- Ha lenne eszem elhúznám a csíkot…. De kell az a pénz most…szóval irány a palota ura.- miután ezt így eldöntöttem, nesztelen léptekkel elindulok a folyosón, keresve az utat vissza a trónterembe ahol-reményeim szerint- az „urat” megtalálom.

 Igyekszem nem nagydobra verni az ittlétemet, de hát tudjátok hogy megy ez, itt egy csikorgó padlódeszka, ott egy ablaktámla amit véletlenül belökök a vállammal, valahogy sose megy, ha kéne az osonás.

      „Szegény Gohan ha ezt elmesélem neki meg fogja ütni a guta.” gondolom  magamban „ A végén még megőszül miattam, bár én se panaszkodhatok az idegesség miatt…”

      Amíg ezen filózok pár őrt le is csaptam, úgy 5-6-ot a kevésbé szerencséseket shurikennel, bár igyekeztem nem okozni halálos sérüléseket. De azért csak én engem zártak börtönbe láncoltak meg, mindezt a nagy, lovagias férfiak. Engem a gyenge nőt. Na jó a gyenge nem igaz…. Amúgy is nőszámba is csak kevesen vesznek, de akkor is, ez mégiscsak modortalanság a részükről nem is kicsi.

      Mindegy. Valahogy csak beértem a trónterembe:

• Mit szólnál egy visszavágóhoz?- kérdezem kihívó mosollyal, és a kezembe már ott is vannak a shurikenjeim.
• Nem volt elég egy verés?
• Ugyan már ha tudom mi a képességed nem tudsz legyőzni és most már tudom, hogy mit tudsz. Szóval egyszerűen szólva péppé leszel verve ha nem adod ide a fizetségem!
• Márpedig azt nem fogod megkapni, ha rajtam múlik.
• Igen én is ezzel számoltam szóval, készülj a végre!

      És ezzel a mondattal befejezve a passzív társalgást, aktív véleménycserébe kezdtünk. Én támadtam először, szokásom szerint közelharcban akartam küzdeni, csakhogy ő ezt nem akarta, kezdetnek szépen kiengyengette a hátammal a fal hibáit, ha szabad ilyet mondanom piszkosul fájt. Na persze erre bedühödtem, hisz ismertek néha kicsit-oké,oké NAGYON- heves tudok lenni. Lábbal elrúgtam magam a faltól aminek taszított, és magam sem tudom hogy túljutottam az ereje hatósugarán. Hihetetlen volt de ott álltam előtte és immár én voltam fölényben. Csöppet sem voltam büszke magamra, de  úgy gondoltam jár nekem az 5000 arany hisz megcsináltam amit kértek tőlem. A torkához szegeztem a shurikent, na itt már tényleg hányingerem volt, csak az indítékom más mint egy utcai rablónak kérem a fizetségem.

• Kérem a fizetségem. Most! És hagyd el a várad, nem vagy uralkodónak  való, kegyetlen vagy és igazságtalan.
• Értem, adom adom csak ne ölj meg-gondolom vakígéreteket mondott szóval igazzá és beváltandóvá tettem őket
• Még visszanézek ide és ha te uralkodsz, jövök és megöllek-ha meg igazat mondott nincs mitől félnie, de persze ettől lesápadt, remegve kutatott a zsebében és a kezembe helyezett egy bugylelárist.
• Bár ez csak a fele de nincs több nálam. Kérlek fogadd el!
• Rendben, megelégszek vele-hisz csak nem vagyok én kőszívű- és most takarodj innen

      Rohanva távozott a várából semmivel nem törődve csak az életét mentve. Pár percig némán álltam és néztem pánikszerű rohantát, ahogy fut -hite szerint- az életéért.

      „Mint egy üldözött vad.”

      Kifelé mentemben átkutattam az őröket és a náluk lévő pénzt is magamhoz vettem. Majd enyhén repedt bordákkal és sajgó gerinccel az első nyugodt tisztásig elbattyogtam és ott pánikszerű álomba estem.