folytatom az írás fejtését. Érzem, hogy ez a kulcs mindenhez.

Már kezdődik a harmadik nap, mikor végre sikerül megfejtenem. "Torony szoba. Testvér varázsló"  Gondolkodás nélkül elkezdek felrohanni a toronyszobába. Mikor odaérek berontok az ajtón. A szobában csak egy tölgyfaasztal van, mögötte egy szék, és a széken a bibircsókos ork van. Feláll, és lekezd tapsolni.

-Gratulálok. Eddig csak az öcsém jutott el. Látom megtaláltad a csontvázát.

-Ő az öcséd?

-Persze. Ő volt az első, aki bejött a kastélyba... Aztán a szüleim, többi családtagom, aztán meg idegenek. De te vagy a 100. Ez szép szám.

-De ő az öcséd? Te megölted az öcséd?

Erre egyből Aku jut az eszembe. Nem bírom ki, hogy ne rántsak kardot, és rohamozzam meg az orkot. Ő kitárja a kezét, és mozdulatlanul elesek. Nem bírok megmozdulni.

-Az öcsém is ebbe a csapdába esett bele. Nincs olyan, aki ki tudna törni ebből.

Erre ő előránt egy tört, és belém döfi. De az elakad, a bőröm alatti pikkelyekben. Azok még emberi alakban is ott vannak.

-Aha. Látom sárkány vagy. Szóval ezért féltél annyira a sárkányvadászoktól. Tudod, először mindenkinek a félelmét jelenítem meg, de ha az válik be, akkor mindenféle trükköt, és csapdát vetek be. De te mindegyiket túlélted, Mint az öcsém.  És ő is pont itt bukott el... Pont ebben a helyzetben...

Ragnaros szeme erősen az ork kabátját nézi, és az hirtelen lángra kap. Mivel ő a lángoló köpenyével van elfoglalva, így Ragnaros kiszabadul a varázslat hatása alól. Felpattan, és egy vágással elválasztja az ork fejét a testétől. Ő térde rogy, és elég. A kastély meg mintha elkezdene párologni. (mivel szilárd tárgy, inkább szublimálni J). A kastély egy része eltűnik. Most hogy az ork meghalt, vége az illúziónak. Ez igazából egy romvár. Szinte minden leomlott belőle csak ez a szoba maradt épségben, és az asztal. Odamegyek, és közelebbről megnézem. Van rajta egy fiók, amin egy régi pecsét van. Varázspecsét, de annyira régi már, hogy nincs hatása. Kinyitom a fiókot, és üvegek vannak benne. Pontosan 99. Kiveszem az elsőt, és kinyitom. Kékes köd száll fel, és felvesz egy orknak az alakját.

-Köszönöm - mondja a köd, és eltűnik.

Szóval ezek az áldozatok lelkei. Kiengedem az összeset.

-Újabb megbízás, újabb kaland. Mivel a kalandban vége, vége a megbízásnak is. - elmosolyodok.

Átalakulok sárkánnyá, és elrepülök.