Ajánlás:

Eme művet adom én most neked

Szeretettel tőlem, csak neked!

Tudom kissé haragudtál énrám,

Igy volt kitalálva, no lám!

Ne legyen harag benned egy csepp se,

Elkészült az alkotás, végre!

Kívánok mindenkinek jó szórakozást!

A jövő hálójában

Az idő délután 3 felé jár. Hősnőnk Yuka még az iskolapadot koptatja, de már sokáig.

-Már csak 15 perc! -mondja magának -ez már nem sok, gyerünk, koncentrálj!

Verőfényes pénteki napra ébredtünk, igaz, hogy még csak áprilist írunk. Yuka útálta ezeket az órákat. Pénteken hetedik óra, ráadásul fizika Tekashi tanár úrral. Mit ne mondjak főszereplőnk nem tartozott az éltanulók sorába. Őt nem érdekelték a fizika törvényei,a  kémia képletei de annál inkább a zene és az éneklés. Yukának gyönyörű hangja van és. Az egyetlen tantárgy ezenkívűl, amit még nagyon szeret az a történelem.

-Vajon ki fog engem elhívni az iskolai bálba? -tette fel magának a kérédést -igaz, hogy majd csak 3 hét múlva lesz, de ,ár nagyon izgatott vagyok. Szinte majdnem megegyezika  fiúk és lányok száma az osztályban. Azt a nagyszájú Botant biztos Shiji viszi el....Jajj...pedig Shiji ollyan cuki!! Mondjuk Narumi sem rossz...

Miközben Yuka az élet legfontosabb dolgain tűnődött egy kicsit elbambult és tekintete egyátalán nem a füzetét sőt még a tanárát és a táblát sem érintette. Valaki egészen mást. Egy bizonyos Narumi Hiroshit. Csodás gondolataiból egy szigorú hang zökkentette ki.

-Isamura kisasszony! Ha lenne olyan kedves kifáradni a táblához és megmutatni az osztálynak, hogy hogyan kell megoldani ezta  rendkívül könnyű feladatot, mind nagyon hálásak lennénk!

Ahogy Yuka felpattant épp elkapta a drága tanát úr gonosz pillantását. Ránézett a táblára és megállapította, hogy az említett feladat jűközel sem olyan egyszerű, mit azt ahogyan a tanár úr állította. De nincs mit tenni...egy újabb egyesre igazán nincs szükség. Kézbevette tehát a tollat, és akkor...akkkor...

-Tanár úr, kimehetek a mosdóba? -állt fel Narumi, kissé belesülve a béna mentőakcióba.

Yuka elképedve bámulta a fiút, aki mintha egy röpke kacsintást dobott volna a lány felé, ugyanakkor kérőn nézett az első sorban helyet foglaló osztálykukacra. Remdes nevén Rozgonyi László magyar cserediákra. De az, ahelyett, hogy segített volna, inkább becsukta a füzetét és kényelmesen hátradőlt. Na igen, ne várjon az ember túl sokat egy kukactól... Mire Takeshi tanár úr figyelme ismét kedvenc diákjára és a világ legnehezebb fizikapéldájára irányulhatott volna, megszólalt a megmentő kicsingő. Yuka kajánul vigyorogott miközben elindult vissza a padjához.

-Sajnos ma már nem maradt időnk, hogy tanúi legyünk Isamura kisasszony zseniális megoldásának, de a következő órán mindenképpen befejezzük! -hallhattunk a határozott hangot, majd a tanát úr elhagyta az osztálytermet.

-Na szép! Még a rövid hétvégémet is elrontja! -csapódott egy köny az asztalon.

-Nyugi Yuka! Ha szeretnég szívesen segítek neked megcsinálni!

-Nagyon köszönöm Manami! Arra nagy szükségem lenne.

-Igen, igen! Manami jól beszél! Mit szólnál hozzá ha holnap este felmennnénk hozzád, és hárman megcsinálnánk az a frány apéldát?

-Jajj Manami, Ayumi! Nem si tudom mi lenne velem nélkületek!

-Nagyon szívesen segítünk! Végülis erre vannak a barátnők, nem? De most jut eszembe. Nekünk sietnünk kell, mert a könyvtárba megyünk. Viszlát Yuka!

-Akkor holnap!

-Sziasztok!

Ahogy Yuka is készült elhagyni a termet, egyszer csak egy kéz megragadta és a falhoz nyomta.

-Nem kell megköszönnöd. Tisztában vagyok vele, hogy zokni vagy fizikából!

-Ö...ez minden? Mert ha igen, akkor talán kiengedhetnél.

-Na, nem kellene ennyire ellenszenvesnek lenned! Csak közöltem a tényeket. Amúgy meg csak poén volt.

-Aha. Vagy úgy.

-Egészen mást szeretnék.

-Igen? És mégis mit? Csináljam meg a fizika házid?

-Ha gondolod...egyébként csak azt akartam kérdezni, hogy nem jönnél-e el velem a bálba?

-Mi??? Ö...öö...hát...végülis...IGEN!

-Akkor jó! De nekem csinos legyél! -miközben ezt mondja egyik ujját a lány szájára teszi és lassan lehúzza- Azt akarom, hogy mindenkit elkápráztass! És persze engem             is!

-.......

Yuka megbilincselve állt a falnál, és még mindig nem fogta fel, hogy mi is történt. Hazafelé menet, egész végig Narumi szavai jártak a fejében. Otthon gyorsan megkajált majd leült tanulni, mert este 6-ra ment dolgozni, a közeli mekibe. Nemrég kezdte, de nagyon élvezte mert sok érdekes emberrel találkozott és nem utolsó sorban remek zsebpénz kiegészítés is volt.

*

-Anyu, majd jövök!

-Jó! És..

-És vigyázok magamra! - mondta Yuka, miközben kacsintott egyet.

A gyönyörű áprilisi naptól a nap lemenő sugarai vettek búcsút. Csöndes környéken járunk. A híd alatt elterülő tavat aranyhíd tarkítja. Pusztán a madarak csiripelése és a méhek zümmögésetöri meg a természet nyugalmát. Pár perc múlva aztán megjelentek a hatalmas épületek, s kocsik zaja váltotta fel a madárdalt. Pedig ez ugyanza a város. A titok csupán annyi, hogy Yuka imádja a parkokat. Igaz, hogy így jóval hoszabb az út, de a táj szépsége kárpótolja. Utána aztán vissza a mai élet alkotóihoz. Magas házak, autók és villámosok tömege, tolongó és siető emberek.

-Megjöttem Sakamoto úr! -csapódott ki az ajtó.

-Á Yuka kisasszony! Jó munkát mára! -hangzott a kellemse hangú válasz.

-Köszönöm! Máris kezdek!

-Végre egy biztos munkaerő!

Az első másfél óra viszonylag nyugisan telt el. A megszokott forgalom, semmi érdekes. Azonban 7 óra után nem sokkal gyanúsan kevesen maradtak. Majd kinyílt az ajtó és belépett egy magas, sebhelyes arcú komor ember, majd odalépett Yukához.

-Egy extra nagy karamellásfagyit!

-Ö...ööö...máris uram!

Miután a fickó megkapta a fagylaltját, helyet foglalt egy sötét sarokban és lassan elfogyasztotta a nyalánkságot. Eltellt még egy óra és az úr még mindig ott ült, előtte egy üres fagyispohárral. Amióta a titokzatos ember leült oda még csak nem is pislogott. A vendéglő több kuncsaftja furán méregette az illetőt, az azonban meg se moccant. Yuka műszakja már majdnem véget írt, amikor megjelent Sakamoto úr és közölte, hogy egy negyed órára el kell mennie, várja meg, utána elmehet.

-Értem!

-Megbízok benned és tudom, hogy minden rendben lesz.

Nemsokkkal azután, hogy a főnöka  hátsű ajtón távozot, a különös vebdég is elhagyta a helyszínt. Pár km-rel arrébb egy sötét sikátorban két alak körvonala rajzolódott ki.

-...értettem uram. Minden úgy lesz....

-Pssz! Elég a fecsgésből! Itt még a falnak is füle van!

-Rendben. Akkor legközelebba megbeszélt helyen.

-Jól vésse bele a kis agyába! Ha valamint elront....!

Ám hiába volt minden elővigyázatosság, miután a körvonalak eltűntek, egy harmadik rajtolódott ki egy kuka mögül.

-Na, csak figyeljetek!

*

Az óra már 9-et ütött, de Yuka még mindig a pultot támasztotta. A főnök természetesen sehol. A beígért negyed óra már 40 perce letellt.

-A fenébe! Pegid megígértem Anyunak, hogy ma sietek haza. Fel is hívom...

-Yuka kisasszony, máris mehet! Ne haragudjon, hogy késtem! -Lépett be, egy mosolygós kövérecske ember az ajtón.

-Semmi baj Sakamoto úr, de ha nem haragszik most mennék, mert sietnem kell haza.

-Persze, menjen csak! És vigyázzon magára, rengeteg gonosz ember mászkál ilyenkor az utcákon!

-Ígérem vigyázok!

Az ajtón kiviharzó Yuka már nem láthatta azt a gonosz fényt ami szeretett főnökének a szemében gyúlt. Az út hazafelé ugyanazon a csodálatos parkon át vezetett. A tavacskán most nem aranyhíd, hanem ezüsthíd fénylett. Elült a méhek zümmögése, azt az éjjeli állatok nesze váltotta fel. A park most még kihaltabb volt, mint délután. Csak elszórtan lehetett találkozni egy-egy járókelővel. A park után a várostól egy kicsit csöndesebb környékre érünk. Itt lakik Yuka. Egy, a városhoz közeli, mégis a régi  japán falvakat idéző kis körletben. Mindössze pár utcácska volt az egész. Az itt lakók kedvesek és vendégszeretőek voltak. Főszereplőnk háza kicsit beljebb, a második utca sarkánál állt. Kicsi, takaros kis házikó. Itt él Yuka a szüleivel.

-Anyu, megjöttem! Ne haragudj, hogy késtem!

-Jajj Yuka, már angyona ggódtam érted! Hol voltál ennyi ideig?

-Ugyanmár Anyu! Csak fél órát késtem!

-Biztos valami szívtipró fiúval voltál!? Ugye?

-Dehogy is!!! Sakamoto úr késett, és ezért nem tudtam jönni!

-Na persze... -jegyzi meg suttogva.

-Beee!!!

*

-Kíváncsi vagyok, hogy az a fura fickó mit akarhatott.... -gondolkodik Yuka- Biztos nem csak egy karamellásfagyiért jött...bár ki tudja...simán kinézem belőle. De azért furcsa, tisztára olyan a kinézete mint egy maffiózónak vagy mint egy terroristának. Úristen! És mi van ha az volt???!!!

-ring-ring-ring-ring -csöng a telefon.

-Igen tessék itt Yuka!?

-Óvatosan nézz ki az ablakon! pí-pí-pí... -a vonal megszakadt.

Yuka csöndesen lépett kettőt és lágyan megemelte a függönyt. Odalent az utcán egy alak körvonalazódott ki. Az izagalomtól felpezsdülve Yuka megfeletkezett a figyelmeztetésről és elrántotta a függönyt. A kiszűrődő fény megvilágított egy magas, sebhehelyes arcú embert.

-Ez...hisz et ő!!

Gyorsan visszahúzta  függönyt majd lerohant a lépcsőn és kiviharzott az ajtón.

-Yu....

Mire azonban leért az utca ürsenen kongott. Megérzésétől vezérelve elkezdett futni a körzet belseje felé, amit most sötétség burkolt.Utcalámpa csak elvétve akadt. És hírtelen hatalmas mennydörgés rázza meg a környéket, amit egy nagy fehér villámcsapás kísér. Csipp-csöpp-csipp-csöpp...kis cseppekben az eső is rákezd. De Yuka csak fut. Újabb villámcsapás. Yuka megáll.

-Mintha...mintha...- megfordul és egy vele körübelül egymagas emberrel találja magát szemben. Megint egy villámcsapás. Az eleterülő fényben megjelenik az illető arca. Egy zsemleszőke hajú, kékszemű fiújé.

- *nyel egyet* Mit....mit akarsz?

-Ne félj! Segíteni szeretnék...

-Ez a hang...

-Igen. Okos lány vagy. Én hívtalak fel.

-De miért?

-Szerintem ezt ne itt beszéljük meg. Már így is csuromvizesek vagyunk. Gyere el hozzám, és ott mindent elmondok ígérem.

-Rendben. Nem tudom miért, d eúgy érzem bízhatok benne... -mondja Yuka magának.

A szakadó esőben 4 tocsogó lábnyom szeli az utcákat. Pár perccel később befordultak egy szűk utcácskába és egy régi ház előtt találták magukat.

-Gyere, itt nem ázunk annyira!

-Ide? Ennyi erővel kint is maradhatnánk!

A ház, már nem igazán volt mai, modern háznak mondható. A tetejét hatalmasnál hatalmasabb lyukak tarkították, az ablakait néhol deszkával fedték be, és a falak sem tűntek túl biztonságosnak.

-Légyszi ne nyafogj már! Ja, és a cipődet ne vedd le!

-Hm..

Bent az épületben elhúztak egy ajtót, és beléptek egy olyan helységbe ahol a tető is ép volt, a föld tatamival volt burkolva és párna feküdt a földön, ami mellett egy kis asztalka állt. Az ablakra itt is deszkák voltak szögelve, amit újságpapírok fedtek le.

-Te...itt laksz? -kérdezte Yuka meglepve

-Mondhatjuk.

-És a szüleid? A rokonaid?

-Most nem azért vagyunk itt, hogy erről beszéljünk. A nevem Hikaru. És bocsáss meg, hogy nem mutatkoztam be.

-Én Yu...

-Tudom. A te neved Yuka Isamura, 17 éves vagy és a Genki Középiskola másodéves tanulója vagy.

-Honnan tudsz te ennyi mindent rólam? Figyelsz engem, vagy mi??!! -teszi fel a kérdést felháborodva.

-Nyugodj meg. Mint már mondtam, mindenre van magyarázatom. Ülj le és mindent elmondok az elejétől a végéig.

-Oké! -leült az egyetlen párnára ami a szobában volt, míg Hikaru az alacsony asztalkán foglalt helyet.

-Ahogy már említettem a nevem Hikaru. Te ped....

-Igen-igen. Yuka Isamura...bla...bla...Ugorjuk át ezt a részt, jó?

-Figyelmeztetlek, hogy amit most fogok mondani nagyon megrázó lesz neked. Én nem viccelődnék.

-Ja...biztos...

-Tőlem...de kezdem akkor a közepén! A te neved nem Yuka Isamura, hanem Ayame Makoto.

...

Folyt. köv. közkívánatra!

A véleményetekre pedig kivi vagyok! :D