Fémes szag. Émelygek. A vérem csöpög a padlóra. Megfordul a fejemben, hogy akár el is ájulhatnék. Nem megy. Valahogy nincs hozzá hangulatom. Bár minden sokkal egyszerűbb lenne. De a düh csak tovább hajt. Hát akkor uccu neki. Pillanatok alatt megtalálom a nagyurat és lenyomom. Legalábbis remélem.  Kihúzom magamat, a fájdalomra ügyet se vetve, egy hevenyészett kötéssel a karomon elindulok.

            Na eltelt egy éj. Nem találom a kiutat. Fáj a karom, fáradt vagyok, elnyűtt.  Ja amúgy Gohan, ha olvasod… lapozd át. Legalábbis a következő bekezdést:

            Arra ébredtem hogy valami van az arcomon. Mintha ujjak lennének, odanyúlok, még álmosan, semmit sem felfogva a világból. Tovább folytatódnak, egy kart és egy férfiarcot tapintok ki. Felpattannak a szemeim. Végignézek a faunon. Összefogom magamon a szétgombolt ruhát. Perverz kecske! Képzelem mit művelt volna velem ha nem ébredek fel.

            Oké Gohan te is folytathatod…

            Hát az évek alatt sok mindent magamra szedtem. Harcban is. Amit most használtam is.  Nem volt túl becsületes, és túl korrekt se. De megérdemli, egy dolog megtámadni egy lányt és egy dolog élvezkedni rajta. Hoppáré… Gohan ezt nem olvastad.^ ^’.

            Az idő telik és múlik eltelt 3 nap és én még mindig itt vagyok. Ettetek már illúzió nyulat? Aki igen tegye fel a kezét. Nem? Senki? Hát, egy javaslat: Ne is akarjátok megkóstolni.  Mentségemre legyen mondva lassan kiesik a szemem az éhségtől. A támadóimat szorgosan pusztítom de ez kevés. A főnököt kéne megtalálni, amíg ő nincs meg addig nem lesz vége. Nem tudom meddig bírom már, egy biztos nem sokáig. Egyre több sérülést szerzek és egyre kevesebb az erőm. Nem lesz ennek jó vége…

            Az elmúlt napokba sokat futottam. Lábizmaimat a végsőkig hajszolva róttam a folyosókat. Valami jön utánam. Aminek nincs hangja. Nem akarom megtudni, hogy mi lehet az. Most is futok, lassan már követni se tudom mikor merre megyek, az összes fal egyformának tűnik, sehol, semmi jellegzetes pont.  Befordulok egy sarkon és… Szembe jön velem az üldözőm. Az… Az árnyékom. A hátam mögé nézek, sehol semmi. Eltűnt. Ő állna most velem szembe?  Ő az. Illetve Az az. Azt se tudom minek hívjam. Nincs mit tenni shurikent rántok. Mire… eltűnik. Feltűnik mögöttem. Megmozgatom a kezem. Teljesen normálisan követi a mozgásomat. Egy újabb illúzió, kezdek belefáradni.

             Lerogyok egy asztal tövébe. Valami meginog rajta és hangos csörömpöléssel összetörik a padlón. Fásultan odanézek. Egy váza, majd a palota ura… MI?! A palota ura, Kettévágva. Őt kellett volna megölnöm? És vége? Az egész kastély semmivé foszlik körülöttem. Egy selyem zöld réten ülök a nap meleg fénnyel süt le rám. Eldőlök a füvön. Miért van az, hogy a legegyszerűbb megoldásokra nem gondolunk soha?