A Labirintus

- #@**Đġ- Ordítok fel, mikor fájdalmasan veszem tudomásul, hogy a csatában szerzett sebem (csak egy apróbb karcolás… de tényleg… nem hazudok!) szétnyílt.

- Azok a szemétláda lovagok vagy mik! Úgy gondolták, hogy biztos jó móka lesz kinyírni egy vámpírt… A fenébe velük, ráuntak volna a sárkányokra? De azok a kis nyomoroncok jól megszívták. – kajánvigyorra szélesedik a szám. – Ah, hajnalodik… még szerencse, hogy ott az a vár. –Már az út felénél járok, amikor valami fura rekedt hangot hallok. (Engem egy hurutos madárra emlékeztet, amint köhögő görcse közepette bele ragad egy dagonyázó pocsolyába és bugyborékolva próbál segítségért csipogni.  De a hang gazdája biztos vérszomjasnak szánta. Mindegy.) Fegyvereimet egyszerre előkapva fordulok körbe. (Természetesen a Lanchasteri Katedrális Ezüst Keresztjéből készült fegyvert és a 13mm-es Féreg-Írtó fegyvert… mi mást? J)Ahogy a hang egyre erősödik, lassan különböző szavakat hallok ki belőle:

- TE ÁTKOZOTT!!! HOGY MERÉSZELTÉL ÚJRA VISSZATÉRNI AZUTÁN, AMIT TETTÉL?! –a föld megremeg a lábaim alatt, és nem messze tőlem ketté is nyílik. Majd előbújik belőle egy gusztustalan földdémon.( Minden porcikáját nyálkás sár borítja és néhol buborékok próbálnak kétségbeesetten szabadulni belőle. Mocskos, kis testéhez aránytalanul nagy fej párosul és óriási teniszlabda méretű, sárszínű szemek.)

- Ezt most kinek mondtad?- kérdezem lenézően az ocsmány teremtménytől.

- HÁT NEKED, HISZ EZER KÖZÜL IS FELISMERNÉM A RONDA KÉPEDET!

- Na piff. – kajánul elvigyorodok- És mit ártottam neked, te senkiházi földdémon?- Leguggolok az ő szintjére és gügyörészve beszélek.

- ARCÁTLAN! NE TÉGY ÚGY, MINTHA NEM EMLÉKEZNÉL ÉLETED LEGERŐSEBB ELLENFELÉRE, AKIVEL KEGYETLENÜL VÉGEZTÉL! SAGENTÁRA!!- Dühösen ugrált föl-le beszéd közben. Én gondolkodva megfogtam az állam.

- Hmmm, áh! Tudom már. Az a szikladémon akivel egy lövéssel végeztem ^^, ugye?

- LÁTOM NAGY A SZÁD! DE ÉN, A HATALMAS SAGENTA LESZÁRMAZOTTJA MOST ÖRÖK KÁRHOZATBA TASZÍTLAK TÉGED! – Egy gigantikus ér kezdett lüktetni a homlokán. A föld ismét megremeg alattam, ám ezúttal sokkal erősebben. A földdémon az ég felé emeli karjait, és pár számomra idegen szót ismételget. Hirtelen hatalmas élő sövény nő ki előttem. Gyorsan megfordulok, hogy elkerüljem az összetűzést a bokorral, de a hátam mögött is "falba" ütközök. A sövény mintegy két méter magas, de jobbra és balra egy-egy ugyanilyen növénnyel övezett út visz.

- Eh, kösz, de az örökkárhozat már megvan… 

ﭾ

            „NEM SZABADULSZ EGY KÖNNYEN! BEKERÜLTÉL AZ ÚTVESZTŐMBE, AMIBŐL NINCS KIÚT! FALAI KÖZÖTT KEGYETLEN, DE HŰ ALATTVALÓIM VÁRNAK RÁD, ÉS HA EZEK ELLENÉRE MÉGIS ELÉRNÉD A KIJÁRATOT, AKKOR A VÁRAMNÁL TALÁLOD MAGAD, AHOL ÉN VÁROK RÁD, ÉS VÉGZEK VELED! CSAK AZ AZ EGYETLEN KIÚT, DE AZ IS A BIZTOS HALÁLBA VISZ! MOST MÁR MAGADRA IS HAGYLAK, MAJD A HÁTTÉRBŐL SZEMLÉLEM SZENVEDÉSEDET!” Pontosan ezt mondta mielőtt elnyelte volna a föld. Szorosan a fal tövébe letelepedek… mivel a nap egyre feljebb hág az égen. Rám ugyan nem halálos a nap… de ki nem állhatom. Borzalmas… minden porcikám ellenkezik ellene.

- Bárcsak itt lenne most Raven. – sóhajtok.

- Köhöm, köhöm.- Krákog fel valaki a vállamon. – Már megbocsáss, de én a csata kezdete óta itt voltam. Én nyírtam ki két lovagot. Nem emlékszel? – Raven megkopogtatja a fejem a csőrével.  

- Jééé, Raven! De örülök neked!(Oké, most egy kicsit zavarban vagyok… úgy látszik jobban legyengültem mint gondoltam.) De komolyra fordítva a szót, valószínűleg valamiféle látóüveggel próbál meg minket figyelni. Kérlek, boríts sötét ködöt a labirintusra. Nincs kedvem megadni neki ezt az élvezetet. Plusz ezzel a napot is eltakarnád nekem ^^”. –A madár sóhajt, de szárnyait összedörzsöli majd tollai végéből sűrű fekete köd szerű izé kezd el terjedni.

- Tessék, kész vagyok. – Csapta össze szárnyait elégedetten.

- Kösz. - Olyan gyorsan pattanok fel, hogy a holló majdnem leesik a vállamról. Bele szimatolok a levegőbe és elindulok arra amerre mocsárszagot érezek. (Mivel a földdémon azt mondta, hogy a kijáratnál vár rám.) Útközben találkozok néhány szánalmas teremtménnyel… akikre még a golyót is sajnálom. Ezért inkább a fekete markolatú kardommal nyirbálom őket. (Volt már olyan veletek, hogy egyet léptetek előre és kettőt hátra? Na, az én sebem pont ilyen ütemben gyógyul most… mert minden egyes suhintáskor szétnyílt.) Úgy 4 órás mászkálás után hirtelen egy nagy gödör tátong előttem. Benne valamilyen lény próbál kétségbeesve kimászni a falán. De a csúszós kis teste megakadályozza ebben. Leguggolok és kérdőn nézek rá.

- Nem úgy volt, hogy a kijáratnál vársz rám?

- EGY PERCIG SE AGGÓDJ E MIATT! SOKKAL HAMARABB KIJUTOK INNEN MINT TE! EZ AZ ÉN LABIRINTUSOM… CSUPÁN ELFELEJTETTEM, HOGY IDE IS TETTEM EGY CSAPDÁT! A VARÁZSLATNAK MEG CSAK AKKOR LESZ VÉGE HA KIJUTSZ INNEN ÉS LEROMNOLOD A VÁRAT… AZAZ A VARÁZSLAT KÖZPONTJÁT. DE EZ LEHETETLEN! –gonoszul vigyorog.

- Gondolhattam volna, hogy annak az ostoba szikladémonnak csak ilyen szánalmas teremtménye lehet. Mégis miért árultad el, hogy hogyan pusztíthatom el ezt a labirintust? Le kéne, hogy lőjelek itt és most. - Vállat vonok. – De egy csapdába esett nyúllal végezni nem túl szórakoztató. – Átugrom a gödröt és folytatom a kijárat keresését. Nagy sokára meg is találom, ide kint már sötét van. Raven el kezd mormolni egy varázsigét.

- Ezt most had én csináljam! Beszereztem egy jó kis varázsigés könyvet. - A holló szemei elkerekedtek. Amikor leülök törökülésben és előveszem a könyvet, már alig tudja visszafojtani a nevetést.

- Hmm, ez jónak tűnik. - Bökök ujjammal az egyik igére. Raven bólint, és én egy gyerek izgalmával elkezdem a ráolvasást. A vár kövei elkezdenek remegni majd hirtelen mindenfelé nagy sebességgel kilövődnek. Alig tudok kitérni az egyik nagyobb darab elől. De sikerül.

- Hi-hi. Végül is megcsináltam, nem?

- Mégis csak nekem kellett volna csinálnom! – Ravennek kissé mintha ideges lenne a hangja.

ﭾ

            Az egész táj tele van óriási kövekkel. De a labirintus legalább megsemmisült. Megállok a leghatalmasabb kőnél és megharapom az ujjam. És a véremmel ezt írom fel:

Sagenta szikladémon emlékére.
Tisztelettel: a Gyilkosa ^^

U.i.:(Azt hiszem azt a helyet ahol ez történt az emberek stonehangeként kezdték el emlegetni.)