Tina Harley megoldása

Hamono  2008.05.13. 08:50

Fej fájás fogott el ' Az a nyavajás szék ...' morgolódtam magamban.Kinéztem az ablakon, fejemt dörzsölve, a teli hold gyönyörűen világított. A kérdésre a válasz egyértelmű volt.

- Addig nem húzok innen míg jól meg nem taposom a 'vendéglátóm' hátsó fertályát!Ja és persze a fájdalom díjat is beszedem amiért jól fejbe kólintott.- Összetekertem a térképet, s belenyomtam az övembe. Egy lágy mozdulattal hátra sepertem a hajamat, s elindultam az ajtó felé, jól megtermett vas ajtó volt, csak elölről lehetett kinyitni.

- Milyen unalmas..- nyögtem , s  egy jó határozott mozdulattal berúgtam a vas ajtót. Rögtön a börtönben találtam magam, s hirtelen elgondolkodtam. ' Ha itt vannak a söpredékek, akkor engem minek zártak külön cellába?' Megint vállat vontam , s elindultam, mind két oldalamon cellák sorakoztak, s csak előre felé lehetett menni egy szintén vasból készült ajtó felé. A sötét cellákból iszonytató bűz áradt, gyomor forgató.

-Hát, ha valakit kiakarnak végezni, egyszerűbb lenne itthagyni...pár napon belül úgy is belepusztul ebbe a szagba.  - ahogy orromat fogva elsétáltam mellettük, pár rab megis jelent a rácsok mögött.

- Hé! Szivi, te lennél a búcsú ajándék attól a mocsok Darekótol? - röhögcsélt az egyik,undorodó pillantást vetettem rá, mire ő azt hitte ,hogy az elve helyes volt, s én vagyok a búcsú ajándék. - Na mivan cicus, bebújsz ide mellém? - kérdezgette nyál csorgatva mire én egy gyors mozdulattal torkon ragadtam, s jóval a föld fölé emeltem, a többi rab jól megijedt.

- Várj...kérlek! - nyögte, de rögtön elfogyott minden ereje, látszott rajta,hogy gyenge, minnél jobban figyeltem , az eszem és a szívem egyre jobban segíteni akart neki. Erőtlenül leesett a keze, de én leguggoltam. Valami megfogott a pasaban. lehet ,hogy rendkívül jól nézett ki vagy az ,hogy megsajnáltam, nem tudom, végül nem mentem el. Pár perc múlva újra elég erőt gyűjtött s beszélni kezdett.

- Ne hagyj ...itt...kér...kérlek Tina!

- Honnan tudod a nevemet? -kérdeztem gyanakodva a rács túl oldaláról. - és egyébként is ki vagy te? - lágyan elmosolyodott.

- Te nem ismerhetsz...engem, de...én nagyon is jól...ismerlek! - lassan feltápászkodott ülőhelyzetéből, vagyis csak próbált, annyira gyenge volt,hogy ülve maradt. - Mika vagyok...Mika von Shydow... - egyáltalán nem volt ismerős a név, így tovább hallgattam. - Nagyon jól ismerlek...Tina Harley - na jó ez már egyáltalán nem vicces,honnan tudja ki vagyok? - vámpír vagy...- egy aprót horkantott. - nem, nem is jól mondom...fenség...te vagy a Vámpír Királynő...

- Megtennéd nekem,hogy hagyod a köretet és rátérnél a kérdésemre: Honna tudod ki vagyok? - előre hajolt és megérintette a rácsra tapasztott kezemet.

- Rendben van...én is a jövőből jöttem mint te - kezdte. - én is vámpír vagyok - magára mutatott. - azért vagyok ilyen gyenge mert már lassan fél éve nem ittam ember vért...

- Fél éve? - rökönyödtem. - Az rengeteg idő! Hogy bírtad ki annyi ideig?- megint szélesen mosolygott.

- Nem volt olyan megeröltető...igaz sokáig azt hittem meghalok, de egy valami éltetett...egy érzés ,ami nem enged még az éhhalálnak sem...De ott tartottam,hogy ugyan abból az időből jjötte mint te, hivatásos újságíró vagyok...rémlik valami? - ha álltam volna hanyatt vágódtam volna, ha ültem volna hátra leesett volna az állam, de így mivel guggoltam csak hátra estem.

- ÚJSÁGÍRÓ? - kiáltottam, régi ügy volt az ami eszembe jutott. 1 éve, mikor Matt eltűnt magam alatt voltam, én lettem a titkos csapat vezére, minden jól ment, de egy nap Tyler a kezembe nyomott egy újságot ,hogy olvassam el. 2 teljes oldal szólt rólam, azaz a régi életemről, egy profi újságíró valahogy rájött a kilétemre, s mindent kiterigetett. Az első cikkben csak a gyilkosság volt leírva, a régi iskolai életem és személy leírás rólam. Egy héttel később a hirtelen távozám  a Bacers Középiskolából, és Amy története is. Amyé! A legjobb barátnőmé aki miattam halt meg! A következő cikkekben már mélyebbre hatoltak, a Mattel való kapcsolatomat boncolgatták. Akkor azt hittem egy belső ember árult el minket, most ,hogy végig néztem Mikán, nem is jártam olyan messze. Tudtam ,hogy az újságra többen is felfognak figyelni, és akkor végem lesz, az egyetlen megoldás, ha megölöm az újság írót és az informátorát. Sajnos az egész ügybe a CIA is belekeveredett, ők is az informátort keresték,hogy többet tudjanak meg rólam, az informátor helyett engem találtak meg....Vicces történet volt, így vissza gondolva rá, ó istenem ,hányszor gondoltam rá ,hogy megfolytom azt az újságírót aki ezt irogatta rólam, és most itt volt, itt volt a szemem előtt akijól beletaposott az életembe.. megragadhatnám és kiverhetném belőle még a szuszt is, de volt egy nagy baj...Mika hihetetlenül jóképű volt!

- Látom rájöttél a kilétemre...- motyogta mire én megragadtam a karját, s rásziszegtem.

- Tönkre tetted volna az élemet - szem fogaim elő villantak. - Majdnem a fél világ megtudta a kilétemet

- De nem tudta meg...- nyugodt volt, nem félt tőlem.

- Még is miért tetted ezt velem, egy halandórol még eképzeltem volna, de te egy vámpír vagy! Elárultad a saját fajtádat, a saját véredet, a saját királynődet! - dühkirohanásomra is csak nyugodtan reagált.

- Nem akartam... ide , a középkori -jappánba is csak miattad jöttem! - elkerekedetek a szemeim.- Nem akartalak , se megbántani, se tönkre tenni téged, csak azt akartam,hogy észre vegyél! - nagyot horkantottam, s felálltam, de utánnam nyúlt, enm ért el.

- Ne, kérlek...ne menj el!

- Ha valóban te vagy Zutore ( ez volt az álneve az újságírónak) akkor tudnod kell ,hogy számomra örökké csak egy férfi fog létezni...

- Igen, igen ...tudom: Matt! - szemei most sajnálatot és bűntudatot tükröztek. Már épp készült valami fontosat mondani mikor éles dörömbölések hallatszottak a vasajtó másik oldaláról. Valaki japánul kiabált. Aztán még több dörömbölés következett. Ijedten Mikára tekintettem, ő is megijedt.

-Gyorsan! -mondta, majd a rácsra mutatott. - Itt sötét van, ha bejönnek nem fognak találni, gyere a cellába! -gyanúsan rátekintettem.

-Ugye ez nem valami trükk akar lenni, mert most magyon nem vagyok rá vevő! - hevesen megrázta a fejét, a dörömbölések egyre hangosabbak voltak.

-Gyere be! Most! - parancsolt rám. Én engedelmeskedtem, egy kicsit szét feszítettem a vasrácsot ,de csak egy picit, ne ,hogy észre vegyék a katonák, s becsúsztam. Mika kitárta a karját, hogy üljek mellé, majd ő betakar a pokrócával. Először tiltakozni akartam, de mivel a katonák már majd nem szét feszítették az ajtót, Mika egy szó nálkül megragadott és maga mellé húzott, a hirtelen rántástól ráestem, láthatólag ez nem zavarta, de engem nagyon is! És hálát adtam az Úristennek, mert a sötétségtől nem láthatta elpirult arcomat.  Nagy cella volt, furcsáltam is,hogy csak Mika volt az egyedüli lakója. A fél cellát bevilágította az egyik gyertya fénye, de a másik oldala korom sötét volt, én és Mika ennek a sötét résznek a sarkába húzódtunk. Erősen magához szorított,s letakart a szúrós pokróccal. A feszültség egyre nőtt, éreztem,hogy fel gyorsul a szívverésem, nehezen vettem a levegőt, tudtam: nincs elég erőm ahhoz ,hogy harcolni tudjak, és ráadásul ha időérzékem nem csal ( már pedig nem csalt!) hamarosan hajnalodik. Még én se vagyok olyan erős,hogy szembe tudjak szálni a sötétség urainak ellenségével: a Nappal.

-Ha nem fog történni semmi - kezdtem a pokróc alatt, egyre nehezbben lélegezve. - azt hiszem pánik rohamot fogok kapni! - nyögtem Mika felé.

- Csak nyugalom - suttogta, s még erősebben magához húzott, hogy a jelenlétemnek még egy apró mozdulatát se lehessen észre venni. A hatalmas csapkodásoktól az ajtó már majd nem betört. 'Biztos kívülről is beregadt' gondoltam én.A következő csapástól az egész börtön megremegett, s az ajtó nyikorogva ledőlt. Kiabáló, ordítozó katonák rohantak be, s hallottam,hogy japáánul kérdezgetik a foglyokat.

- Miről beszélnek? - suttogtam alig-alig hallható hangon. Mika csak pár perccel később válaszolt.

- Ha jól értettem téged keresnek, látták az egyik ablakból mikor leterítetted az őrödet. - kicsit előrébb hajtotta a fejét, hogy jobban halhassa az őröket. - Ajjaj! -kezdte mire én majd nem szívrohamot kaptam. - Tina készülj fel! Mindjárt engem fognak kikérdezni! - Gyorsan lehajtotta a fejét , mintha aludna, s vártunk. Hamarosan ,villámcsapásként megszólította az egyik Mikát. Japánul hablatyol,t így kukkot nem értettem belőle, de a kérdéseire Mika csak ie -vel válaszolt ( gondoltam azt jelenti ,hogy nem) . Megnyugvásomra léptek halkulni kezdtek, mikor már azt hittem elmentek Mika ijesztett rám.

-Elmentek!

-Tudom, hallottam! -felakartam tápászkodni mellőle, de megragadott é magán tartott.

-Veszélyes most elmenned! - suttogta.

-Mégis , mi a fenéről beszélsz? - értetlenkedtem. Fejével az aprócska ablak felé bökött.Narancssárga, piros foltok haloványodtak az égen. -Hajnalodik...- suttogtam, s beleörődtem, hogy még egy jó ideig élveznem kell a társaságát.

 Az órák folyamán, szerencsére volt elég sötéség, hogy mind ketten elférjünk, beszélgettünk, röhögcséltünk. Elmondta,hogy 7 éves volt mikor egy Retor nevezetű vámpír megharapta. Az élet korának hallatán kissé megszédültem, hallottam,hogy elég fájdalmas dolog az emberek szempontjából megvérezés( így hívjuk mikor embert vámpírrá változtatunk, vért adunk át neki) s főleg, ha egy 7 éves kisfiúról van szó.

-Retor kegyetlen volt - mesélte, s én végig hallgattam. - nem volt hajlandó megengedni,hoyg elbúcsúzzak a szüleimtől. Egy éjjel megragadott ,s elvitt az ágyamból, sokáig utáltam érte, olyan volt, mintha megfosztott volna a életemtől, vagy legalábbis megfosztott az addig életem normális befejezésétől. - szomorú volt hangja, megértettem, nekem se volt könnyű szó nélkül elhagyni a szüleimet, s Mattal menni. - A vér ivást már akkor megkakarta szoktatni velem, mikor elrabolt - horkantott, s gúnyos mosolyra húzódott a szája. - nem engedelmeskedtem neki. Akár hányszor fenyegetőzött,hogy ott hagy egy tisztáson, vagy farkasok elé dob, nem halgattam rá. Kegyetlen dolognak tartottam a vérivást, még ha nem is kell megölni az áldozatunkat.Normális életet akartam élni, 9 évesen végre beláttam,hogy vérivás nélkül nem igazán tudok életben maradni.

-2 évig kibírtad??????? - hihetetlen volt még halani is, nem hogy elképzelni, nekem szükségem volt vérre, sosem fordult meg a fejemben ,hogy ki hagyjak szándékosan egy ivást.

-Kibírtam. Retor is nehezen hitte el,de mikor megtörtént, elkezdett rendesen tanítani, nehéz terepkre küldött egy magmban kellett vért szívnom. Így ment ez hosszú ideig, azt hittem egy idő után megfogom szeretni a mesteremt, de tévedtem , 17 évesen is ugyan úgy gyűlöltem mint 9 évesen. Egy nap ,mikor egy fiatal lányt akart becserkészni, lelődtem egy ezüst golyós pisztolyal. - hosszú ideig nézett egy kiálló kőre a falban , elbambult, de tovább folytatta. - Felszabadulás volt a lelkem számára.  Végre azt csináltam amit igazán akartam...vándoroltam a világban ... - most rám pillantott varázslatos szemeivel, tudtam ,hogy mi fog következni, egy részem hallani sem akarta, de a másik... - ekkor hallottam meg a nevedet.  -elmosolyodott ,s elsütötte a szemét,apró vágyat éreztem,hogy fejemet a vállára hajtsam, de ritka pillanatomban az eszem győzött.

- Miért írtad meg azokat rólam? Az egész CIA  a nyakadra hoztad...és az enyémre! - suttogtam.

- Előcsör csak a nevedet hallottam, majd láttalak bevetés közben, láttama szenvedélyt a szemeidben mikor vért ittál, láttam ,ahogy öleled a szerelmed... - nem mondta ki Matt nevét, valahogy nem is vágytam rá,hogy ki mondja.

Végre a nap is lement, nem vettem észre,mélyen aludtam Mika ölében, valószínüleg a beszélgetésünk után szenderedtem el, nem keltett fel. Legalábis napnyugta utánig...

-Tina... -szólongatott, de én nem reagáltam rá. -Tina, mennünk kell. - ismét semmi reakciót nem várhatott el tőlem. Végre hetek óta megpihentem, s eszem ágában sem volt elrontani a percet.
Hirtelen valami puha érintette az arcomat, hűs volt és puha. Egyre inkább az ajkaim felé közeledett, s a következő pillanatban már hevesen csókolóztam valakivel. És hirtelen valami bekattant az agyamban: kivel?

-Mika! - kiáltottam fel, s határozottan eltoltam magamtól. - Mégis , mit gondolsz, mit csinálsz? - befogta a számat, s lepisszeget.

-Halkabban! Ha a többi rab megtudja ,hogy itt vagy... - erőszakosan eltoltam a kezét.

-Nem érdekel - mégis lejjebb vettem a hangomat. - Hogy voltál képes megcsókolni??? - kezeivel nyugtatgatni próbált, de még inkább felidegesített vele.

- Csak így voltál képes felébredni, nem akartam semmi számodra rosszat! - hirtelen megint befogta a számat, s az ablak felé mutatott, esteledett. - A háborgásodat légyszives tartogasd máskorra, most inudulunk! - mondta, de egy szisszenéssel, összerogyott. Utánna akartam kapni, de eszembe jutott,hogy most haragudnom kéne rá. - Még mindig gyenge vagyok...- lihegte. Elgondolkodtam, először rá, majd a kezeimre pillantottam, az egyetlen megoldás jutott az eszembe. Kezeimről ismét ránéztem, megbarátkoztam vele, hiába volt ez az előző csók, a legbensőbb mégis csak bevallotta: jól esett. Így hát felemeltem a hajamat a vállamról.

- Harapj meg... -súgtam neki, mire szemei elkerekedtek.

-Mi?? Dehogy! Soha! Soha ,nem harapnálak meg!

-Ne vitatkozz, a rabok vére nem elég erős neked, régóta nem ittál, ha az én véremet iszod sokkal több erőhöz jutsz, ami talán elég lesz arra ,hogy kijussunk! - megrázta a fejét.

-Rohadjak meg itt, de nem iszom meg a saját királynőm vérét... - hatalmas csattanás terjedt el a börtönök között, jól pofánvágtam Mikát, de úgy tűnt meg se kottyant neki, pedig tényleg nagy volt!

- Ne vitatkozz velem - újra felemeltem a hajamat. - nincs értelme... - végre belement, bár  nagyon vonakodott. Éreztem ,ahogy a fogai belehatolnak a nyakamba, s ahogy szívni kezd, az 5. nagy kortynál megállt. Meleg szemeit rám mereztette, azt gondoltam nem fog megállni ilyen kis mennyiség után, de megáll.

-Menjünk...- mondta, mielőtt még én mondhattam volna valamit, felsegített a földről, előre ment, s egy határozott mozdulattal szét feszítette a rácsokat.

-Hihetetlen erő... - motyogta, s hátra nézett vörös szemeimbe. Felém nyújtotta a kezét, s megfogtam, kimentünk a közös cellánkból. Ismét ő törte be az ajtót, már az első falon, az első dolog amit megláttunk az egy körözési papír volt. Valami középkori és japán DaVinchi ős lehetett a rajzoló, mert tökéletes másomat találtam a képen.

- Meggyőző... - mondtam ledöbbenve. Hirtelen szembe fordult velem és végig nézett rajtam.

-Valószínüleg már kirakták a képedet szerte a palotában, a legjobb lesz , ha szépen átváltoztatunk téged... - kíváncsin felhúztam a szemöldökömet.

-He? - nem szólt semmit, csak kiengedte a hajamat, nem szóltam közbe, valahogy nem vitt rá a lélek. Kiengedte a fonataimat, kisímította a hajamat, aztán a hajam felső részét feltűzte, a másikat szabadon hagyta, majd kutatni , mikor befejzte , kutatni kezdett övtáskájában, ami jól az inge alá volt rejtve.

-Bingó! - kiáltott fel, s előhúzott egy kis , hihetetlenül vékony zöld korongot. Felém nyújtotta.

-Ez meg mi? - kivettem  akezéből és közelebről szemügyre vettem.

-Mondjuk, őgy ,hogy a modern kontaktlencse elődje... - elmosolyodott. - az utóbbi itt töltött félévben sokszor próbálkoztam szökéssel, mindig elkaptak, a katonák már annyira unták ,hogy fogadásokat kötöttek, hogy hányadik alkalomra sikerül elszöknöm, már en m veszik a szökéseimet komolyan. Úgy mondják, hogy levegőzni megyek, aztán vissza a hűvösre.Ezt a kis édest - mutatott a kezemben tartott lencsére. - 3 hónapja szereztem a börtön igazgató szobájából. Rakd fel! - engedelmeskedtem neki, bár először iszonytató, csípős érzés volt, s még könnyeznem is kellett, pár perc múlva megszoktam.

-Na milyen? - néztem rá, újdonsült élénk zöld szemeimmel. Éreztem ,hogy büszke a művére.

-Engem ez jobban meggyőzött mint az az utánzat ott a falon. - pillantása rávetült az övembe csúsztatott térképre, szemét összeráncolva elkérte tőlem, én kézséggel átadtam. Nagy áhitattal nézegette a papírt, szemében döbbenés tükröződött.

-Ezt meg hol szerezted? -kérdezte, ugyan azzal a döbbenettel, bár nem értettem miért. Vállat vontam.

- A cellám előtt volt a falon, valószínüleg az engem örző disznónak hagyták, ne hogy eltévedjen...

-Ilyesmit nem hagynak egy szolgának - mondta, és elém tartott a papírt, majd megfordította, egy  versnek tűnő szöveg volt rajta:

-Ez nem lehet igaz... -nyögtem , majd rápillantottam, hangom a döbbentettől lehalkult. - Láttam már ezt a szöveget...

-Én 6 hónap szökései folamán csak ezt a térképet kerestem minden hol, azért mentem be a börtön igazgatóhoz is, de nem találtam, tudtam,hogy létezik ez a térkép - újra a térkép részére fordította. Az egyes szobák körvonalai elmosódtak, csak annyit lehetett látni,hogy melette egy ugyan olyan szoba van. Végig vezette az ujját.

-Látod ezeket? Ezek titkos szobák, helységek, titkos utak , amik kifelé vagy több más szobához vezetnek, ezért nem hagyhatták ezt az őrödnek, eddig még maga a palota ura sem tudta ,hogy hol van!

-Na ,de akkor ,hogy került a falra ? - kérdeztem. Vállat vont.

- Én magam sem tudom, pedig nagyon sok hírt , pletykát hallottam erről a papírról, sosem tudta senki sem, hogy hol van, ezért is vagyok annyira meglepve,hogy nálad találtam.... - nem tudta befejezni, az előttünk lévő folyósón kiáltásokat hallottunk. Megragadta a csuklómat és jobbra kezdett húzni, ahol csak egy ablak volt.

-Ki akarsz ugrani? - rökönyödtem meg. Rám kacsintott.

-Sokadszori próbálkozásra én már profi vagyok benne, megbízhatsz bennem... - kinyitott az ablakot, s lenéztünk a 20m-es mélybe.

-Nem .... nem nem - hátra ugrottam , de visszatartott, az őrök közelebb értek, már csak pár méter választ el tőlük.

-Nyugalom, nem lesz semmi baj, csak kapaszkodj jó erősen belém...

-Lefogok zuhanni! - fakadtam ki. Nem voltam hajlnadó leugorni, hiába a feszéj, egyszerűen nem ment! Ekkor Mikánál betelt a pohár, megragadta a karomat, magához húzott, átkarolt, és legrott!!

Köpni-nyelni nem tudtam a félelemtől. Csak annyit láttam, hogy a talaj rohamosan közeledik és én semmi be se tudok kapaszkodni. Becsuktam a szeme, háthafelébredek egy rossz álomból. Pár másodperc múlva már ki is nyitottam és a szem elé tárult egy csodálatos kép. Egy tó tárult elébünk, amin híd ként köveket raktak bele, hogy azon lehessen átkelni.  Egymásra mosolyogtunk a látványtól, s elindultunk előre, hamarosan zaj, zsivalgás csapta meg a fülünket, én idegesen felkaptam a fejemet, de ő csak rázta a fejét a sötétben.

-Ma van a Nagy Termékenységi Ünnepség, mondhatni egy fesztivál itt a palota előtt és a palotában, eltudnánk vegyülni... - bólintottam,

- Próbáljuk meg. - elindultunk az ünnepség irányába. Sátrak, kirakodó vásár körös-körül. Rengeteg ember özönlött ide, vének, ifjak, nők és férfiak. Már megnyugodni kezdett a szívem mikor katonák tűntek fel előttünk, s Mika abban a pillanatban berángaott a mellettünk lévő utcába.Maga elő nyomott a falnak és befogta a számat ( már megint és nagyon diegesített!)

-Csss! - halgattunk, hallottuk a katonák súlyos lépteit ,ahogy a megvilágított macskaköveken lépkedtek.  - Jól van ,gyere! - kézen fogott és kivezetett.

-Miért viselkedsz úgy velem mint egy egy évessel? -fortyantam fel.

-Mert nélkülem elvesznél! - jelentette ki nyíltan. Szét nézett ,mikor nem látott sehol katonákat egyenesen belevetődtünk a tömegbe. Elmentünk egy szöveteket, sálakat áruló sátor mellett, Mika feltűnés nélkül felkapott két fekete sálat és gyorsan elhúzott.

-Ez nem volt semmi... - ravasz mosoly jelnt meg az arcán.

-Végre hazsnát vehetem Retor mester tanításainak, ez az egyetlen haszna - fortyant fel. - Takard el vele az arcodat - felém nyújtotta az egyiket, gyorsan megtettem, csak az egyik szememet hagytam szabadon, hog azért lássak is valamit.

-Ki gondolta volna,hogy a zöld szem ilyen hatásos lesz? - büszkélkedett Mika. Gorsan megláttuk a palotából kivezető kaput, már csak pár lépésnyire volt, összenéztünk.

-Mehetünk fenség? - kérdezte mosolyogva. S bár azt írhatnám, hogy én is visszamosolyogtam, megfogtam a kezét és kisétáltam vele a kapun, de nem így volt. Oly sokszor elképzeltem ,ahogy bólintok és eltűnök vele a meszsi erdőben, de akkoriban makacs voltam, szörnyen makacs.

-Nem...  suttogtam, s visszafelé indultam a palota felé. Megrökömyödve utánnam nézett.

-Hogy mi?? - megállított és maga fel fordított a vállaimnál fogva. - Megőrltél? Épp,hogy csak kijutottunk, katonák keresnek bennünket az egész területen, mégis mi a fenéért kéne visszamenned? - levettem a tekintetem róla.

- Mika, 5000 aranyat kínáltak fel nekem tegnap, egy férfi fizette volna ki, hogyí kísérjem el ide a palotához, de az a rohadék megölte őt, a vár ura...

-Dareko? - kérdezte.

-Foggalmam sincs róla,ogy hívták, csak annyit tudok,hogy leütött és bezért a cellába, hát én ezt nem nézem el neki! A vámpír leggyengébb pontja a büszkesége, ez a mocsok az enyémet a földbe tiporta azzal,hogy csak úgy leütött, légtételt követelek, ami egyenlő a vérével és az 5000 aranyammal! - először őrültnek nézhetett,de szerencsére ő is vámpír volt, együtt érezhetett velem, mondjuk az ő becsülete is rég a béka feneke alatt volt, de láthatólag őt ez nem igazán zavarta.  Lázadó, szabály kerülő volt, nem tartotta fontosnak vámpír létét, de én igen. És ezt elfogadta.

-Nos -akkor hajolt megelőttem ,s a vár felé mutatta az utat. - fenséged akkor méltóztassék követni.

- arcomat letakarva haladtam mögötte, kezét fogva. A palota egyre csak közeledett felénk, nagy sóhajtások hagyták el ajkaimat , azt hittem már nem látom többször. Hirtelen megszorította a kezemet, és hátra kiáltott.

- Be a sikátorba! - nem tudtam mi történt, annyira elgondolkozta,hogy észre sem vettem semmit. De követtem őt, mikor a hátam mögött is kiáltottak.

-Hé, azok nem ők? Ezek a szökött rabok! - persze ezt mind japánul mondták, de hangos lépteket hallottam, így hát valószínüleg ezt mondták.  Én is elkezdtem futni a szűk sikátorban, ami egy másik utcára vezetett, a tömegben nem vesznek majd észre... Mika előttem futott.

-El kell vegyülnünk, takard el jobban az arcodat! - mondta és szabad kezével ő is megigazította magán a sálját. Hirtelen megálttam, megfordultam, mögöttünk senki, ő is hátra nézett.

-Nem minket kerestek? - kérdeztem. Megrázta a fejét, de még mindig ideges volt, még minig előre haladtunk, kiértünk egy másik utcára, úgy látszik fő utca volt ugyanis a tömeg sokkal nagyobb volt, gyerekek, férfiak és nők. Egy falhoz húzott és maga előtt tartott, szembe néztünk egymással.

- Dareko nincs a palotában...

-Mi??- fortyantam fel. De rögtön befogta a számat.

- Halkabban - körbe nézett a tömeg még mindig nem vett észre minket, az emberek vásároltak, nevettek , szórakoztak. - Ez egy olyan ünnepség , ahol az úrnak is részt kell vennie, valószínüleg egy sátorban van , amit rengeteg szolgája őriz. - levette számról a kezét.

-Miért vagy benne olyan biztos?

- Mint már mondtam 6 hónapja vagyok itt, sikerült megfigyelnem őket, 4 hete volt egy nagy árulás, egy merénylet az úr ellen. - mélyen a zöldre festett szemeimbe nézett. - Az az alak , aki miatt ide jöttél, meghalt , ugye? - bólogattam, egy picikét elmosolyodott. - Gondoltam... Mit mondott mi előtt meghalt?

-Watenonak hívták, ha jól emlékszem - fejemhez kaptam, próbáltam emlékezni. - Nem is tudom..előtte csaptak le...zavaros minden - ideges szemei láttán, tudtam ez  fontos lehet. - Azt hiszem Dareko visszautasított a szolgálatait.Ő mentegetőzni próbált, de meghalt.

-Bizony, az ami miatt megölette a megbízódat az a merénylet volt. Akár mennyire is nagy hatalma van annak a mocsoknak, vannak ellene lázadók is, vegyük például a tanácsosait. 4 volt , Ichoru, Techie, Lodai és Wateno. Ezek a tanácsosok mindig ott voltak, minden helyzetben , mikor Dareko gyenge vagy erős volt.

-Ismerték minden gyenge pontját - válaszoltam, bólintott. Kezdett világossá válni a kép. Dareko csak is azért tartózkoddik ide kinn, mert a népe ezt követeli, de amúgy a palotájában bújdosna merénylőket keresve. Megint elgondolkodtam, s közben át tekintettem Mika válla fölött...fekete ruhájú alakok közeledtek, nem rohantak, de oldalukon kard volt. Elkerekedtek szemeim.

-Katonák... - suttogtam alig halható hangon.

-Mi... - értetlenkedett Mika, de én hirtelen megfordultam és neki toltam a falnak, most már ő láthatta a hátunk mögött jövő alakokat, ő is elcsodálkozott.

- Most, mit... - akartam kérdezni, de nem tehettem semmit, mert hirtelen magához húzott, nagyon gyorsan, és nagyon erősen tartott, s hevesen megcsókolt. Még a kezeimet is lefogta ( nem mintha  , nem tudtam volna kiszabadulni, csak hát ez a pasi megérte ,hogy fogvatartsonXD) . Megállt és a fülembe súgott.

- Elmentek ... - olyan közel volt hozzám,  biztosan hallotta a szívem dobogását.Megragadta a karomat és újra elindultunk, a kezdeti sokkból helyre jötten követtem őt. Újra előadta a verzióját.

- A merénylet után, megkínozták azt a két szerencsétlent, tudom milyen volt - mormogta csendesen. - ott voltam. Csak annyit makogtak, összeesküvés Dareko ellen. Az úr persze rögtön gyanakodni kezdett, az nap volt valami ami miatt nem tudott volna harcolni, de mi volt az?  Ezen töröm a fejem már régóta. - próbálkozva felém fordítottam az arcát.

- Azt akarod mondani,hogy az nap meg volt a gyenge pontja? - bólintott. Folytatta, s közben csak előre felé menekültünk, a füstös levegőtől köhögnöm kellett, annyi ember volt, a nagy zsibongás...

- Az úr persze rögötön végzett 3-mal, csak Wateno maradt, valahogy ő elmenkülhetett, nem tudom biztosan. Csak annyit ,hogy a másik három bizalmast kíméletlenül végezte ki a puszta kezével. - felhorkantott. -Az a rohadék mindig maga öli meg az árulókat, sosem hallottam olyan esetről, ahol egy árulót ne ő szégyenített és ölt volna meg.  - elfintorodtam a mondataira. Belém furta tekintetét, mintha rám lett volna írva a válasz.

- Hogy halt meg Wateno? - jött a kérdés, ismét fejemhez kaptam, az az ütés elég nagy lehetett, ha még erre sem vagyok képes emlékezni.

- Azt hiszem egy nyíl volt, gyors halál, Dareko csak intett a fejével.... - motyogtam, majd meglepődtem a saját szavaim hallatán. Felkaptam a tekintetemet. - Nem ő ölte meg, de Wateno végülis az ő szemében áruló volt... - nem tudtam biztosan, hogy mondataim értelmesek.

- Volt valami különös a tegnapi napban, ami kapcsolatban lehetett 4 hete, a merénylettel? - minden emlék képet a fejembe csődítettem; a kocsma; Wateno megkér,hogy kísérjem őt el a palotáig; Wateno meghal; oda az 5000 aranyam:'( ; fejbe csapnak; álmosan kelek fel egy cellában; kinézek az ablakon; teli hold van; elveszem a térképet...  Villám csapásként ért a megoldás.

- Teli hold - suttogtam, mintha magam sem hinném el. -Teli hold volt tegnap este! - ő is felkapta a fejét, szemébe csillogott az izgatottság.

- Ezaz! Össze áll a kép. Wateno volt a legöregebb a tanácsosok között, a merénylet után, szép csendben elment, azt mondta család látogatás, közben Dareko összeesküvést szimatol, kivégzi a három másik tanácsost. Mint egér a kuckójából Wateno pár hét után előbújik, s pont teli hold napján, azt hitte megzsarolhatja Darekot, azzal , ha nem fizet neki...

- Mindenkinek elmondja a titkát! - folytattam én, mindketten boldogok voltunk , megtaláltuk a válaszokat. - De azért felbérelt engem ,hogy védjem meg a palotáig, félt,hogy Dareko katonáival rátámadhat. Csodálkoztam is én ,hogy ennyi pénzt ajánl fel ilyen kis munka miatt. Viszont az ajtóban a maga biztos Dareko lelöveti Watenot, mielőtt az elmondhatná a titkot.   - elharaptam a számat. - Nem ,valami nem jó...

- Mi ? Mi nem jó? - kérdezte meglepődötten.

- Hát én, - kezdtem. - Miért nem ölt meg, gondolhatott volna Wateno cinkosának és akkor megölethetett volna, de nem tette , helytette bezáratott abba a cellába, ahol ez a furcsa térkép függött... Ennek mi értelme? - nyögtem, s talán összeisroskadtam volna, a tömeg egyszerűen irritáló volt, szédültem, a látásom zavaros volt, szerencsére ott volt az én hősöm, Mika.

- El ne ájulj itt nekem! - mobdta és átfogott, próbálta bennem tartani a lelket. - Gyerünk, Tina! Térj magadhoz! - imbolyogva, megálltam a lábaimon, még mindig forgott velem a világ, de legalább a látásom és a hallásom helyre jött.

- Jól vagyok - de még mindig belé kapaszkodtam, nagyot nyögtem , mikor megpróbált felkapni.

- Gyere, el megyünk innen -félre húzódtunk a vásárból. Távol, egy folyó mellé, ahol csend volt és nyugalom.

- Mi? - nyögtem és felültem fektemből. Még mindig éjjel volt, de pár órával később lehetett. Mika nyugottan pihent egy fa tövénél, épp a folyó mellett, elmosolyodtam. Így nem is volt olyan szükséges üldözni Darekot, tudtuk a gyenge pontját, már csak az a kérdés mikor használjuk ki? Csendben mellé lépdeltem, csak óvatosan , ne hogy felébredjen. Elnéztem fáradt arcát, tényleg aludt. Bár számomra hihetelten volt éjjel aludni, de lássuk be 6 hónapon át nem számított neki, az ,hogy vámpír-e vagy sem, vagy ,hogy él-e vagy sem. Leguggoltam elé, fekte , kócos haját kisímottam a szeméből. Elmerengtem az arcán, olyan nyugodt volt. Most voltam képes először józanul gondolkodni, vagy is nem, tévedek. Két világ közt lebegtem, egyiken ott volt Matt, a másikon ő . Istenem ,olyan félelmetes érzésem volt, ki tudja ,hogy Matt él-e még? És itt van, Mika, aki talán...

- Miért bámulsz rám? - kérdezte hirtelen, még mindig csukott szemekkel, először azt hittem álmodik, de megragadta a csuklómat és magára rántott. Úgy estem rá, mint egy zsák krumpli.Nem szóltam semmit, csak a fejemet a mellkasára hajtottam, hallottam a szívdobogását.

- Érdekes - mosolygott még mindig erősen tartva. - Pár órával ezelőtt még megpofoztál volna, pedig most is ugyan azt tettem. - felhorkantam és befogtam a száját.

- Sajnos, most nincs elég erőm, de a kedvedért biztos feltudnálak pofozni, ha annyira akarod - elmosolyodott. Leemelte ajkairól a kezemet és megcsókolta.

- Mennünk kellene - motyogtam  és feltápászkodtam róla. Kérdően nézett rám.

- Biztos vagy benne? Az előbb elájultál... - megárztam a fejem és kezemet nyújtottam feléje, hogy ő is felálhasson.

Újra a sátor előtt találtuk magunkat, csak most hátulról közelítettük meg. Megegyeztünk,hogy mind kettőnkre egy-egy őr jut. Hátuk mögé sonforáltunk , én egy határozott mozdulattal kicsavartam a nyakát, Mika pedig a saját tőrével döfte hátba a katonát, de az nyöszörgött, s nem szándékozott meghalni egy könnyen, ezért társam elvágta a torkát is.

- Szép... -ismertem el, mire ő meghajolt. A sátor alatt lopóztunk be. Egy gyertyákkal megvilágított helyre érkeztünk, előttem Dareko fürdőzött, azt hittem aludt, s közelebb lopóztam hozzá.

-Hmmm - nyögte, mikor hallotta lépteimet. - te vagy az Yuri? - nyögte, mire megkönnyebültem.Majd kérdően néztem Mikára aki homlokára csapott, jelezte,hogy válaszoljak neki.

- I-igen uram - mondtam, s megint kérdően néztem Mikára. P gondolkodóba esett.

- Ő Dareko ágyasa...- suttogta Mika , mire én szemeimet forgattam, tudtam mit kell eljátszanom. Közelebb léptem a csukott szemű úrhoz.

- Fáradtnak látszol uram - motyogtam, s előkaptam a tőrömet. Dareko nagyot bólintott.

- Megszökött....az a cafka akit tegnap Wateno hozott, elszökött... - a cafka szóra már majd nem ledöftem, de megállítottam magam.

- És az miért olyan nagy baj , nagy uram? - tettem a kíváncsiskodó nőt. Dareko összeráncolta a homlokát.

- Valójában én sem tudom... volt benne valami, nem öltem meg, csak fejbe ütöttem egy székkel, még külön cellába is rakattam, de megszökött, a rabok pedig még csak nem is látták őt. - elgondolkodott. - Tényleg nem tudom miért is nem ölettem meg, olyan vér vörös szemei voltak - úgy éreztem ,most jött el  a pillanat, leguggoltam elé és kivettem a lencséket.

- Talán ilyenek ?- a szemeimtől felugrott ültéből a kezdetleges kádban.

- Mit akarsz? - nyögte, tudta, hogy nem tehet ellenem semmit, hisz az nap is telihold volt.

- Csak a pénzem - mondtam egyszerűen, mie ő egy kis szekrényecskére mutatott, bólintottam , de ott maradtam még egy kicsit bezsélgetni vele.

- Hihetetlen ,hogy egy ilyen gyenge férfit tartanak olyan nagyra- mondtam tűnődve. Dareko felemelte a fejét,hogy vágjam el a torkát.

- Inkább vágd el a torkom, de a becsületemet, ne tipord a földbe - bólintottam.

- Ahogy akarod - és egy gyors mozdulattal megszabadítottam  a fejét a nyakától.

 

Pár perccel később már a palota kapuján kívül ácsorogtunk, oldalamon egy erszényecske.Mika és én egymás szemébe néztünk, egy érzékeny sóhajtással kisímította szememből a belelógó tincseket.

- Gondolom, még nem akarsz velem együtt hazamenni ... -megfogtam a kezét és megráztam a fejemet. Nehéz volt, be kell vallanom, már akkor nagyon megtetszett, de a térkép és az idézet magyarázatot követelt.

- Sajnálom - motyogtam. - Meg kell fejtenem egy-két dolgot. Bólintott.

- Remélem látlak még, nem könnyű téged kiverni a fejemből - mosolyogtam.

- Nem is kell... ugyan azt érezzük mind a ketten, nem csak te szenvedsz - szavaim hallatára kikerekdtek szemei, magához húzott és átölelt. - Csak várj rám , várj rám a saját időnkben... Nem kell sokáig várnod, mondjuk úgy hogy az újságod jó kritkát kapott -elnevette magát.

- Várni fogok rád - elengedett, s elengedte a kezemet, s a nap utolsó sugaraival eltűnt a szemeim elöl.