-         Bajt baj követ. – sóhajtottam fel. – Már csak azért sem fogok megfutamodni, végzek azzal az átkozott emberrel.

Szépen elindultam, utam nyomát az őrök dőlése jelezte. Sötét volt, annyira nem tudtam tájékozódni, még a térkép után sem. Találtam egy díszes ajtót, gondoltam próba szerencse. Ha rossz ajtó, akkor is csak az agyonlövés lehet a legrosszabb. Így hát benyitottam. Ahogy benéztem, szó szerint ledermedtem. Az én szerencsémmel hol kötöttem ki mit gondoltok? Hát a palota urának „szórakozó szobájában”. Az egész szobában kb. 20 vagy 30 erősen „szellős” ruhába öltözött lány kuncogott, amikor megláttak. Hatalmas sikollyal berántottak.

-         Áááááááá! Hölgyeim, kérem! Én nős ember vagyok!

-         Az nem fontos. – kuncogott az egyik.

Nyeltem egyet. „Chiaki megöl, ha ezt megtudja” – gondoltam magamban miközben próbáltam szabadulni.

A lányok erősen tartottak. Eszembe jutott valami.

-         Nézzétek, ott van a Nagyúr! – mutattam az ajtóval ellentétes irányba.

Erre az összes lány egy hatalmas „Jaj” kíséretében odafordult, én meg mint az ágyú kilőttem magam, feltéptem az ajtót, majd becsuktam és a biztonság kedvéért kívülről bezártam. Egy hatalmas sóhajjal kifújtam magam.

-         Én is mindig a legjobb helyre megyek be. – aztán nem tétováztam tovább, hanem elindultam a trónterem felé.

Kis idő múlva újabb díszes kapu köszöntött.

-         Adja az ég, hogy ne egy újabb hárem legyen. – majd benyitottam.

Hatalmas kő gördült le a szívemről, amikor benyitottam. Jó helyen jártam a trónterembe. Amikor az őrök megláttak rögtön nekem akartak esni. Kitértem a lándzsák elől és egy jól irányzott fejbeütéssel elkábítottam őket. A palota ura kinyitotta a száját hogy mondjon valamit, de aztán lenyelte. Én nyugis léptekkel odasétáltam.

-         Szóval megkapom a fizetségem?

-         Felejtsd el ostoba szolga!  Nem érdemelsz te semmit, még egy tányér maradékot sem!

-         Úgylátszik nem voltam érthető. – mondtam nyugodtan de mégis fagyos hangon. – Ideadod a pénzem?

-         Mindjárt megmutatom mit érdemelsz! – ezzel felállt és egy jókorát bemosott nekem.

Repültem vagy 10 métert.

-         Ha harc hát legyen harc! – kiáltottam és újra ott termettem előtte.

Most rajtam volt a sor, felemeltem a ruhájánál fogva és én is bezúztam neki egyet.

-         Ezt kapod a börtönért!

Újabbat bemostam neki.

-         Ezt meg azért mert ugyanolyan ajtót csináltattál a kis háremedre mint a trónterembe.

Újra száguldott az öklöm az arcába.

-         Ezt meg azért mert kölcsönkenyér visszajár.

-         Odaadom, odaadom, csak fejezd be! – könyörgött belilult képpel.

-         Így már jobb. – feleltem elégedetten és ledobtam a földre.

Remegő kezekkel kereste elő az erszényét és a kezembe nyomta.

-         Csak ennyi van nálam…

-         A semminél ez is több. Örülj hogy nem végzek veled. – ezzel hátat fordítottam és elindultam kifelé.

Éreztem a palota urának szúrós pillantását a hátamon, de nem törődtem vele. Kisétáltam a palotából és folytattam az utamat nyugatra, remélve hogy útközben találkozok Chiakival J