Hamono, Liona és Xelosz megoldása

Hamono  2007.10.23. 10:12

- Lássuk csak - mutattam rá az enyhén régi térképre. - ha jól veszem ki akkor pont a ..a... legmagasabb toronyban kötöttem ki ???? - szemeim elkerekedtek a térkép látványán. Nem csak azért mert elég nagy utat kell kifelé megtennem  , ha nem mert minden ajtó tömör vasból van és csak kívülről, az őr cserénél nyitják ki.  Egy határozott mozdulttal letéptem a térképet a falról és dühöngve összecsavartam. Majd az ájult őrhöz fordultam, aki dagadt hasán feküdt. Leguggoltam és megakartam fordítani, de nem voltam pont erőm teljében és nem igazán ment. Már épp sikerült volna, amikor a vas ajtó megöl kiáltásokat hallottam.  Az ajtó megrázkódott, de utána semmi, kirántottam a Shurikent.

- Na végre egy kis izgalom! - az ajtót ekkor egyre hevesebb döngések rázták meg. - Gyere csak!

Már előre kiélveztem a harcot és sok gyilkoló katonára számítottam.. az ajtó nyikorgó hangokkal

ledőlt, s az ajtóban Xelosz állt. Döbbenten néztem rá.

- Te meg mit keresel itt? - futottam a ölelő karjaiba.

- Kdar megérezte, hogy történt veled valami baj, azonnal rohantam abba a kocsmába ahol utoljára láttak, ott megmondták ,hogy egy kövér alakkal mentél a Himeji-jo palotába, és... - nem tudta tovább mondani mert a folyosóról iszonytató nagy üvöltések hallatszottak.

- A katonák! - kiáltotta, megragadta a kezem és az ajtóhoz akart rántani, de nekem jobb ötletem támadt és én kezdtem el húzni az ablakhoz.

- Mi a? Liona? - csodálkozott.

- Hallgass és kövess, az ablakon keresztül egyszerűbb. - kihúztam a kardom és a rácsra csaptam, az mintha üvegből lenne , tört össze. Felugrottam az ablakba, és letekintettem a sötét mélységbe, ez kissé megijesztett, hisz még mindig nem voltam erős, de a makacsságom kitartott.

- Igyekezz! Jönnek! - kiáltotta Xelosz, aki az ajtóban állt. Intettem neki ,hogy jöjjön. Mikor mellém ért, erősen magaházoh húzott. - Felkészültél? - sóhajtottam, és bólintottam. Neki készültünk az ugráshoz, de a palotát hatalmas mennydörgés rázta meg, olyan erős, hogy lecsúsztam az ablak széléről és egyenesen a mélybe zuhantam volna, ha nincs ott hű férjem. Iszonytató gyorsasággal elkapta a karom és tartott, a nagy sötétségben viszont megláttam az egyik tetőt, ami közel volt.

- Eressel és te is ugorj! - szóltam ő bólintott. Hirteln zuhanni kezdtem és ahogy vártam pont az egyik alattunk lévő tetőre. Xelosz is megérkezett, épp időben mert a katonák hirtelen megjelentek az ablakban ahonnan kiugrottunk. Az eső szakadni kezdett és a nagy víz függönyön keresztül alig láttunk valamit. Lenéztem , alattunk még 4 sor tető volt.

- Ugrás! - kiáltottam. És egymás után pattogtunk a a cserepeken, már sz utolsón vvoltunk, de a talaj még mindig messze volt. A katonák viszont nem adták fel, pontosan az alattunk lévő ajtón özönlöttek ki.

- Mit szólnál egy kis bemelegítéshez? - kérdeztem bátran, éreztem , hogy Xelosz kajánul elvigyorodik.

- Benne vagyok! - mondta és még egyet ugrottunk egyenes a katonák sokaságába. Felemeltem a kezem és hatalmas tűz karikákat formáltam vele a zuhatagba, az ellenség orítása felemelő érzés volt, Trien számára, szegényt rég engedtem gyilkolni, ha csak egy napig nem érzi a vér édes illatát, magától kitör, de most boldogan adtam át a testet neki. Xelosz is boldogan köszöntötte:

- Egy kis gyakorlás Trien? - kérdezte és kihúzta az Ondilt. Trien nevetése is oly ördögi volt, hogy a katonák fele beleborzongott.

- Versenyezzünk! - kiáltotta és ő is elővette a Shurikent, s lesújtott, a kard éle pár percel később csak a vér piros színében úszott, emberi vérben. Az elején minden rendben ment, a hullák úgy estek a földre mint a víz cseppek. De ez nem tartott sokáig, egy figyelmetlen pillanatban éles fájdalom nyilallt, a nyakunkba. Trien ijedten nézett a fekete folyadékra, ami a sebből szivárgott.

- Méreg... - csak ez az egy szó hagyhatta el ajkunk, ez az erős méreg megállíthatatlanul terjedt a testünkbe és meghaltunk...elmerültünk a nagy sötétségbe.

Mint a fuldokló , aki felszínre ért vettünk levegőt. Egy nagy szénában találtam magam, s körös körül holtak vettek körül. Egy halvány mosoly jelent meg arcomon,  elővettem a mérgezés ellen védő talizmánom. Annak zöldes fénye, soha nem alszik ki.

- Tudtam ,hogy még egyszer hasznodat veszem. - Felültem és lesepertem magamról a szalma szálalakat. ' De hol van Xelosz?' - kérdeztem magamban, mikor valami mocorgást észleltem a hátam mögött. Megfordultam, férjem láncra verve fügött az egyik falon, szinte kábultan. Az nyakábol is az a fekete méreg szivárgott. Mosolyogva mellé sétáltam.

- Kelj fel! A méreg már úgy sem hat! Neked is van talizmánod! - mondtam unottan. Ő sóhajtva fel emelte a fejét és egy erőtlen mozdulattal letépte magát a fallról.

- Áh, nem ér, hogy te sosem aggódsz miattam! Pedig én halálra idegeskedtem magam mikor Alia sírni kezdett és Kdar is megérezte , hogy bajban vagy.- vállára tettem aa kezem.

- Legközelebb legyen hatásosabb a seb, talán akkor sikerül szívrohamot kapnom. - elmosolyodott és kézen fogott. Én is mosolyogtam. - menjünk, már látni akarom a gyerekeimet. - körül néztem. - Úgy látszik a legmagasabb toronyból , a legmélyebb pincébe kerültünk, legalább itt nem kell ugrani! - odasétáltam az ablak alatti falhoz és egy határozott mozdulattal beleütöttem, azon a helyen egy hatalmas lyuk tátongott. Összecsaptam a kezem. -Na , úgy látszik teljesen vissza tért az erőm! -Xeloszt nem zavarta , hogy egyetlen szerelme képes volt betörni egy tömör falat,már megszokta. Átléptem a romokon és egy út állt előttem. Sok fa és friss reggeli levegő. elindultam a térkép szerint a második úthoz, ami kifelé vezetett, ha onnan kiérünk akor már csak egy fal választ el minket egy folyótól. Ám egy ismerős , recsegő, mély hangot hallottam.

- HOGY HOGY MEGSZÖKTEK???? HISZ MEGHALTAK!!!!!! - ' Ez az a szemét féreg aki bezárt ide tegnap! Most megfolytom!' - gondoltam és hirtelen visszafordultam, de Xelosz megragadta a karom.

- Rossz irányba mész! A célpontod egyenesen előttünk van! - mutatott egy erdei ösvényre, csak ugyan onnan hallatszott a hang. Pár percen belül már szemben találtuk magunk a Himeji-Jo palota urával.

- Liona a szökött védelmező szellem és Xelosz a lázadó isten. - köszöntött minket elismerő mosollyal. - Ha ti itt vagytok, akkor a gyermekeitek sem lehetnek messze azzal a macskával. Ha titeket megöltelek, mutatott ránk. - megkeresem őket és... - itt elgondolkozott. - majd én felnevelem őket. Sosem hallottam volna, hogy két kisbaba ekkora erővel rendelkezne. Az ő segítségükkel én uralhatom mondjuk... az egész világot... az istenek már gyengék, nem tudnak rendesen irányítani, itt az ideje egy új nemzedéknek....

- BEFEJEZTED????? - kiáltottam idegesen. - Már bocsánat ,hogy így megzavarom a képzelgéseidet, de először ölj meg minket!- azzal egy hatalmas tűz áradatot zúdítottam rá. Láthatólag, ez váratlanul érte, ugyan is a fél testét megégettem. De ő csak nevetett.

- Hát te nem is segítesz a feleségednek? - kérdezte Xelosz, aki kardjára támaszkodva figyelt.

- Félek zokon vené és megsértődik nem lesz könnyű kibékíteni, ráadásul fárasztó napunk volt essünk túl a nyálas ' én leszek a világ' ura szövegen és dögölj meg! - mondta halál nyugodoton és telekinetikus erejével rázudított egy fát a palota urára. De ez nekem volt elég. Kihúztam a kardom és lecsaptam a fejét. Elégedetten néztem szerelmemre.

- Na most már mehetünk haza!