Tina Harley megoldása

Hamono  2008.05.13. 08:09

- ZORELA ELÁTKOZOTT VÉRÉRE!!!!!!!!!!!!!!!!! - kiáltottam a hatalmas labrintusra pillantva, 5m-es sövény, indák, szaladgáló, félőrült démonok. - EZ MEG MI????

- Szerintem egy labirintus... - lépett a hátam mögé ,az addig rejtőző Lyela, ő már előre tudta ,hogy a várnál egy démon lesz, s előre is eltűntette magát. -Ennyit a kényelmes pihenőről... - sóhajtozott az állát vakargatva, majd háta mögé kiáltott. - Rorána kéne egy inci-fincike a fantasztikus képességedből! - rögtön Rorána is megjelent a sötétből, s ő csípőre tett kézzel állt.

- Hát lányok, ezt megszívtuk... nekem nincs erőm, na és neked Rori? A jövőbelátó képességemnek fuccs! Amíg itt bent vagyok, nem garantálok semmit se, de azért, talán tudok valamit mondani. - kérdezte szelecskét.

- Detto nem megy, az előbb már próbáltam..

- Áhá! Szóval itt akartál hagyni??????? - rivaltam rá. Mosolyogva megveregette a vállamat.

-  Ugyan itt nem hagynám  az én kis denevéremet! - kellemetlenül morogni kezdtem, amikor hallgat olyan édesnek tűnik, de mikor kinyitja a száját, valószínű,hogy megtudnám folytani perceken belül.

- Na jó, szerintem fejezzük be ezt a kellemes báj csevejt és nyírjunk ki pár démonkát! - sunyin rásandítottam Lyelára, aki csak egy gyanús szemöldök ráncolással válaszolt. - Mit szólnál egy jó kis hullapontozóhoz? - erre a kérdésre ő is felderült.

- Most megverlek! Legalább 20 hullával fogok nyerni! - most én veregettem válllon.

- Hát ,ha az sikerül, majd az nap szégyen szemre nyugdíjba vonulok! - Rorána teljesen összezavarodott.

- Mi a fészkesfenéről beszéltek? - értetlenkedett.

- Ez a mi kis közös játékunk - világosítottam fel. - Az nyer aki a legtöbb démont kaszabolja le. Eddig mindig én nyertem - reszltem a körmömet és halványan elpirultam. Mire Lyela gúnyosan felhorkantott.

- Ó ! Te nagyszájú vén bőregér! - szembe fordult velem és találkozott önelégült mosolyommal, s erre nem tudott mit szólni. - Az... Artegor városában én győztem volna!! - nagyot sóhajtottam.

- Most komolyan kérjek bocsánatot, azért mert véletlenül fejbe csaptalak és te félholtan rogytál össze? Ó , kérlek ez szánalmas! - de most hátra fésültem hajamat,s összekötöttem. - De mivel olyan jó szívem van, alkut ajánlok!

- Hallgatom! - hajtotta meg a fejét Lyela.

- Most lesz az igazi verseny, ha nyersz elismerem Artegori győzelmedet és tényleg nyugdíjba vonulok - itt egy kicsit elhúztam  a számat. - de ha én nyerek, te ismered el mindenkori hatalmamat és fejethajtasz előttem.

- AZT LESHETED!!!!!!!! - kelt ki magából.

- Nyugi, a jó részét nem is mondtam még... ha győzöl a át engedem a sziklaszörnyet! - erre ismét felderült.

- Az enyém lehet? - örvendezett. - Tényleg? - bólintottam mire, egy suhintással, egy-egy baltát kapott elő, mind két kezébe. - Akkor gyerünk!

- Rorána, a szabályok egyszerűek, bármit is látsz előre ,rögtön szólj nekünk! - bólintott.

- INDULÁS! - kiáltottam magam, s mind a hárman előre rugaszkodtunk, minden 5m-ternél kereszteződés várt minket, s minden oldalról démonok. Én és Lyela egymás mellett futottunk,s az én kezemben két-két tőr, s egy kard az oldalamon.

- Tina egy víz démon balról! - kiáltotta, mire én reflexből el hajítottam egy tőrt, s a rusnya vízdémon porrá lett. Aztán Rorána Lyelának kiáltott egyet ,s hol volt, hol nem volt, még egy vízdémon. Így ment ez vagy tíz percig, én repítettem a tőreimet, amik egy pillanat múlva vissza is száltak hozzám.

- 42! Na és neked Tina? - kiáltotta át egy csapat árnydémon feje felett, akik épp velem küzdöttek.

- 56! - kiáltottam vissza, s épp lehajoltam egy függőleges suhintás elöl, ami a fejemt célozta, erre felkaptam a vizet, s egy gyors mozdulattal fellendültem, s lenyisszantottam a fejét. - 57! - de ekkor egy másik fogott áthátúlról. - Várj a sorodra! - ordítottam, majd egy irdatlan nagyot rúgtam tekintélyes testrészére.

- ELŐTTETEK VAGY 50! - ordította a hátunk mögött Rorána, s mi rögtön egy csapással lekaszaboltuk az előttünk sorkozókat. S tényleg, szembe velünk 50 árny, víz, tűz és vulkán démon acsarkodott. Kikerekedtek a szemeim.

- Na jü, ez így nem lesz jó! - Rorána felé fordultam. - Merre van a kijárat?? - kérdeztem mire a démonok megindultak felénk, a helyzet kezdett meleg lenni. Rorána összesuorította a szmét, s úgy koncentrált.

-Nem...nem megí! A labirintusnak óriási az ereje, blokkolja az én erőmet! - mivel a szörnyek csak pár méterre voltak tőlünk, megragadtam a két lány csuklóját és jobbra kezdtem ráncigálni őket, kis időn belül futásnak eredtünk, fáradtak voltunk, kimerültek és nyűgösek, s az 5 őercnyi futás csak fokozta a türelmetlenségünk.  Lassan besötétdett, s mi csak bolyongtunk az ijesztő, s soha véget nem érő labirintusban.Órák hosszája gyalogoltunk, de az éj bekövetkeztével a látésom élesebbé vált, s a halásom is. Lyela erősnek mutatta magát, de a bolyongástól éreztem,hogy belülről megtört. Rorána volt a legérzékenyebb köztünk, csak mi tudtuk ( még saját huga se) hogy éjjel az ereje a felére csökken, s mivel eddig is a felén volt, egyáltalán nem maradt ereje. Végre szemeim előtt megláttam valamit, egy hatalmas , öreg fa volt, s egy nagy kör alakú terepen . Furcsa fa volt, ahogy közelebb értünk annyira félelmetesnek tűnt, nyár volt, és ilyemkor a fák dús levelei csillognak a hold fényében, de ez a fá csupasz volt. Száraz, töredezett ágak, de ami a legfurcsább olyan volt mintha megtekerték volna, a törzse meg volt tekerve, s ez még félelmetesebé tette, egyre közelebb lépkedtem hozzá. Mintha valami húzott volna felé, nem tudtam megálni, míg egy hatalmas üregével találtam szemben magam. Jól megnéztem, a törzse hihetetlenül vastag volt, mintha ezer éves lett volna. Megérintettem a szürke kérget,s hirtelen az megremegett!

- RORÁNA! LYELA! - kiáltottam el magam, mert a kéreg nem hagyta abba a remegést. Társaim pár perc múlva már mellettem álltak, s együtt figyeltük, ahogy a kéregbe szavak vésődnek, maguktól.          

                         Kincs az , mit minden halandó keres

   Mikor a végére értünk egymás szemébe  néztünk.

- Szerintetek jelent ez valamit? - kíváncsiskodott Lyela. Elgondolkodtam, újra átnéztem a szöveget, mikor megakadtam ennél " múltban és jövőben".

- Múltban és jövőben! - ismételtem. - Ez ránk vonatkozhat, a jövőben , ahol igazából élünk, s a múlt amiben most vagyunk! - Rorána félénken keresgélni kezdte a feliratot, vaksága most éjjel nagyon akadályozta. Finoman megfogtam a kezét, s végig vezettem a szövegen.

- Kincs az....hogy megtaláld? - mondogatta. - Múltban és jövőben egyaránt...  - hirtelen tapogatózni kezdett a fa törzsén, végig haladt minden részén, azt hittem a szöveg utolsó szavát keresi, de tévedtem. Hirtelen megált, megragadott egy faágat, s megrántotta. - Múltban és jövőben egyaránt! - mondta újra, mire az ág kicsúszott a kezébe, hihetetlen látvány volt, úhy hajlott mintha egy láthatatlan kéz hajlítgatta volna. Rorána távolabb lépett.

- Lányok...szerintem készüljetek fel! - kérdően néztünk felé, mindketten zavarodottak voltunk. - Hamarosan szembe találkozunk a szikladémonnal! - mondta mire az ág hirtelen megnyúlt, s megragadta a csuklómat,Lyela is úgy járt mint én. Csak arra emlékszem ,hog az ágfelemelt ,s jó messzire hajított engem, repültem át a labirintus felett, a kastély fel! Rorána megint megcsinálta! A következő jelenet már a szikla démon előtt játszódik, én , Lyela és Rorána is épségben landoltunk a földön.

- Lyela - kezdtem mosolyogva. - Lylea , a jutalom rád vár! - mutattam a szikladémon felé aki értetlenül bámult. Lyela kedve ismét felderült. És az történt amire még soha életemben nem gondoltam volna: Meghajolt előttem.

-Drága bőregerem! Örömmel átadom neked az elsőbséget, ha szeretnédd, megtisztelnél vele! - udvariaskodott.

- Ó nem, nem csak utánad kedves szellőcském...

-ABBA HAGYNÁTOK VÉGRE EZT A NYÁLAS SZÖVEGET? - rivallt ránk hirtelen Rorána, kivette a tőrtokomból a kedvenc tőrömet, és  hatalmas mozdulattal beleszúrta a szikladémon nyakába! De mivel ez nem volt elég, kirántotta és felvágta a szikladémon gyomrát! Megint kirántotta, egy gyors mozdulattal, leszedte a szörny fejét is! Mikor végzett kézséggel felém nyújtottam a kedvenc tőrömet, de én nem vettem el...Lyela és én tátott szájjal és merengő tekintettel figyeltünk!

-He he - kezdte a fejét vakargatva. - csak szeretném már látni Wianet!

 

Órákkal később már egyedül bolyongtam ( megint...) s a szövegen gondolkodtam, mi lehet a kincs, mit rejthet az utolsó szó?