-         Csak nekem lehet ilyen szerencsém… - morogtam a bajszom alatt.

De nem sokat tehettem, elindultam, figyelve minden rezdülésre. Fáradt voltam egy kicsit, de hála démoni részemnek nem éreztem. Majd felnéztem és eszembe jutott valami. Elkiáltottam magam:

-         Lebegés! – ám mindhiába, védőfalba ütköztem.

Shiva előbújt a hajam alól.

-         Most mond meg cicuskám, hogy lehetek én ilyen szerencsétlen? – mondtam, miközben feltápászkodtam.

-         Ilyenkor vennénk hasznát Lailának. Ne feledd, ő képes megtörni a sötét varázslatokat. – szólalt meg Shiva.

-         És honnan vegyek innen pozitív érzelmeket? Inkább menjünk. – válaszoltam, és el is indultam.

Útközben sok „hűséges alattvalóval” találkoztam, de hála a hangomnak nem okoztak gondot. Elsétáltam a kővé vált démonok között.

-         Még egy lehetőséget kipróbálok…

Mágia, ki ott lapulsz mindenben.

Vigyél engem e labirintuson kívülre.

Találkoznom kell a egy szörnnyel,

Ki engem ide bezárni merészelt…

Csillagteleport!!!!

Ekkor egy tucat ragyogó csillag kíséretében a kastély kapuja előtt teremtem.

-         Na igen, ez sem rossz ötlet… - bólogatott Shiva.

-         Te átkozott boszorka! Kijuthattál a labirintusomból, de engem nem győzöl le!

Shiva leugrott a nyakamból és átváltozott párduccá. Én is előhúztam a kardomat, amit apámtól kaptam. A szörny nekem támadt, de amikor le akartam csapni, eltűnt a föld alatt. Túl gyors volt…eltalált egy csapás és a földre estem. Shiva megpróbálta feltartani, de nem sokáig tudta. Ekkor fehér fény csapott elő belőlem és pár perc múlva Laila állt a helyemen. Kedvesen szóltam ebbe az alakomba a szörnyhöz.

-         Miért csinálod ezt? Miért jó a bosszúállás? Sagenta kínozta a falu lakóit, ezt te is megértheted. Ha békében élt volna, nem kellett volna meghalnia. De neked attól még nem kell gonosznak lenned. – mentem közelebb a démonhoz és megérintettem.

A fehér fény eltalálta a lelkét, amitől megtisztult.

-         Igazad van… eddig csak a bosszúnak éltem és elfelejtettem ki is vagyok. Köszönöm, hogy segítettél rájönnöm. Mond el a nevedet, soha nem fogom elfelejteni…

Ekkor Laila eltűnt és ismét rendes önmagamként álltam ott.

-         Hotaru. A nevem Hotaru. Remélem ezután nyugodt életed lesz.

-         Igen és mégegyszer köszönöm. – mosolygott a démon és eltűnt a föld alatt.

Belőlem túl sokat kivett a teleportálás és átváltozás Lailává, ezért ájultan estem a földre. Szerencsére, hűséges társam, Shiva elkapott és az ő hátára estem. A palota és a labirintus egy perc alatt eltűnt és én boldog voltam, hogy gyilkolás nélkül a végére járhattam ennek az ügynek.