Hatodik megbízás

- Az illúziók kastélyában -

 "Újabb megbízás, újabb kaland!" - zeng fejedben egy régi zsoldos ismerősöd jelmondata. De ezzel valahogy most nem értesz egyet. Minden tagod nehéz a fáradtságtól, ahogy egyre csak haladsz felfelé a vég nélküli emelkedőn.

 - Még hogy ne hozzak magammal senkit! Még egy hátaslovat sem! - dohogsz magadban. - Nincs az az épeszű lény, aki ilyen hegyek közé emel magának palotát! Remélem, jó oka van rá, hogy iderángat ahelyett, hogy ő keresett volna fel, ahogy egy normális megbízóhoz illik. Biztos olyan nagy lesz a jutalmam, hogy alig tudom majd elcipelni...

 Utolsó gondolatodra kissé kapzsi mosoly ül ki arcodra, de megrázod fejed és folytatod tovább az utadat. Már az éjszaka is leszáll, mire végre eléred célodat. Elismerően füttyentesz, mikor végignézel a hatalmas és díszes kastélyon. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

 Kopogtatásodra és figyelemfelkeltésre szánt kiáltozásodra sokáig nem érkezik válasz. Végül a kapu mégis kitárul előtted és beléphetsz az udvarra. Ám hiába nézel körül, senkit sem látsz, akitől eligazítást kérhetnél, a kapu viszont becsapódik mögötted.

- Jaj, olyan unalmasak már ezek az "ijesszük halálra a látogatót" trükkök - legyintesz unottan és benyitsz az általad bejáratnak kinevezett ajtón, ami valóban bejuttat a falak közé. Kis idő múlva egy magas teremben találod magad. Egyre türelmetlenebbül kutatsz valaki után, mikor hirtelen egy férfi tűnik fel melletted. Pontosabban már ott lehet egy ideje, mégsem tűnt fel eddig. Meglepetten hátrébb ugrasz egy lépést és a fura alakra meredsz. "Meg kellett volna éreznem, hogy itt van! De olyan... olyan, mintha itt sem lenne...."

- Üdvözlöm! - szólal meg az immár előtted álló. - Remélem, nem ijesztettem meg. Gazdám jelenleg nem elérhető, de meghagyta, hogy értesítsem önt a részletekről.

 Érdeklődve felcsillan a szemed - vajon mibe botlottál ezúttal?

- Igen? - kérdezed a komornyiknak látszó illetőtől.

- Igen - bólint. - Térjünk is a lényegre. Ön azért lett iderendelve, hogy az elkövetkező néhány napban szórakoztassa a kastély urát.

- Mi van?! - fakadsz ki.

- Jól hallotta. El kell vonnia gazdám figyelmét az őt aggasztó problémákról.

- Már bocs, de nem vagyok bohóc! Az egy dolog, hogy iderángattak, de hogy ilyen munkának nevezett szeméttel álljanak elém! Hát kösz, én ebből nem kérek. Inkább megyek is vissza, kár egymás idejét pazarolnunk!

 Dühösen indulsz az ajtó felé. Hogy merték ezt tenni veled, veled, az egyik legnagyobb harcossal!

- Sejtettük, hogy ez lesz a válasza, de fel kellett ajánlanom. Mindenesetre megkérem, töltse itt az éjszakát. Holnap mehet, amerre akar és még az "iderángatás" költségeit is álljuk.

 Szavai megtorpanásra késztetnek. Pénzt fizetnek csak azért, hogy aludj itt? Valami csapdának biztos kell lennie, de a pénz mégiscsak pénz, és be kell vallani, eléggé üres mostanában a pénztárcád...

- Rendben van - fordulsz vissza - De holnap reggel rögtön indulok!

*   *   *

 Elégedetten heversz újonnan szerzett szobád hatalmas ágyán. Már csak ezért megérte idejönni, idejét sem tudod, mikor aludtál utolára normális ágyban (ugyebár a vaddisznó kocsmája és fogadója nem a legkifogástalanabb hely). De még mindig nem érted, miért pont téged választottak erre a röhejes feladatra, hisz nevedet sokan ismerik és nem vagy éppen kispályás...

 Észre sem veszed, hogy egy újabb férfi tűnik fel az ágyad végén. Végigsimít frissen vasalt öltönyén, megigazítja nyakkendőjét és vár, hogy észrevedd. És mivel ez nem akar megtörténni, úgy dönt, ő teszi meg az első lépést.

- Kellemesnek találja a szobát?

 Hangja villámcsapásként ér, rögtön felpattansz. Hogy a fenébe került ide?! Titkon a belülről bezárt ajtóra pillantasz, de a kulcs érintetlenül áll a zárban.

- Hát maga meg kicsoda? - kérdezed gyanakodva.

- Kérem, ennek a kastélynak az ura.

 Összevont szemöldökkel végigméred kései látogatódat. Őt sem érezted meg, akárcsak a komornyikot. Mi folyik itt?

- És mit keres... öhm... az ágyam végén?

- Csak közlöm a szabályokat.

- Miféle szabályokat?

- De hisz belement a játékba azzal, hogy itt maradt - mosolyodik el a férfi.

- Én nem mentem bele semmilyen játékba!

- Az nagy kár, de sajnos már nincs visszaút. A kapuk mindaddig zárva maradnak, amíg én nem döntök az ellenkezőjéről.

- És előreláthatóan ez mégis mikor következik be?

- Az csakis magától függ.

- Nem értem...

- Hamarosan úgyis megérti, de akár el is mondhatom. Három napja van. Ha túléli, szabadon elmehet, a kapuk a három nap leteltével kinyílnak. De ha elbukik... a kapuk akkor előbb is kinyílnak, csak már nem lesz rajta kinek kimennie.

- Mit kell itt túlélnem? Ez csak egy kastély...

- Honnan tudja, mik élnek e falak között?

- Hova a francba hívott engem, ember!

- Ember? Ennek is régen neveztek már... de hagyjuk a múltat, koncentráljunk a jelenre. És a kérdésére felelve: szívélyesen üdvözlöm az Illúziók Kastélyában!

 A férfi mélyen meghajol, majd egyszerűen eltűnik, te pedig megrökönyödve nézel magad elé.

- Mibe keveredtem már megint?

 A következő pillanatban furcsa zajt hallasz a folyosóról. Mintha valaki nagyon sietne... Óvatosan kinyitod az ajtót és kilépsz rajta. Aztán azon kapod magad, hogy egy hatalmas kutya fogai éppen bal alkarodba fúródnak. A döbbenettől magadhoz térve kis időn belül végzel a bestiával.

- Látja, mondtam, hogy ne ítéljen a látszat alapján - hallod magad körül "házigazdád" hangját. - Remélem, jól fogunk szórakozni az elkövetkező napok alatt, akár még beszélgethetünk is. Remélem, sikeresebb lesz, mint az elődjei, mert már unom a sok holttestet. Sok szerencsét!

- Kösz, meglesz... akárcsak a labirintus, ott voltam így bezárva. De még szerencse, hogy ez mind csak illúzió - lábaddal megbököd a dögöt, mire az lassan eltűnik. Bal karodba viszont beléhasít a fájdalom, és nagyon is valódi kis vérpatakok csordogálnak belőle. - Vagy mégsem?

- Lássuk csak, merről is jöttem be a kastélyba, hol is van az a kapu? – de természetesen az illúziók kastélyában nem mennek ilyen könnyen a dolgok. A szobák, a folyosók és az egész kastély már teljesen máshogy festett, mint amikor Kenshin beérkezett.

Rövid eszmefuttatás után Kenshin arra jut hogy teljesen mindegy hogy egy helyben próbálja-e meg átvészelni a 3 napot vagy ha elindul valamerre. Ha a kastély ura szórakozni akar, akkor rejtélyes lakói így is úgy is rátalálnak. És így legfeljebb még valami élelemre is akadhat… Úgy hogy el is indul a komor folyosón arra amerre a kaput sejti.

Már egész sötétedett, de mikor úgy dönt kicsit lepihen. Lejárta a lábát, de semmihez sem került közelebb. Viszont legalább a kastély lakói sem zargatták eddig. A folyosókon egyszer csak kigyulladtak a fáklyák, lámpások és fényáradat borítja be a kastélyt. Ekkor az egyik szoba ablakából meglátja a kastély óriási kapuját. Berohan a szobába hogy meggyőződjön róla tényleg a kaput látja. Miközben az ablakhoz siet a háta mögött becsapódik az ajtó. Hátra sem tekintve hüvelykujjával már a sakabatot (belső élű kard) mozdítja ki hüvelyéből, majd mikor már a kard a kezében van hátrafordulva azonnal vág is kardjával és egyik ellenfele máris két darabban hullott a padlóra, majd tűnt el. Másik támadója, egy farkas-ember egyenlőre dermedten áll, de hamar eszmél és veszett tekintettel indul meg Kenshin felé, de sebességben nem veheti fel vele a versenyt és vele is egy vágással végez.

- Úgy látszik valamire rátapinthattam ha most támadtak meg először - gondolkozik Kenshin. Majd az ablakhoz fordul hogy azon kimászva a kapuhoz jusson, de az szőrén-szálán eltűnt.

- Ha már idejöttem hogy kimásszak az ablakon, akkor azért is kimászom…

Így lejut az udvarra, ahol ismét két hasonlóan barátságtalan kinézetű alakkal kell elbánnia, de ezek sem jelentenek gondot számára. Próbál valami zugot keresni ahol egy kissé lepihenhetne és végül talál is egy megfelelőnek tűnő helyet, ahol egy kissé el is bóbiskol.

Mikor felébred teljesen máshol ébred, mint ahol elaludt, de ez már meg sem lepi annyira hozzászokott a kastély szeszélyes változásaihoz. Feláll és elindul amerre éppen a lába viszi. Nem tudja mennyit aludt, vagy hogy mennyi ideje lehet a kastélyban, ugyanis az illúziók kastélyában a napszakok is elég rendszertelenül váltakoznak.

Mikor Kenshin fölkelt déli napsütés fogadta, de azóta már ismét sötétségbe burkolódzott a kastély. Bolyongása során egyre több és több illúzióval kellett megküzdenie. Minddel könnyedén elbánt, de egyre jobban kínozta az éhség és a fáradtság. És ahogy telik az idő egyre bizonytalanabbá válik, hogy valaha is kijut innen.

Ilyen bizonytalanságban telt ez első nap. Onnan tudta hogy az első nap mert egy pillanatban ismét meghallotta a kastély urának hangját amint közli hogy már csak két napot kell kibírnia. Estére ismét néhány ellenfélen átvágva magát egy félreeső zugban húzta húzódott és próbált aludni.

”Reggel” iszonyatosan kínzó éhségre ébredt. Lefárasztották a folyamatos küzdelmek és amúgy sem tudott már nagyon régóta úgy igazán jóllakni. Most már mindenféleképpen ennie kellett valamit ha túl akarta élni ezt a napot is. Szerencsére eddig elkerülte sérüléseket, leszámítva azt az óriás kutyát, de ha még egyszer megsebesítenék azzal már biztos nem húzza ki a harmadik nap végéig.

Ismét egész na bolyongással és az útba akadó rémségek szabdalásával telt a nap. Egész nap étel után kutatott, de úgy látszik az illúzió kitalálója a kastély kigondolásakor erre nem gondolt.

- Na sebaj majd én kijavítom a hibát és gondolok rá – kiáltott fel Kenshin és szépen leült, keresztbetette a kezét majd behunyta a szemét majd elképzelte azt, amire vágyott. A világ leggazdagabban megrakott ebédlőasztalát, mindenféle jóval. Mikor megelégelte ezt és már ”jóllakott” kinyitotta a szemét és láss csodát: ott volt előtte, amit elképzelt. Először azt hitte még mindig csukva felejtette a szemét ezért megdörzsölte azokat, de az asztal és a tömérdek kaja még mindig előtte volt. Az éhsége miatt a látvány annyira elterelte a figyelmét, hogy meg is feledkezett jelenlegi helyzetéről, a kastélyról és mindenről. Most csak az a megrakott asztal létezett. Úgy belakott mint még soha és ezután csodálatos álomba merült.

”Reggel” olyan kipihenten ébredt, mint még soha. Ekkor vette ismét észre hogy még az illúziók kastélyának fogja.

- Még az illúziók kastélyában vagyok… De tegnap este, amit elképzeltem… az, valóság lett. Vagy nem is lett valóság, az is csak illúzió volt?! Végül is lényegtelen, a fontos az, hogy itt a kastélyban megtörténik, amit képzelek… - csillant fel a gondolatmenete végén a szeme.

Ismét kényelembe helyezte magát és úgy tett, mint előző este amikor az ételt képzelte el. Csak most nem ételt képzelt el, hanem a kastélyt tüntette el…

Mikor kinyitotta a szemeit egy hegy tetején üldögélt. És ekkor jutott eszébe, hogy mielőtt eltünteti a kastélyt még ehetett volna egy jót… De ugyanekkor gyomra is megkordult.

- Úgy látszik amit a kastélyban ettem az mégiscsak illúzió volt – Mondtam maga elé Kenshin és észrevette hogy a sérülése is eltűnt.

- Jól sem laktam és ezért a megbízásért még fizetséget sem kapok… Kell ennél nagyobb balszerencse – Motyogta miközben feltápászkodott és elindult a hegyről lefelé…