-Lassan sétáltam keresztül a sziklás, kietlen vidéken. Gyenge és fáradt voltam, nemrég küzdöttem meg egy tűzdémonnal. Alá becsültem ellenfelem erejét, sokkal több chakra-t kellett felhasználnom, mint gondoltam. 
Kimerültem.
Miközben szedtem a lábaimat, furcsa érzések kerítettek a hatalmába. Olyan ismerős ez a vidék...úgy rémlik, mintha...gyerekkoromban jártam volna erre...De hol van az már? Olyan lány vagyok, aki felnőtt, s milliónyi megpróbáltatásom ment keresztül. Az évek fájdalmasan teltek el. Az életre menő próbák, küzdelmek alatt sok társam odaveszett, majd megtudtam a szörnyű hírt is, miként nővérem halott. 
Emlékszem, milyen büszke kölyök voltam. Nem vágytam másra, csak hogy harcoljak. És most...? Inkább kerülöm a vérontást, hisz'  milyen jogom van ahhoz, hogy kioltsam a másik lény életét? -gondolatmenetemből egy halk, elfojtott, gúnyos kuncogás zökkentett ki. Megálltam és a hang irányába fordultam, de nem láttam senkit- Ki van ott? -kérdeztem hangosan, és próbáltam nyugodtnak tűnni- 
-Hát vissza jöttél...Nem ismerős ez a hely Suzuna?! -a kérdés olyan távolinak tűnt, hogy egy pillanatra azt hittem, a képzeletem játszik velem. Megilletődtem és kitértő választ adtam- 
-Fogalmam sincs miről beszélsz. Kérlek hagyj, és engedj tovább utamon. -gyanakodva ámbár, de tovább indultam. Ekkor azonban a föld megremegett és előttem termett egy földdémon. Visszataszító volt. Az arca sebhelyekkel teli, a ruhája koszos és tépett volt. Vézna testét indák övezték. Hosszú, sáros hajától nem láthattam a szemeit, de mégis éreztem a belőlük sugárzó gyűlöletet.- Méghogy fogalmad sincs?! Azt hitted, hogy elfelejtelek, azok után amit tettél??!! Vagy tán úgy vélted, ahogy az évek telnek, írtózatos bűnöd megbocsájtásra talál? Netán az eltelt idő homályába burkolózva próbálsz most kitérni előlem? -a hangja remegett az indulattól, kezei görcsösen ökölbe szorultak-
-Sajnálom, de nem tudom ki vagy és hogy honnan ismersz. De ismét megkérlek: Áll félre és engendj elmenni! -feleltem keményen, majd gyanúm váratlanul beigazolódott-
-A mesterem, Sagenta tanítványa vagyok, te hitvány! Már nagyon rég várok erre a percre, bűnödért nyomban meglakolsz! -ordította, és olyan gyors mozdulatokat vitt végbe a jobb kezével, hogy alig bírtam szemmel tartani. Ezután sötétség és tompa fájdalom lett rajtam urrá.
Bizonyára órák óta is aludhattam már. Mire felébredtem egy homályos szobában találtam magam. Legalábbis azt hittem, hogy szoba. Négykézláb kúszva viszont éreztem a nyirkos talajt, és egy kemény tárgyba is beletenyereltem. Felszisszentem, amint az érdes anyag belehatolt a kezem húsába. Egy egyszerűbb jutsuval fényt hívtam elő. Láttam, hogy a seb erősen vérzik. Viszont nem ez volt a meglepő dolog. Ami felvágta a kezem, az egy emberi csontmaradvány volt. Hideg verejték folyt végig a hátamon. Ahogy körbe pillantottam, láttam, hogy mindenfelé csontok hevernek. A sövényszerű falak zártak voltak. Felálltam és elindultam. Nemsokára három nyíláshoz értem. Rájöttem, hogy egy labirintus védtelen foglya lettem.
Ösztönömre hallgatva a harmadik nyíláson mentem keresztül. Hörgést és üvöltést hallottam, s már késő volt a menekülésre. Nyers ütést éreztem a tarkómon. Újabb sötétség. Márcsak a számból kibuggyanó vér vas ízét éreztem.
Amire kinyitottam a szemem, megkötözve feküdtem a hideg talajon.-
-Psszt! -hallottam egy halk hangot. Nehezen, de megemeltem a fejem és előre pillantottam. Egy széken ülő lányt pillantottam meg. Velem egy idős lehetett talán. Szép és kedves volt.-
-Segítek kijutni innét! Engem nem bántanak. A királynőjük vagyok. -suttogta tovább és keresztbe fonta a lábait egymáson-
-T..tessék? -kérdeztem rekedt hangon. A szám szélén megalvadt a vér.-
-Kai, San! Oldozzátok el! -kiáltotta, mire a két név gazdája vérszomjas hörgéssel közeledett felém. -
-Cserébe majd adnod kell valamit! -a lány rám kacsintott. Őszintén szólva, kirázott a hideg. Pár pillanat múlva már ismét szabad voltam. Mint megtudtam őt Yoru-nak hívják. Miközben vezetett a labirintusban, mesélt magáról. Bíztam benne és követtem, mivel más választásom nemigen volt. Nem kis megdöbbenésemre megtudtam, hogy ő is Sagenta tanítványa volt. De szívből utálja a másik tanítványt, mert  bezárta ide féltékenységből. Mindössze annyit tesz érte, hogy nem hagyja éhen halni. Tolvaj, csaló, gazember férfiakat zár be hozzá a labirintusba. Minden férfit gyűlöl, ezért nem érez sajnálatot egy iránt sem, miután a szörnyeivel belőlük falatozik. 
Ismét rám mosolygott. Volt valami a rémisztő a mosolyában, ami nem hagyott nyugodni...
Egyszercsak megálltunk. Láttam a fényt, felderült a szívem. Sikerült! Kijutottam! Ez már a kijárat. Hála az égnek...
De ekkor olyan történt amire nem számítottam. Yoru csuklón ragadott és a falhoz nyomott. Erősen szorított, én pedig olyan gyenge voltam, hogy mást nem tudtam tenni, mint azt, hogy riadtan pislogtam rá.-
-Most pedig add amit nekem ígértél! Az ajkaidat akarom. Szeretlek Suzuna, és csak így menthetlek meg. -Az ájulás és a valós világ küszöbén sajnos rá kellett jönnöm, hogy valóban nem álmodok. Ez a lány meg akar csókolni.-
-Hogy mi?! De én nem ígértem ilyet! Nem...nem lehet! Eressz! Meghálálom másképp. -mutatóujját az ajkaimra tette és így szólt:- Amikor megláttalak kislányként, és megölted Sagentát, hálás voltam Neked. Az az undok, vén földdémon utált engem. Sohasem úgy nézett rám, mint a tanítványára, hanem mint egy rakás szerencsétlenségre. Te megmentettél.
-Akkor...meg...meg mentettük egymást. Nem tartozom semmivel, így igazságos, nem? Kérlek! Kérlek eressz!
-Ne félj. Segítek...-súgta és megcsókolt. A szemeim fent akadtak, de még éreztem, a sós könnyeimet az arcomon. Egy villanás következett, aztán a már jól megszokott vak sötétség újra elfedett mindent.
Másnap egy lankás réten ébredtem, egy virágtenger kellős közepén. Ahogy felnyitottam a szemeimet, a Nap vakító sugarai miatt akaratlanul is hunyorgatni kezdtem. Felültem és körbe pillantottam, de sehol senki, csak illatos virágok mindenütt. A testem sajgott a sok ütéstől, zúzódástól és esésektől. Felálltam és akkor megpillantottam: egy vérvörös boríték, nekem címezve. Felbontottam, és sírva olvastam el. Yoru meghalt, mert ha kivezet valakit a labirintusból, az életének vége, de ezzel a másik tanítvány élete is oda veszik, mert ő zárta be. Összegyűrtem a levelet és tovább indultam. Rég elhagytam már a sziklás vidéket, mégis még mindig Yoru járt a fejemben.
Már nem tudtam mit higyjek...
A levél szerint ugyanis a két tanítvány testvér volt, az édesanyjuk pedig nem volt más, mint Sagenta...